Húsvét ünnepe alkalmából a hollandhirek.nl, a hollandiai magyarok internetes hírportálja 2023. áprilisában arra kérte gyülekezetünk egyik lelkipásztorát, dr. Hermán M. Jánost, hogy ossza meg olvasóival, hogy ő és gyülekezete hogyan szokott ilyenkor ünnepelni. Ezt az interjút a portál engedélyével közöljük újra e helyt.
Húsvétnak a magyaroknál csakúgy, mint a hollandoknál állandó helye van mind a világi hagyományokban és szokásokban, mind pedig a keresztény egyházi élet gyakorlatában. Igazi közösségi ünnep: mind Jézus halálát és feltámadását, mind pedig az azt követő örömünnepet jelentős figyelem övezi. Vannak olyan hagyományos események is, amelyek ezen két világ között helyezkednek el: ilyen például a The Passion, ahol híres színészek játszották el Jézus keresztútjának állomásait. Ezt idén április 6-án, Nagycsütörtökön a KRO tévécsatorna is sugározta az észak-frízföldi Harlingen városából. Jézus szerepét idén a török származású Sinan Eroglu játszotta.
Mostani cikkünkben a hollandiai magyarok egyházi húsvétjáról kívánunk képet nyújtani. Ennek kapcsán Hermán M. Jánost, a Zwollei Magyar Református Egyházközség egyik lelkészét kérdeztük meg. Arra kértük, hogy beszéljen nekünk arról, hogy ő és magyar nyelvű gyülekezete hogyan ünnepli húsvétot.
Holland hírek (HH): Köszönjük, hogy elvállalta tiszteletes úr, hogy elmondja gondolatait a húsvéti ünnepkörről. Kezdjük egy általános kérdéssel: Mit jelent a magyar protestáns keresztények számára húsvét? Mennyire fontos ez az ünnep a többi keresztény ünnephez képest?
Hermán M. János (HJ): E helyről is szeretettel köszöntjük a „Holland Hírek” olvasóit, akiknek megszentelt húsvéti ünnepet és áldott találkozásokat kívánunk a Zwollei Magyar Református Egyházközség nevében. Lelkipásztorként vagy egyszerű polgárként, úgy az alkalmas, mint az alkalmatlan időkben: egyaránt nyíltan beszélek a hittudományi kérdésekről, a keresztyén hit forrásáról, a hit mibenlétéről. A hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje, a Krisztus beszéde által. Róma 10,17. Arról is szívesen írok vagy nyilatkozom, ami az Anyaszentegyház életére vonatkozik. Elmondhatom, hogy ehhez állandó odafigyelés, illetve tanulás szükséges, miközben Pál apostollal szólva tudjuk, hogy homályos a látásunk és véges a tudásunk.
A kérdéseket mérlegelve úgy vélem, hogy a magyar protestánsok számára a húsvét lényege az élet értékét, [vagyis] ugyanazt jelenti, mint bárhol a világ népeinek: Krisztus feltámadását, vagyis az élet győzelmét a halál fölött. Üdvtörténeti szempontból Karácsony, Húsvét vagy Pünkösd rangsorolása nem lehet a tisztünk, mert ezek az ünnepek Isten szeretetének és kegyelmének az eseményei. Isten a sír mélyéig hajolt le, hogy életünk végeztével őt színről színre láthassuk. Az őskeresztyén és a zsidó gyökerek alapján feltétlenül említenünk kell az ószövetségi Páska, a Pésach ünnepét, amelyet Isten választott népe az Egyiptomból való szabadulás emlékére tartott és tart a mai napig. Ünnepnapjaink dátuma néha egybeesik. A katolikus vagy az ortodox időszámítás különböző, ma még sajnálatosan eltérő.
A húsvéti hagyományok egyházias tárháza igen gazdag, ezek közül megemlítem azt, hogy régente az ifjak virágvasárnapra előkészített konfirmálása, azaz hitvallástétele a húsvéti úrvacsoravétellel zárult. Jóllehet a kommunista országokban a hitoktatást és a keresztyén ünnepek tartását akadályozták, a lakosság azért templomba járással és a húsvéti népi szokások révén mindenütt jelezte, hogy a lelki dolgokban nem a militáns ateistáké és nem az állami hatalomé az utolsó szó.
