Peregrináció, prédikáció, katedra és szószék

Az első utrechti magyar istentisztelet 300. évfordulójára

Tisztelgő virágainkat az imént helyeztük volna el a fűvészkertben. Ehelyett – csalódottan – a magyar emlékjel eltűnésére hívjuk fel a figyelmet. A hollandiai magyarság az egyetemmel együttműködve 2001 március 29-én állított fel egy emléktáblát, amelynek ez volt a felirata: „Magyar Kápolna. – 1644-ben az Egyetem építtetett egy előadótermet, fent a »Pandhof«kerengő déli szárnyán. Az orvosi fakultás használta ezt a „Theatrum Chirurgicum”-ot anatómiai előadások tartására, valamint összejöveteli- és előadóteremként. 1722 november 30-tól az épületet magyarországi és erdélyi teológiai hallgatók rendelkezésére bocsátották, akik a protestantizmus hazai elnyomása miatt kerültek ide. A lelkészek és diákok minden vasárnap ebben az előadóteremben tartották istentiszteletüket. 1882-ben a Magyar Kápolnát restaurálási munkák miatt lebontották. 1956-ban, a magyar menekültek érkezésével újra megkezdődtek a vasárnapi református istentiszteletek Utrecht városában.” Az emléktábla hiánya megdöbbentett: kinek állhatott az útjába?

Az időben tíz évet visszalépve, ugyanezen a helyen tíz évvel ezelőtt még koszorúztak nt. Tüski Márti szervezésében, aki Édesapja, Tüski István hollandiai magyar lelkész nyomdokaiba lépve, tartalmas ünnepséget szervezett. Az akkori résztvevők közül most is jelen van dr. Bozzay Réka. Leo Elshout atya is készült a jubileumra, sajnos családi haláleset miatt nem jöhetett el. Mindketten hasznos tanácsokkal láttak el minket a mostani ünnepet  illetően. Magyarországi feladatai miatt nem lehet most közöttünk a peregrinatió történetének elismert kutatója, dr. Postma Ferenc, aki levélben köszöntötte a gyülekezetünket. Hosszú lenne a gratulálók felsorolása, szám szerint 48 régi peregrinus van itt lélekben, reméljük, hogy alkalmas időben sikerülni fog egy emlékkötetnek az összeállítása, és ezáltal a távollevők számára is elérhetővé tesszük az előadásokat és a köszöntéseket.

Hermán M. János
Fotó: Albertje ten Alkema

Úgy véljük, hogy most az ideje köszönetet mondani a szervezőknek és a támogatóknak. Akik felismerték ennek a 300. évfordulónak a páratlan jelentőségét. Elsőként Klaas Eldering, Juhász Tamás, Henk van de Graaf, Ódor Balázs és Urbán Ákos testvéreink nevét említem, egy sorban a Juhász István Alapítvány tagjaival, hiszen velük együtt ütöttuk le az alaphangot. Makkai Réka, Kovács Kata, Csanády Ágnes, Van-Bolhuis Szabó Emőke, Ries Nieuwkoop, Truczkai József, Kelemen Attila Csongor, Sólyom Uzonka, Szilágyi Árpád és a saját családom: valamennyien vállvetve mozdították elő az ügyet. Menetközben bekapcsolódtak a mi szeretett debreceni atyánkfiai, Baráth Béla rektor úr és tanártársa, Gonda László. Komoly küldöttséggel zarándokoltak erre az illusztris helyszínre, ami egy szép debreceni hagyomány. Kocsis, András nagykövet úr és munkatársai pedig nemcsak eszmeileg, hanem logisztikailag is segítettek a kiállításaink anyagának szállításában. Ajándékaiknak örvendünk, reméljük, hogy a szimpózium zárása után a jól végzett munka örömével koccinthatunk az egészségükre. A kiállítások tulajdonosainak az üdvözlése is felemelő: drs. Millisits Máté és dr. Fekete Ágnes sem lehet közöttünk, de jó szívvel kölcsönözték a szem számára is értékes összeállításaikat. Legközelebbi munkatársaink körét nem is lehetne zárni Téglásy Sándor és Szomor Attila említése nélkül, ők végezték a tetemes munkát igénylő szerkesztési és grafikai feladatok javát.

Klaas Eldering és Bozzay Réka
Fotó: G.v. Dijk

Mélyen Tisztelt Jelenlévők!

