A Krisztus már elbukott. Keresztfáját megácsolták. Sírját megásták. A nagy sziklatömböt is lefejtették. Minden úgy történt, amint megjövendölte. Keresztfán csüng. Megcsalták. Tanítványai is megbotránkoztak benne. Kígyókat melengetett kebelén. Lázas álmaik szétfoszlottak. Júdás pénzért elárulta. Amíg a Mester a Gecsemánéban élet-halál harcát vívja és a halálos verejték nagy cseppekben gurul arcán végig: a tanítványok nyugodtan alusznak. Péter a főpap udvarán háromszor egymás után tagad meg vele minden közösséget. A kereszt alatt János az egyetlen koronatanúja a véres tragédia utolsó fejezetének.
Ezek láttára nem csuda, ha a Mester a kereszt rettenetes kínjai közepette egy pillanatra azt hiszi, hogy az Isten is levette róla atyai kezét.
Én Istenem! Én Istenem! miért hagytál el engemet?
A következő pillanatban már undorral fordul el a fődről, hol gyarló és vérszomjas emberek kontárkodnak Isten örök időkre szóló világrendjébe. A szinédrium ítéletét Istenhez fellebbezi:Atyám! A te kezedbe teszem le az én lelkemet.
A történet megismétlődött. Keresztet ácsoltak, mélységes sírt ástak és nagy sziklatömböt feszíttetek le újra. Messiást feszítenek ebben az órában Trianonban. Magyar nemzetnek hívják ma a Messiást. Megcsaltak, megtagadtak és elárultak minket. Még véreinkben is csalatkoztunk. Míg nemzetünk dísze, virága dús patakokban ontotta vérét éspedig legfőképpen idegen érdekekért: itthon hazug és üres jelszavakkal lelketlen izgatók a legszélsőségesebb demagógiával nyugtalanították a lelkeket. Akik előtt magyaros vendégszeretettel nyitottuk meg kapuinkat és az anyagi jólét és boldogság lehetőségeit biztosítottuk számukra: a legválságosabb időkben ellenünk fordultak és hamis tudományuk vélt igazságaival tengelyéből emelték ki ezer éves államunkat. Költőink, művészeink, íróink és tudósaink is nem mindig az örök szép és igaz kristályforrás vizében fürösztötték a magyar lelkeket. Nemzetiségeink pedig áruló Júdásaink lettek.
Csalódtunk mindenkiben. De legszőrnyüségesebben a művelt nyugatban.
Lássuk csak, mit várhatunk a művelt nyugattól és mit kaphatunk a művelt nyugattól és mit várhat tőlünk a művelt nyugat?
1. Michelet, Franciaország nagy történetírója még nem is olyan nagyon régen így írt: „mikor fogjuk adóságunkat leróni azzal az áldott néppel a nyugat megmentőjével szemben?”
Roosewelt, az Unió volt elnöke az elragadtatás hangján szólott rólunk: „az egész civilizált világ adósa Magyarországnak. Nincs illusztrisabb történelem, mint a magyar nemzet történelme.” Ezen és ezekhez hasonló nyilatkozatok után jogosan várhattuk, hogy a művelt nyugat előtt fölnyílik a világtörténelem és annak lapjairól olvasni fogja évszázados nehéz küzdelmeinket és szenvedéseinket, amidőn török és tatár elsősorban is az ellene irányzott csapásait testünkkel fogtuk fel. Vártuk Olaszországtól az olasz egység és nagyság szolgálatában Garibaldi zászlója alatt elhullott magyar hősök vérének árát. Vártuk mindannyiuktól a megértését már annak, hogy nekünk semmi részünk sem volt a világháború felidézésben. Semmi érdekünk sem ütközött össze más államok érdekével. Vártuk mi is sok évszázados szolgaságunkból a feltámadást, amikor cselekvési szabadságunkkal élve kirobbanthatjuk lelkük szárnyait és beigazolhatjuk a nagyvilágnak, hogy a szabadság, testvériség és egyenlőség fogalmának gyakorlati alkalmazásában első helyen áll a Scotus Viatorok megfizetett tollaival megrágalmazott magyar nemzet. És végül vártuk, és azt már joggal meg is követelhettük, hogy a művelt nyugat megtartja azokat a feltételeket, amelyeket Wilson beszédeiben, írásaiban és három ízben kiadott pontjaiban a „Fehérház” ormairól a világba dörgött és amelyeket 1918. november hó 5.-én az összes nagyhatalmak elfogadtak és aláírtak és amelyekkel való hivatkozással tettük le a fegyvert. Azt hittük, hogy az egész világ magyarbecsülettel van tele. Reméltük, hogy legalább a tizenkettedik órában észbe kapnak, avagy a lelkiismeretük oly hatalmas erővel támad ellenük, hogy kezükből kiesik az olló, amellyel négy felé akarják szabni Szent István király palástját.