HH: Húsvét lényege tehát a hitben, a Jézus áldozatáról való megemlékezésben áll. Ez előbb egy gyásszal kezdődik, majd utána örömmé alakul át. Ez akkor kezdődik, amikor arról beszélünk, hogy harmadnapon feltámadott Krisztus. Hogyan lehet a hívek felé közvetíteni ezt az átváltozást, ezt a csodát?
HJ: Igen, kezdetben nagyon gyászos helyen, a temetőkben emlékeztek meg a Nagypénteken megfeszített Jézus Krisztus feltámadásáról. Nagypéntek az emberi elbukás gyászos napja, látszólag a bűn diadala, jogilag azonban a római béke csődje, hiszen Pontius Pilátus egy ártatlant ítélt kereszthalálra, politikai megfontolásból. A Golgota hegyén álló keresztről Jézus testét nagypéntek estéjén levették, sírba helyezték, katonák őrizték. Idézzük az első keresztyének egyikét: ”Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és feltámadt a harmadik napon.” I.Kor.15,3-4.
Jézus Krisztus halála és eltemetése nagy szomorúságot jelentett a tanítványai számára, hiszen látták a gyógyításokat, a halottak feltámasztását, és tanúi voltak a bűnösök helyreállításának. A szörnyű háborúk uraihoz a keresztről elhangzó szavak nem jutnak el, nem tudják hogy mit cselekesznek a megbocsátás helyett… Nagypénteken sötétség borult a világra, ez több mint szimbolikus. Az ezt követő harmadnap hajnalán aztán angyal adta hírül a csodát, hogy a Megfeszített feltámadott. Először a szent asszonyoknak jelent meg. Negyven napon át aztán megjelent mindazoknak, akik szerették és akiket felkészített a szolgálatra, vagyis az örömhír továbbadására, hogy Ő él. Evangélium, szó szerinti örömhír, hogy igazi békességet ajándékoz a benne hívőknek. Azért, hogy feltámadott, azért hogy Jézus él, általa mi is igazi életet élhetünk földi éveinkben, halálunk után pedig általmegyünk az örök életbe. Az első századokban a hitben járók zsoltárénekléssel, ősi szertartás keretében azért találkoztak és ünnepeltek húsvétkor a temetőkben, mert a Krisztus követőit hitük miatt üldözték és halálra keresték. A napi sajtóban nyomon követhető, hogy világviszonylatban ma is a keresztyén vallás a legüldözöttebb. A világ urai nehezen tudják elviselni, hogy sem a szeretet, sem az élet, sem a halál felett nincs végleges hatalmuk. Isten újrateremtő értékrendje más, a krisztusi szeretet egy megélhető valóság, ez a világba érkezett legfontosabb eszme, ha szabad így fogalmazni. A Jézust szerető és sírjához siető asszonyokat az angyal így szólítja meg: „Ne féljetek! Tudom, hogy ti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nincs itt. Feltámadt, ahogy előre megmondta.” (Mt 28,5–6)
Azok, akik a belénk oltott belső hallással elfogadják az angyali bátorítást, hogy „Ne féljetek!” azok a krisztusi szeretet és béke megvetőinek ellenében hirdessék ma Isten jóságának és a megváltott életnek az örömét. Egy ember bizonyságtétele is számít!
A húsvéti öröm csodáját, azt hogy Jézus Krisztus az ő drága vére által a bűntől és a Sátán minden hatalmától megszabadított, azt hogy feltámadott, bizony hegymagasságú betűkkel kellene írni az égre, hogy vigasztaljon, amikor csüggedünk. Azt, hogy a Krisztus tulajdona vagyunk, élet által való istentisztelettel, személyes példával, a Krisztus-követés imádságos lépéseivel közvetíthetjük az embertársaink felé. Keressük a megfelelő helyeket, nyelvi és zenei eszközöket, a szeretetszolgálat alkalmait, az egymás hitét gazdagító beszélgetéseket.
A betegség és a halál a Krisztus visszatéréséig nem tűnik el, de Ő velünk van a világ végezetéig. Ha az üres keresztre néz szemem, megvan mindenem! Krisztus miattunk, helyettünk és érettünk szenvedett. Aki ennek tudatára ébred, kiáltson a feltámadás csodáját átélő Tamás apostollal: Én Uram, én Istenem! Senkit se zavarjon, ha kimaradunk a divatos fősodorból azért, mert nekünk Krisztus a jövőnk.
