Dr. Berta Balázs és dr. Berta-Érsek Réka kecskeméti levele

Dr. Berta Balázséknak köszönhetjük emberileg a zwollei egyházközség 2017-es alapítását és oroszlánrészük van a szerteágazó, valamint a teljes értékű gyülekezeti szolgálat megszervezésében. Továbbra is szeretjük őket, ragyogjon fölöttük az Alföld csillagos ege és a Hűség! Isten velünk, viszontlátásra.

Snijders-Dósa Tünde: Egészséges gyökér

Szentháromság utáni XI. vasárnapján, tekintettel a templomi tevékenységeket is érintő kormányhatározatra és mindannyiunk egészségének védelmére berendezett zwollei Lutheránus templom majdnem szűknek bizonyult gyülekezetünk kettős ünnepi istentisztelete alkalmával. Ugyanis Szent István napi megemlékezés és Johanna Jiřina keresztelésére gyűltünk össze.

Rostás Kriszta Tímea: Nagypénteki gondolatok

Minden alkotás fájdalomból születik,Gyarló ember egyszerű hagyatéka,Szavaknak leírása, lelkének feltárása,Átok és áldás, Isten ajándéka.S e fájdalom lelki éhségből fakadSzerelem, honvágy, magány, zűrzavar,Vagy kit marcangol kegyetlen testi baj;Vagy vírusosan terjedő, tán halált hozó kór,minden léptünkben káosz és nyomor.Ez a bűn minden következője, lelki éhségünk eredendője,Hogy mi itt most egyedül, magunkra hagyatva,Otthonunk börtönében várhatunk sorsunkra. De Ő … Rostás Kriszta Tímea: Nagypénteki gondolatok olvasásának folytatása

Akinek van füle a hallásra, hallja!

Erdélyben, Segesváron van egy kis, XVI. századi szász templom, amit egy lepratelep és kórház mellé építettek. Németül így hívják: Siechhofkirche. Ennek a kis templomnak különlegessége az, hogy bejárata mellé, a külső falára is építettek egy szószéket, amire a szász evangélikus prédikátorok kiállhattak, hogy a templomkertben, biztonságos távolságban álló leprásoknak is hirdethessék azt az Igét, amire … Akinek van füle a hallásra, hallja! olvasásának folytatása

„Gyermekvonatok” indultak, kereken 100 éve.

Tartalomjegyzék I. Knébel Miklós szolgálataII. Megkeresztelésétől a pappá való szenteléséigIII. 1920-1926 : Hollandiában szolgál, ő a „Hongaarsch Priester!”IV. Belgium: bizalmasan így nevezték: „Monsiegneur Miklós!”V. Knébel Miklós foglalatosságai közül, Budapesten és Esztergomban: 1926-1932VI. Menteni ami menthető: Knébel Miklós 1947 és 1949 között Hollandiát választja munkamezejéül I. Knébel Miklós szolgálata (1892-1949) Életműve szorosan kapcsolódik a holland- magyar-belga … „Gyermekvonatok” indultak, kereken 100 éve. olvasásának folytatása

Aerdenhout „magyaros” temploma

A Szentlélek kiáradásának ószövetségi előképei: a törvény tábláinak átadása Mózesnek a Sinai hegyen és a Noé bárkájának galambja. A Szentlélek galamb képében szállt le Jézus megkeresztelkedésekor a mennyből. Ezzel a szimbolikus ábrázolással az aerdenhouti Pádovai Szent Antal templomában is találkozhatunk, ahol a templombelső díszítése magyar művész terve alapján, magyar festő kezétől származik.

Barabás Samu: Atyám! a te kezeidbe teszem le az én lelkemet (Lk 23:46)

A Krisztus már elbukott. Keresztfáját megácsolták. Sírját megásták. A nagy sziklatömböt is lefejtették. Minden úgy történt, amint megjövendölte. Keresztfán csüng. Megcsalták. Tanítványai is megbotránkoztak benne. Kígyókat melengetett kebelén. Lázas álmaik szétfoszlottak. Júdás pénzért elárulta. Amíg a Mester a Gecsemánéban élet-halál harcát vívja és a halálos verejték nagy cseppekben gurul arcán végig: a tanítványok nyugodtan alusznak. … Barabás Samu: Atyám! a te kezeidbe teszem le az én lelkemet (Lk 23:46) olvasásának folytatása

George Herbert: The Church Windows

Somogyfajsz, Krisztus Király templomát a falu közössége építtette 1920-ban.A templom színes ablakainak elkészítésére pedig Róth Miksát kérték fel. The Church Windows Lord, how can man preach thy eternall word? He is a brittle crazie glasse: Yet in thy temple thou dost him afford This glorious and transcendent place, To be a window, through thy grace. … George Herbert: The Church Windows olvasásának folytatása

Uit een ver verleden

Jaap Wiegers nyugalmazott lelkész 2020 júl 12-én kelt írása a lutheránus templomban való találkozásunk emlékére. Barátja, Hans van der Horst volt a lelkipásztor-elődünk Ouwsterhaule és Scharsterbrug parókiáján. Sok énekeskönyvet és Bibliát hozott és küldött be titkos módon az ellenséges Romániába. De inleiding In 1966 ging ik biologie studeren in Utrecht. Ook ging ik op zoek … Uit een ver verleden olvasásának folytatása

Búcsúzik Németh Piroska presbiter testvérünk

Németh Piroska egyike azon lelkes testvéreinknek, akik a Kőrösi Csoma Program keretében „indultak világgá”, hogy különböző országokban segítsenek a hitélet és a magyarságszolgálat művelődési területén. Társai a 2019-2020-as tanévben: Juhos Barnabás (Hannover), Nyakas Gergő (Adelaide), Ratkovics Petra (Brüsszel) és Varga Adalbert (Sydney). Németh Piroska a zwollei gyülekezet presbitere és férjével, Ádámmal együtt tevékeny támogatója a szervezésben és az ügyek felkarolásában. Piroska a családlátogatásaival, bibliaórák tartásával, írásaival, konfirmációi előkészítő munkájával járvány idején is jelen volt és van, amint az alábbi cikke is mutatja.