2. Mindezekkel szemben kaptuk a Krisztus sorsát , a Krisztus keresztjét. Élet helyett halált, békeszerződés helyett halálos ítéletet, elismerés helyett gúnyt, pálma helyett töviskoszorút, baráti kézszorítás helyett rabláncot. Népek önrendelkezése helyett vad népek szabad rendelkezését velünk: szeges ostorral, görcsös botokkal, börtönök penészes falaival, vagyonunk elrablásával, leányaink és asszonyaink meggyalázásával. Hazug jelszavakkal a művelt nyugat csapdát állított fel nekünk és mi elhittünk mindent. Elhittük amit Wilson mondott: „mi Ausztria Magyarországot semmi tekintetben sem akarjuk megkárosítani és hogy nem a mi dolgunk, hogy a népek belső berendezéseivel foglalkozzunk. Népeket és tartományokat nem lehet egyik állam felelősségéből egy másikba áttolni, mintha csak tárgyakról, vagy kövekről volna szó valamely játékban, ha mindjárt az erő egyensúlyának nagy játékában is, amely mindörökre diszkreditálva van.”
Wilson békéje helyett Clemenceanu hóhérkötelét kaptuk. Balkáni erkölcsök letörése helyett balkánizálódott a művelt nyugat. Győzelmi /?/ őrjöngésükben „szilárd, igazságos és tartós békének” nevezik hóhérmunkájukat. Földarabolták Magyarországot, hogy Franciaország félelemtől halálsápadt arcáról eltüntessék a hullafoltokat. Ember tervez, Isten végez. Az események mennek a fatális kifejlés felé s nem befolyásolja, nem érinti őket, amit a tanácskozó államférfiak kieszelnek. / The Dynasts: An Epic-Drama of the War with Napoleon. Szerző: Thomas Hardy 1840-1928/
3. Ezek után a művet nyugat nem várhat tőlünk mást, mint a legteljesebb undort, a legádázabb gyűlöletet és bosszút mindhalálig. Nem magyar az akiben nincs undor és gyűlölet a nemzet hóhéraival szemben, akinek nem szorul ökölbe keze, hogy rácsapjon a gazokra, akik megrabolták ezer éves drága hazánkat, akik 325.411 négyszögkilóméteres testünkből leszakítottak 232.227 negyszögkilómétert, hogy árulóinkat jutalmazzák meg vele, nekünk csak 93.184 négyszögkilómétert hagytak, hogy a maréknyi területen teljesen nyílt határok között egészen védetlenül folytassuk és töltsük be világtörténelmi hivatásunkat 20.000.000 lélek helyett 7.800.000 lélekkel. A kocka elvettetett. Vegye tudomásul a művelt nyugat, hogy magyarok és székelyek háborgó Vulkán leszünk Európa közepén, folytonosan dübörögve….. Isten ostora leszünk, szüntelenül háborgatva megrablóinkat…… Fognak még így imádkozni: a magyarok nyilaitól ments meg minket Uram! A világ összes ágyúival szemben fölnyitjuk koporsónkat. Föltámadunk, élni fogunk mert élni akarunk! Nem emberek tanácsa, nem a művelt nyugat, Isten adta nekünk szép hazánkat. Határainkat láthatatlan kezeivel Ő húzta ki nekünk örökre és mozdíthatatlanul. És mi ezeket visszaszerezzük, ha ég és föld összeroppannak és ha a pokol összes ördögei szövetkeznek is ellenünk. Az igazság parittyaköveitől még hullani fognak pórba hatalmas Góliátok.
