Igazán megismertétek az Isten kegyelmét?

Igemagyarázat

Alapige: Kol 1,1-8 —Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola, és Timóteus testvér, a Krisztusban megszentelt hívő testvéreknek, akik Kolosséban élnek: kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól. Hálát adunk mindenkor Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, amikor értetek imádkozunk, mivel hallottunk a Krisztus Jézusba vetett hitetekről és arról a szeretetről, amely valamennyi szent iránt él bennetek. Hálát adunk azért a reménységért is, amely készen van számotokra a mennyekben, amelyről már előbb hallottatok az igazság beszédéből, az evangéliumból. Mert ez hozzátok is eljutott, és ahogyan az egész világon gyümölcsöt terem és növekedik, ugyanúgy közöttetek is, attól a naptól fogva, amelyen meghallottátok, és igazán megismertétek az Isten kegyelmét. Így tanultátok ezt Epafrásztól, szeretett szolgatársunktól, aki a Krisztus hű szolgája értetek. Ő hozta nekünk a jó hírt a Lélektől kapott szeretetetekről.

A Kolossébeliekhez írott levél központi mondanivalója Jézus egyedülálló isteni nagyságának a felmutatása. Napjainkban egyre nagyobb szükség van Isten szuverenitásának és a Krisztusban kapott váltság tanítására, mert ez a világ, amiben élünk, és az a szellemiség, amelyik felé haladunk, Jézus személyét és váltságművét megveti.

Ennek a világnak botrány a Jézus kizárólagossági igénye. Ez a világ szeretné törölni a Bibliából az ilyen mondatokat, amiket a mi Megváltónk mondott: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához csak énáltalam.” Ez ma sokaknak kirekesztő, botrányos, nem szalonképes. Számunkra életkérdés, hogy annak tartjuk-e Jézust, aki Ő valóban, akinek mondotta magát. Ezt a rövid földi életet is ez minősíti, és ettől függ az örök életünk is. Ezért fontos, hogy lássuk, kinek mondotta Ő magát, és közben Ő győzzön meg minket arról, hogy micsoda az igazság.
Próbáljuk röviden megismerni az úgynevezett kolosséi problémát. Láttuk, hogy ebben a kis gyülekezetben, amelyikben kezdő, fiatal hívők voltak, tévtanítók jelentek meg, és innen-onnan összeszedett zagyvaságaikkal megzavarták a hívek békességét. Szerepelni akartak. Ezt a gyülekezet vezetője, Epafrász jelentette a börtönben levő Pál apostolnak. Ma reggel ezt az első nyolc verset bontsuk ki.

Itt Pál arról beszél, hogy ő rendszeresen imádkozik a gyülekezetért. Imádságát mindig hálaadással kezdi. Különösen hálás azért, hogy ennek a kicsi gyülekezetnek kezdetben jó híre van. Felfigyelt a pogány környezet is arra, hogy milyen erős a Jézusba vetett hitük, milyen sok áldás van az egymás iránti szeretetükön, és milyen élő reménység van a szívükben a világ csüggesztő körülményei között is. Ahol ez a három együtt megvan: a Krisztusban való hit, az egymás iránti szeretet és az Isten ígéreteire épülő reménység, ott jelen van Krisztus. Jelen van minden gyülekezetben, és látjuk, hogy egyre inkább munkálkodik bennük is az Isten kegyelme a nyugati szórvány eklézsiákban.

Aztán emlékezteti őket Pál arra, hogy mindez azért lehetséges, mert hallották az evangéliumot, az igazság beszédét.

Ehhez kellett egy presbiteri követ, ez volt Epafrász. Nagy szeretettel és elismeréssel szól erről a munkatársáról, mert a Kolosséban garázdálkodó tévtanítók Epafrász hitelét is igyekeztek aláásni. Mivel a nagy apostol, Pál nem járt ott, ezért biztos nem is igaz, amit a kolosséiak elhittek. Pál határozott hangon kiáll Epafrász mellett, és azt mondja: ez ugyanaz az evangélium, amit Pál is hirdet, sőt ugyanaz az evangélium, amit maga az Úr Jézus kezdett el hirdetni, amelyik az egész világon minden ember számára érvényes és igaz.
Ennek az első szakasznak a kulcsmondata ez: „Igazán megismertétek az Isten kegyelmét.” És Pál arról beszél ebben a néhány mondatban igen súlyos, jól megválasztott, a Szentlélektől ihletett kifejezést használva, mintegy kiemelve, hogy: mit tett Isten értük.

