„… csak Te vagy nekem, hallod imám és bármi fenyeget, nem hagy el engem, tart a Te kezed.”
Együtt dúdoltad most velem, kedves testvérem, az ismert dallam refrénjét?
Tenálad van az élet forrása, a te fényedben látjuk a világosságot (Zsolt. 36:10)
December 21-gyel, a téli napforduló napjával kezdődően egyre inkább közelítünk a fény felé: a nappalok egyre hosszabbak lesznek, bár ebből az első időszakban vajmi keveset veszünk majd észre.
Nem véletlenül esik erre az időszakra Krisztus Urunk születésének ünnepe, a karácsony: fordul a természet, s fordul vele együtt bennünk is az irány; ha eddig egyre beljebb húzódtunk, hát most (ha lassan is, de) elkezdődik a nyújtózkodás, a keresés, a növekedés.
Fény nélkül nincs élet sem a növények, sem az állatok, sem pedig az ember számára.
A tűz nem csak meleget ad, hanem világít is. Valamikor régen az embernek alkalmazkodnia kellett a természetes fény körforgásához: hajnalhasadás után felkelt a nap és az alkonyatot megelőzően lenyugodott. Úgy olvastam, hogy akkor kezdett egyfajta egyensúly megbomlani, amikor már megengedhette magának az ember, hogy a sötétben is ugyanúgy lásson, mint napvilágnál.
Jöttek először a gázlámpák, majd az elektromos izzók. Ma már egyre többet beszélnek az ún. kék fény (elektronikus eszközök, mint pl. a telefonok, számítógépek) káros hatásairól. Éjjel-nappal kezünk ügyében van az okostelefon, a tablet és társaik, amelyek elveszik tőlünk a pihenés lehetőségét, mivel ez a fajta fény az agyunkat folyamatos készenlétben tartja.
A tél és a sötétség hatással van, vagy lehet a kedélyállapotunkra. Talán ösztönösen tudja az ember, hogy nem tesz jót, ha tartósan a sötétség uralma alatt van, így aztán keresi a fényt.
Úgy, ahogy tudja. Ahogy a gyermek könyörög, hogy hadd maradjon éjszaka égve a kislámpa, hogy ne rémissze az éjben alakot öltő sötétség: úgy, ugyanolyan szenvedéllyel keressük a megnyugtató, éltető fényt.
Ma késő délután a munkahelyemről két kisbusszal ún. fénytúrára vitték a gondozási otthon lakóit: megcsodálhatták a fényárban úszó Rotterdamot. Mert hát olyan hangulatos a sok fényfűzér, a kivilágított híd, a kerítéseken, házakon végigfuttatott lámpasorok.
Tényleg az: hangulatos. Keressük a fényt, azt az élményt, ami megmelengeti a szívünket.
De vajon ezek nem hamis fények? Elvakítjuk magunkat, s így nem vagyunk képesek meglátni az Igazi Világosságot. Mint amikor gyerekként szánt szándékkal belenéztem a lámpa fényébe, utána pedig egy darabig bárhova néztem, nem láttam semmit, csak a körte‒vakított foltot mindenütt.
Talmi csillogás, tartalom nélkül.
Melyik az igazi fény a sötétben?
Nem a mesterséges fény. A neve is jelzi: nem igazi.
Tulajdonképpen reményt adó üzenete van annak, ahogy az ember egyre több fényt kreál maga körül: azt jelenti a számomra, hogy ott van a vágy, amiből a keresés fakad.
Ugyanakkor mélységesen el is szomorít, hogy mennyire nem ott keressük, ahol az található.
Vagy ha rátaláltunk, akkor úgy tűnik, hogy csalódnunk kell, mert nem azt és úgy kapjuk, mint amire számítottunk.
Milyen az, amikor Isten fényében látjuk a világosságot? Ha a fény a hátunk mögül jön, akkor a kontúrok sokkal élesebbek és a kép sokkal tisztábban látszik, mintha elvakít a szembe érkező fény.
Isten nem akar elvakítani bennünket. Vajon nem vakítottuk-e már el magunkat?
Képesek vagyunk-e arra, hogy beérjük a kevesebbel? Hogy nem kell a legújabb, a legjobbnak tűnő, a divatos? Az emberi kapcsolatok felől így szól a kérdés: képesek vagyunk-e arra, hogy nem harcolunk a magunk igazáért, ha törik, ha szakad? Készek vagyunk-e lemondani a rövid távú megelégedettségről a hosszú távon termő gyümölcs érdekében?
Vagy a nagy vágyakozás a szép, a jó, az igazi érték, a fény iránt azonnal alábbhagy, amint az nem illik bele abba a keretbe, amit olyan szépen kigondoltunk?
Mindannyiunk számára más ez az ünnep, mint azt reméltük. Sokan nem tudtunk hazamenni, hogy távoli szeretteinkkel tölthessük az ünnepet.
Amikor a napokban erről beszélgettem egy barátommal, az volt a válasza, hogy Mária idegenben szülte meg a gyermekét. Nem, nem teljesen idegenben, hiszen József felmenőinek földjén voltak, de mégis teljesen egyedül voltak. Ó, nem, mégsem, hiszen a bölcseket a csillag vezette és a pásztorok az angyalsereg útmutatása alapján találtak rájuk. Az otthontól távol voltak, de mégsem magányosan, mert ismeretlen emberek szeretete vette őket körül.
Az alábbi képen a jászolt láthatjuk, ahogyan azt alkotója elképzelte az istállóban, s benne a Kisded.
A kicsi ablakon keresztül látszik a fényes csillag (melyből kettőnek a fényét meg lehet csodálni most, ha az időjárási viszonyok engedik), ám az nem világítja be az istállót, amelynek félhomályából kiemelkedik a jászol. A fény onnan jön, a jászolból!
Ott, a szalmán fekszik az Élet Forrása. Emberré lett, hogy megláthassuk fényében a világosságot.
Keressük az Igazi Fényt, az Életadó Erőforrást!
Kedves testvérem, az alábbi linken található énekkel kívánom 2020. karácsonyán, hogy töltse el szívedet a béke, valamint hogy tudd fogadni és tovább adni Urunk áldását.
Ó jöjj,ó jöjj üdvözítő
beteljesűlt már az idő.
Törd át az ég zárt ajtaját
vár a világ sóvárgva rád.
Megnyílt az ég harmatozva
megváltónkat hogy lehozza.
Ég felhői nyíljatok szét
hozva Jákob fejedelmét.
Főld virúlj ki völgyön halmon
viruló zöld had fakadjon
Nyílj ki földnek szép virága
Dávid házának nagy királya.
Ó fényes nap,ó szép csillag
téged vágyunk mi látni csak.
Kelj fel napunk fényességed
űzze el a sötétséget.
/ Köln 1623, német evangélikus ének (O Heiland, reiß die Himmel auf…) észak-magyarországi népi változata./
Forrás: Vianeni Magyar Otthon 2020. dec. 24-én érkezett körlevele
Megjelent a Zwollei Harangszó 2020/14 számában, mely teljes terjedelmében letölthető itt.
Zwollei Magyar Evangéliumi Református Egyházközség Hollandia 