E földön mi is, mint a Messiás, elvesztettük perünket. Trianon keresztjén mi is kérdezhetjük: Én Istenem! Én Istenem! Miért hagytál el engemet? Mi is, miként a Mester, fellebbezzük meg igazságos ügyünket az egyetlen igaz bíróhoz: az Istenhez. Atyám a Te kezedbe teszem le lelkemet……
Indokaink a következők:
Földi bíráinkat nem a világ rendjén ejtett csorba kiküszöbölésének gondolata vezette, hanem a bosszú azért a sok szégyenért és gyalázatért, mely az összes harctereken érte őket nemzeti hőseink izmos karjainak csapása alatt. Amit karddal kezükben és más gyilkos fegyverekkel a harctereken elérni nem tudtak: sorainkat megfizetett agitátorokkal ingatták meg. Hazug jelszavakkal mindenkit megtévesztettek és a Népszövetségről világba kiáltott igéktől megbűvölten, a Krisztus egy akol és egy pásztor gondolatára emlékezve, jó reménységgel vártunk egy igazságos ítéletet, mely reánk nézve az elmondottak figyelembevételével csakis felmentő lehetett. Erre a felmentő ítéletre WILSON elvei teljesen feljogosítottak minket. Meglepetésünk és csalódásunk egészen természetes. Halálos ítéletünkkel az Antant egy sorba került azokkal a farizeusokkal, illetőleg a szinédrium tagjaival, akik halálra ítélték az Isten fiát. Most már a második halálos ítélet is belekerült a világtörténelembe. Az utánunk jövő nemzedék mindenha teljes undorral és ádáz gyűlölettel fogják olvasni ezt a két teljesen egyforma halálos ítéletet. Ölni akartak akkor is, most is. Argumentumuk volt nem volt akkor sem, most sem. Zsidó törvények szerint az istenkáromlás és a templomgyalázás bűnéért járt ki a halálos ítélet. Pénzen vásárolt hamis tanúk eskü alatt bizonyították az Isten fiára ezt a két halálos bűnt. Ez a mi esetünk is. Éppen most ebben az órában írják alá Trianonban az úgynevezett békeszerződést, amelyben elismertetik velünk, hogy mi voltunk a világháború okozói és így megérdemeljük a sorsunkat. Tehát az alvilág összes szörnyeit rozsdás láncaikról mi szabadítottuk el, hogy tépjék és marcangolják az emberiség testét. Sok millió boldog családi fészket mi borítottunk fel. Érettünk lett hősök temetője az egész világ. Érettünk a sok csonka-bonka katona, a sok özvegy és árva. A nagy könny és véróceán miattunk hömpölyög északtól délig és kelettől nyugatig.
Hamis vádak, hamis tanuk, hamis bírák! El veletek!
Atyám a te kezedbe teszem le az én lelkemet.
Hiszünk Te benned és így hisszük, hogy nagypéntek után a mi számunkra is elhozod a húsvétot.