Ünnepünk üzenetének a lényege a mi számunkra az, hogy megtaláljuk az összefüggéseket a peregrinusok egyetemi katedrája és a szószék között. A szószék rendeltetéséhez nem fér kétség, ezt a mai délután is lelki örömmel hallottuk. Ugyanis a testté lett Ige a prédikálószékből szárnyal a szívünkbe és az elménkbe, hogy világunkban cselekedetté váljon, hogy felfedje az élet lényegét és szépségét. A lenni vagy nem lenni imperativusa, legalábbis a keresztyén ember számára: megtalálni a szószéket, illetve ennek az örömében és feszültségében naponta megélni a szószéken elhangzó prédikációt.

A kázifüzetünkben egy valahol pihenő szószék fényképe látható, egyetemi katedra volt, túlélte a háborúkat, ma is ez a múzeumi címkézése, hogy a magyarok prédikálószéke. Berlinben igy láttam feliratozva 13 éve. Most nem térünk ki a katedrák és a szószékek ellenségeire, szószerinti megkorbácsolóira, jelenlegi szétlövőire. Békeidőben, ha lehet, az emberek újra felállítják az iskolákat, megépítik a romokat és imádkoznak, mint a csauseszkánus éra után, azért, hogy az ifjak újra mehessenek Nagyenyed Kollégiumába, azt követően pedig egyetemjárásra.

Családtagjaimnak és barátaimnak jutalmat ígértem, azonban az 1644-ben készült utrechti magyar katedra nyomravezetése még várat magára. Ugyanilyen fontos lenne a termet és a katedrát felajánló professzorok nevének a dokumentált ismerete, mert azt tudjuk, hogy kik tanítottak 1722-ben, de lelkileg is jó tudni, hogy a Nadere Reformatie, az akkori újreformátori teológia szellemiségében kik voltak azok a jótevő professzor atyák, akik példaképül váltak a magyar diákok számára.

Természetesen nemcsak a teológusokra gondolunk, hanem a jog, a medicina, a filozófia és a szabad művészetek fakultására beiratkozott diákokra is, mert annakidején valamennyien templomba járók voltak. Áttekintve az 1722-es névsorokat, nagyjából 20-23 lehetett a templomba járó diákok lélekszáma, tehát a bibliai kettőnél vagy 3-nál jóval többen gyűltek egybe.

Juhász Tamás és Klaas Eldering
Fotó: G.v. Dijk

Londonban Ficsor Ádám szervezte meg 1727-ben a magyar istentiszteletek tartását, Franekérában pedig egy 1777-es évszámot találunk, de egészen biztos, hogy már korábban is volt anyanyelvű istentiszteletük az akadémiai kápolnában.

Rendtartásaikat nem ismerjük részletesen, de fennmaradtak az állandó imádságaik, úgy Utrechtben, mint Franekérában. Természetesen a Szenczi Molnár Albert féle zsoltárokat énekelték. Tapasztalhatták a holland egyház presbitériumainak és a diakóniának az egyházszervezeti hasznát akkor, amikor erről otthon csak hallomása volt a gyülekezeteinknek.

Angliában a magyar diákok az anglikán egyház kebelében leltek befogadásra, és még a vendégek is részt vehettek az úrvacsorai közösségben.

Meghatottan említjük, hogy ebben a Pieterskerkben is megfordultak, és az úgynevezett Engelse Kerkben is. Ott esküdtek, temettek, akárcsak a Bibliát 11 ezer példányban kiadó Pethe Ferenc esetében, aki nyomtatásra költötte Cornelia Kuyper nevű utrechti feleségének a vagyonát 1794-ben.

Eddig a Keresztesi József naplója örökített meg legtöbbet az utrechti magyar istentiszteletek tartásáról, reméljük, hogy a közeljövőben még több adat kerül elő az utrechti, londoni, bécsi és franekérai magyar istentiszteletek történetéről.

Áldassék a holland akadémiák professzorainak és a városok régi adakozóinak az emléke, akik hathatósan segítették a peregrinusainkat a hazai iskolarendszer együttesével és a neves patrónusok hátterével.

Hiszem, hogy a késői peregrinusok a szószék időszerű üzenetének és az élet védelmének a szolgálatában ma is hálásan találkoznak a hajdani egyetemek kisugárzó tanításával!

Utrechtben most az erdélyi refrén visszhangzik a szívünkben: Ne hagyjátok a templomot, a szószéket s’ az iskolát!

Eredetileg elhangzott: Utrecht, Pieterskerk, 2022 november 19. Megjelent a Zwollei Harangszó 2022/12. számában, mely teljes terjedelmében letölthető innen.