HH: A feltámadás jó hírének az istentisztelet keretein belül történő megünneplését követően szoktak-e gyülekezetében olyan elemek előfordulni az ünneplés során, amiket inkább a világ dolgaival szokás összekapcsolni? Mondjuk szavalások, éneklések vagy együtt elköltött magyaros ételek?
HJ: Szórványvilágban az egyházi közösségeink magától értetődően ragaszkodnak az anyanyelvű kultúrához, ünnepek alkalmával a kicsik és nagyok szívesen mondanak magyar verset. Énekelnek vagy hangszeres zenével emelik magasba a lelkeket. Karácsonykor általában 30-35 csomagot osztunk ki a gyermekeknek, húsvétkor piros tojást hoznak a szülők, kalácsot is sütnek vagy újabban gyorspostával küldenek hazulról. A nyílt gyülekezeti napunkon, a hollandiai magyar gyülekezetek nyári testvértalálkozóján természetes módon kerülnek elő a magyaros ízű ételek. Szabolcs és Kinga székelyudvarhelyi kürtöskaláccsal kedveskedik a vendégeinknek. Olyan testvérünk is van, aki egyenesen hazulról hozza a szamosmenti töltött káposztát. Megható az a gondoskodás, ahogyan a templomba járók folyamatosan hozzák a gyümölcsöt és süteményt az asztali beszélgetések mellé. Ilyenkor könyveket és újságokat terjesztünk, a gyülekezeti teremben még visszhangzik bennünk az éneklés, az igemagyarázat és kérdezni lehet a lelkészeket, presbitereket és diakónusokat.
HH: A gyülekezet honlapján közzétett fényképeken rendszeresen látszanak gyerekek is. Velük ki foglalkozik az istentisztelet ideje alatt? Hogyan tanulnak a gyerekfoglalkozásokon?
HJ: Zwolléban a „magyar vasárnapokon” Rohaan Éva testvérünk foglalkozik a gyermekekkel, ő a Partiumi Keresztény Egyetem végzettje, szívesen végzi a gyermekmunkát. Rajzolnak, énekelnek, bibliai történeteket tanulnak. Korábban Németh Piroska a KCsP ösztöndíjasaként dolgozott közöttünk két évig nagy haszonnal. A gyerekek és az ifjúság bevonása a hitéletbe a diaszpóra legeslegnagyobb kihívása. Itt most nem részletezzük a többnyelvű kultúra hasznát, a lelkiekre nézve viszont a gyermekeink a lelkieket elsőként a szüleiktől és a nagyszüleiktől tanulhatják. Hollandiában több helyen is van hétvégi magyar iskola, vallásoktatás, amiért hálásak vagyunk a hágai gyülekezethez kötődő lelkipásztorainknak és az önkéntes magyar tanítóknak meg az öntudatos szülőknek. Nagyon de nagyon hiányzik egy olyan magyar művelődési központ Hollandiában, ahol folyamatosan helye lenne a léleképítő és a kulturális tevékenységnek. A katolikus testvéreinkre is őszintén gondolva, talán egy saját tulajdonú templom is megtenné, gondoljunk csak az épülettel rendelkező londoni református gyülekezet áldásos szolgálatára. Évtizedekkel ezelőtt a hollandiai és belgiumi magyar családok nyaranta sikeres gyermektáborokat tartottak, Isten áldja az akkori szolgálattevők emlékét.
Tény, hogy már régóta a nemzeti összetartozás lelkiségi látókörébe kellene tartozzon egy olyan hollandiai magyar központ, mint amit a Vianeni Magyar Otthon jelentett korábban. Néhány hete többen is megtekintettük a gyermekek számára jelenleg elveszett paradicsomnak mondható helyet, miközben a cserkészet és a szabadtéri istentiszteleteink számára kilincselünk befogadásért. Ezen a téren azért jó reménységgel vagyunk, hogy életképes presbitériumok felállításával, a búvópatakok hasznának a hasonlatosságára, azon a helyen ismét meggyökerezhet a templom, az iskola és a magyar művelődés ügye.
HH: Miben különbözik az, ahogyan Ön odahaza, szülőföldjén ünnepelte meg húsvétot attól, ahogyan Hollandiában ünneplik? Mi az, amit azokból az időkből a mostani holland környezetbe áthozott? Másfelől közelítve ugyanezt a kérdést: Vannak-e olyan szokások, amelyeket a holland gyülekezetektől „lesett el”?