Hitünk nem kétséges. Bujdosó magyarok és székelyek bízzatok! Haza megyünk. Hívnak a temetők, hol apáink porai pihennek. Hívnak a templomok, ahol kereszteltek, ahol házasságot kötöttünk, ahol Isten oly sokszor meghallgatott minket. Hívnak a gyermekkor édes emlékei, az ifjúkor szép álmai, a férfiúkor nehéz küzdelmei. Hívnak gyermekeink, unokáink. Hívnak a völgyek, a halmok, a hegyek, a sziklabércek, a virágok a madarak. Hív minden és mi megyünk, rohanunk a mi szép, a mi tündérországunkba, csak szóljon a harsona, csak halljuk a vezér szavát. Nincs a világnak annyi szuronya, mely képes lenne megállítani mindet a Királyhágón: Erdély kapujában. Velünk lesz az Isten: fellebbezésünket meghallgatja, és haza segít minket is ezer vész és akadály ellenére is, mint Izráel népét a Verestengeren.
Ha Isten velünk ki lehet ellenünk?
Népek és nemzetek hatalmas Istene! Mennyei Atyánk az Úr Jézus Krisztusban! Hozzád menekültünk, mert csak szárnyaid alatt találhattunk vigasztalást és erőt megpróbáltatásunk nagyon szomorú idejében. Körülvettek minket a halál félelmei. Nem a mi halálunkra gondolunk, hanem nemzetünk és imádott magyar hazánk halálára, amelyre felkészült az egész világ. Könnyhullatás lett a mi kenyerünk. Szomorúságra fordult a mi örömünk. Hálátlansággal fizetett nekünk a világ, miként szent Fiadnak: az Úr Jézus Krisztusnak, akit a bűnös emberiség megváltására küldtél, hogy új és szent élet fakadjon mindenfelé, hol gyönyörűséges tudománya: az evangélium felcsendül ajkain. Új eget és új földet vártak az idők teljességében Ő tőle, amelyben lakozik az igazság. Minket is Uram te küldöttél te hoztál ki az ős hazából, hogy itt legyünk őrállói és védelmezői azoknak az igazságoknak, amelyekért vértanúi halált halt a te szent fiad. Világtörténelmi hivatással és paranccsal telepítettél itt le minket. És mi felemelt fővel és nyugodt lelkiismerettel merünk előtted Uram megállni, hogy egy évezreden keresztül parancsod szerint éltünk új hazánkban. Testvérként öleltük keblünkre más nyelveken beszélő gyermekeidet és minden erővel arra törekedtünk, hogy a Te országod növekedjék, hogy a vakok lássanak, a süketek halljanak, a sánták meggyógyuljanak, s a szegényeknek is hirdettessék az evangélium: az az örömhír, hogy ők is a Te gyermekeid. Mind hiába! A Megváltó taníthatott, mint még senki más, gyógyíthatott mint a világ egyetlen orvosa sem, a kétségbeesett anyának a halálból visszaadhatta gyermekét: még is keresztfát ácsoltak számára. Így mi is betölthettük világtörténelmi hivatásunkat: mégis keresztfát faragtak a mi számunkra is.
Ha nem tudnók Uram, hogy Te nem hagysz minket is örökre mélységes sírunkban, hogy a Te országodban az ártatlanok nem pusztulhatnak el és hogy a gonoszság csak rövid ideig tartó győzelmet érhet el: kétségbe kellene esnünk, de így: hisszük Uram, hogy nem hagysz el minket, hanem velünk maradsz megáldó és megszabadító Szentlelkeddel a mi Urunkért az Úr Jézus Krisztusért örökkön örökké! Ámen!
Krónika: A gyülekezet nagy része megszállott területekről való volt nagy többségben azonban az erdélyiek voltak. Hangos zokogásban tőrt ki a közönség. Siratta az egész gyülekezet, de nemcsak, hanem az egész nemzet ezer éves szép hazánk feldarabolását.
Nt.Juhász Zoltánnak, az utrechti teológiai akadémia volt hallgatójának, Barabás Samú ükunokájának köszönjük ezt a dokumentum értékű prédikációt. Barabás Samú 1863-ban szül. Désen, elhunyt Budapesten, 1948 nov. 27-én.
Zwollei Magyar Evangéliumi Református Egyházközség Hollandia 