Felkészülni jó. Nagy várakozással csinosítjuk a lakásunkat, magunkat, ha tudjuk, hogy vendég érkezik. Így van négy hetünk advent előtt, s így van a böjt időszakában hat hét (40 nap) arra, hogy úgy érkezzünk meg a Nagyhéthez, hogy be tudjuk fogadni a befogadhatatlant: Krisztus kereszthalálát, amivel kivált bennünket a bűn rabságából; és feltámadását, amellyel kimondja az utolsó ellenség fölött az ítéletet, s számunkra a gyászban is vigasztalást ad.

Fontos élni az úrvacsora lehetőségével. Általa időről időre emlékeztetjük magunkat arra, hogy ahogy a kenyér a testünket táplálja, úgy táplálja Krisztus teste a lelkünket az örök életre. Nem csupán emlékvacsora az, hanem valóságos csoda, amelyet újra és újra átélhetünk.

Amikor valaminek a közepében vagyunk, s elborítanak a részletek a maguk érzelmeivel, akkor nagyon nehéz az egész egységét látni. Ezért jó gyakorolni azt, hogy tudatosan eltávolodunk a bennünket érintő problémától.

Csak a hitté vált remény hoz változást, gyógyulást, vagy szabadulást. Ezért ne csak reménnyel, hanem hittel imádkozz és ragadd meg mindazt, amit már Jézus golgotai áldozattal megszerzett számodra.

Nem lehet reményünk a jövőre nézve a nélkül a hit nélkül, hogy Isten gondoskodik rólunk, s mindarról, amire nekünk az élethez szükségünk van.

„Íme, Isten az én szabadítóm, bízom és nem rettegek, mert erőm és énekem az Úr, megszabadított engem.” (Ézs. 12:2)