HJ: Kimondottan húsvétra összpontosítva, az otthoni erdélyi gyülekezeteinkben a sátoros ünnepek előtt nagyhét volt, ami azt jelenti, hogy hétfőtől kezdődően reggel este istentiszteletet tartottunk és általában azok járultak az úrasztalához, akik ezeken a bűnbánati istentiszteleteken legalább egyszer részt vettek. Az igehirdetések üzenete arra irányult, hogy a hívek béküljenek meg Istennel, felebarátaikkal és önmagukkal. Ahol szokás volt, ott nagypénteken délelőtt is tartottak úrvacsorás istentiszteletet. Az emberek ünnepi feketébe öltöztek, úgy mintha a legközelebbi hozzátartozójuk temetésére mennének. Búsan zúgtak a haragok és a keresztyének megsiratták a bűneiket, igyekeztek megtisztulni, aki tehette hagyományosan böjtölt napnyugtáig vagy a csillagok feljöveteléig. Ilyenkor a lelkipásztor az egyházfi vagy a körzeti presbiterek kíséretében úrvacsorát vitt a betegeknek és a messze lakó öregeknek. Nagyszombaton ifjak serege takarította ki a templomot, virágot hoztak, az úrvacsorára adakozók elküldték a kenyeret és a bort, mindezeket a kurátor adminisztrálta. Az ünnephez tartozott a légátusok szolgálata, akik a kolozsvári teológiai intézet hallgatói voltak. A pótpresbiterek szorgalmasan jártak gyűjteni a családoknál, tandíjhoz és fenntartáshoz segítve a leendő lelkipásztorokat. A román állam mesterséges kifogások alapján korlátozta a felvételt nyerhetők számát, úgyhogy 1989 karácsonyára már a nagyobb városokba is alig jutott légátus, nemhogy a falvakba, ahol meleg szeretettel várták az evangélium hírnökeit. A diktatúra látványos bukása után 1990 januárjában több mint százan iratkozhattak be teológiai tanulmányok végzésére.
Holland református gyülekezetben való szolgálatom idején a nagycsütörtöki, azaz az úgynevezett fehér csütörtök esti úrvacsoraosztás ragadott meg. A templomokba hosszú asztalokat hoztak, a hívek ülve vették az úrvacsorát a Krisztusban nyert nyugalom kifejezésére. Ugyanis az Egyiptomból való szabadulás alkalmával sietve, futva kellett elfogyasztani a pászkát és a páskabárányt. Nagypénteken itt nem szólnak a harangok, ahol pedig istentiszteletet tartanak, nincs éneklés. Húsvét éjszakáján számos helyen imádkozva virrasztanak a templomokban és előkészítik a nagy húsvéti gyertyát. Sem karácsonykor, sem húsvétkor, sem pünkösdkor nem kötelező az úrvacsoraosztás.
Amit a hazai gyakorlatból „áthoztam”, az az, hogy a nagyhéten, itt jó hét a neve, igyekeztem eljutni azokba az öregotthonokba, ahol a híveink családtagjai éltek, továbbá a kórházak csarnokaiban szervezett áhítatokon is gyakran szolgáltam és a gyülekezet részéről az ünnepek magyarázatáról szóló cikkeket írtam a helyi újságokba. Ünnep másod- és harmadnapján Hollandiában nem tartanak istentiszteleteket, a nagypéntek munkanap, az ünnepek másodnapja munkaszüneti nap. Húsvétkor a frízlandi gyülekezetek a lelkipásztoruknak az én időmben néhány nagyobb mandulás patkót vagy töltött kalácsot ajándékoztak
Amire, ha még egyszer haza tudnék menni – mindenképpen megkérném magyar testvéreimet, az az, hogy holland diakóniai mintára vezessék be a külön perselyes adakozást. Ezzel sok szükséget szenvedő család számára lehetne fát vásárolni vagy villanyszámlát fizetni, és még kimondani is nehéz, hogy mi mindenre lenne most szükség Kárpátalján. Ezt a szolgálatot a magyar református gyülekezetek régóta és buzgón végzik, de részemről az istentisztelet végeztével gyűjtött, közösséget ápoló, hálaadási cselekvésről van szó a rászorultak felé, akik közül sokan nem is jöhetnek templomba a nyomorúságaik miatt.
HH: Mi jellemző a zwollei gyülekezeti tagokra? Hollandia mely részeiről jönnek a legtöbben? Előfordul, hogy Hollandiában csak látogatóban tartózkodók megtalálják a gyülekezeti alkalmaikat? Ha igen, akkor milyen hírcsatornákon tudják nyomon követni, hogy mi történik Zwolléban?
HJ: Hollandiában jelenleg öt helyen tartunk istentiszteleteket havi rendszerességgel, de véleményem szerint még legalább tíz helyre kellene eljussanak az igehirdetők. Zwolléba az észak-hollandiai és a környékbeli magyar hívek járnak, többen a holland családtagjaikkal érkeznek. Katolikus testvéreinket is szívünk teljes szeretetével fogadjuk az elég drága pénzen bérelt lutheránus templomba. Szolgálatainkat magyar nyelven végezzük, van negyven erdélyi énekeskönyvünk, a zsoltárokat mindenik holland énekeskönyv tartalmazza, a liturgia kétnyelvű, a szolgálat magyarul folyik, a prédikációt holland nyelvre fordítva 10-15 példányban osztjuk ki a jelenlévő holland atyánkfiainak. Ennek híre ment, nemrégiben az egyik holland napilap rólunk szóló riportjában is kiemelték „Prédikációk és torták” cím alatt, mintegy jelezve, hogy itt mindenkit magyaros vendégszeretettel és a hittestvéreknek kijáró tisztelettel fogadnak. Nt. Kelemen Attila Csongor vezető lelkészünk akkori, januári prédikációja a honlapunkon olvasható, a cikk pedig a weboldalunkon is megjelent fordításban.
Az istentiszteletek alkalmaira személyre szóló meghívókat küldünk villámpostán, a hírünk szájról szájra száll. Igen jót tenne, hogyha szülőföldünk egyházi sajtójában olykor hirdetnék a külföldi magyar istentiszteletek helyének a címét. Örvendünk, hogyha a honfitársaink bekapcsolódnak a helyi holland gyülekezetekbe, viszont elszomorító, ha külföldön a magyar híveink sehol nem koptatják a templomok küszöbeit.
A hívogató harangszót egyelőre a világháló és a Zwollei Harangszó pótolja. A nagyvilágba kerülő híveink nyomon követése és lelkigondozása közös feladatunk.
HH: Van-e valamilyen bibliai ige, vagy ének, amit szeretne a mostani ünnepre útravalónak adni olvasóinknak a most következő ünnepre?
HJ: A bujdosók fejedelmének lelkületével, szív szerint pedig az otthon élőkkel összekötő szeretethídon járva, az alábbi, az új magyarországi énekeskönyvben így található imádsággal búcsúzunk az olvasóktól:
- Győzhetetlen én kőszálom, / Védelmezőm és kővárom,
A keresztfán drága áron / Oltalmamat tőled várom. - Sebeidnek nagy voltáért, / Engedj kedves áldozatért,
Drága szép piros véredért, / Kit kiöntél ez világért. - Reád bíztam én ügyemet, / Én Jézusom, én lelkemet,
Megepedett bús szívemet, / Szegény árva bús fejemet. - Irgalmazz meg én lelkemnek, / Ki vagy ura mennynek, földnek,
Könyörgök csak Felségednek, / Én megváltó Istenemnek. - Mutass, Jézus, kies földet, / Lakásomul adj jó helyet,
Ez életben csendességet, / Jövendőben üdvösséget.
Erdélyben a múlt század elején II. Rákóczi Ferenc fejedelem nevéhez fűzték és rodostói emigrációjának idejéből tőle, magától származónak tartották ezt a „Rákóczi Ferenc bús éneké”-nek nevezett szép költeményt. Ezt a hagyományt történetileg nem lehet bizonyítani, de az énekben tükröződő kegyesség legalább is közelről rokon a bujdosó fejedelem vallásos prózájában kifejezésre jutó lelkülettel és annak stílusával is. (Csomasz Tóth K.)
HH: Nagyon köszönöm, hogy rendelkezésünkre állt ehhez a beszélgetéshez! Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk Önnek és összes olvasónknak.
Forrás: hollandhirek.nl
Zwollei Magyar Evangéliumi Református Egyházközség Hollandia 