Mit tett Isten értünk? Ha Isten segít minket, ha valaki jól megérti és hiszi, hogy mit tett Isten érte, akkor ebből egyenesen következik a hálaadás. Mindig lesz valami változás, és mindenkinek az életében ugyanaz kell, hogy következzék belőle: a szolgálatra való indítás és nem a vallásos szereplés!

Holzhausenben csak erről legyen szó: igazán megismertétek az Isten kegyelmét. Mit jelent ez?

1. Az első, amit már a megszólításban hangsúlyoz az apostol: a „kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól” ez nem csupán köszöntés volt. Ennek gazdag tartalma van, de most nem erről szeretnék beszélni, hanem arról, amit előtte ír. A 2. vers így hangzik: „… a Krisztusban megszentelt hívő testvéreknek, akik Kolosséban élnek…”

Először megírja, ki a feladója a levélnek: én Pál, meg Timóteus, utána a címzetteket jelöli meg. Hol vannak ezek a címzettek? A Krisztusban és ugyanakkor Kolosséban. Két helyhatározó kerül egymás mellé: egy képes helyhatározó, meg egy igazi. A Krisztusban megszenteltek és Kolosséban lakózók szeretik egymást, ott élik a maguk életét. A lelki otthonuk Krisztusban van, a lakóhelyük Kolossé-ban, egy pogány városban. Ez a kifejezés, — en Christo. csaknem száznyolcvanszor fordul elő az Újszövetségben, az pedig, hogy valaki Krisztusban van, az Isten munkájára mutat. Arra a munkára, amivel Isten kiemel a hitetlenségből egy embert, és átteszi az önmagával való közösségbe.

Pál önmagára nézve is azt mondja: „Áldott az Isten, aki kiszabadított minket a sötétség hatalmából és áttett minket az Ő egyszülött Fiának az országába.” Kiemel az Isten nélküli állapotból, és áttesz a Krisztussal való közösségbe, az Isten gyermekeinek a közösségébe, a szentek közösségébe, a Krisztus-testbe. Betagol a Krisztussal és a benne hívőkkel való közösségbe.
Ez az új teremtés. Aki a Krisztusban van, új teremtés az. A régiek elmúltak, íme újjá lett minden” (2Kor 5,17).

 Ezt az új életet két szóval fémjelzi itt Pál apostol, ez a két szó: szentség és a hit. Ezek a Krisztusban szentek, mert Isten kihívta őket a világból és elkülönítette a maga számára. Ez a szentség. Az Újszövetség nyelvén szent az, akit Isten újjáteremtett, aki a Krisztussal való közösségben él. Ezt nem emberi testület dönti el a halálunk után, hanem Isten munkálja és dönti el az életünkben. A Biblia szerint ezek a szentek.

Ugyanakkor említ egy másik vonatkozást is, hogy ezek, akik a Krisztusban szentek, Kolosséban élnek egy gyülekezetben, ott szeretik egymást, és együtt szeretik azokat, akik még nem tartoznak közéjük. Isten kihívta őket a világból az önmagával való közösségre. Ugyanakkor benne élnek ebben a világban, hogy legyenek annak a hasznára. Legyenek áldássá, hogy rajtuk keresztül Isten munkálkodjék. Ez, hogy szentek, a Krisztussal való mennyei közösségüket jelenti. Azt, hogy hívő testvérek Kolosséban, a világban való szolgálatukat és az egymással való közösségüket jelzi.

A hívők mindig gyülekezetben élnek és a kettőről egyidejűleg, párhuzamosan ír az apostol. Egyszerre biztatja őket, hogy mélyüljön, gazdagodjék a Krisztussal való közösségük, ugyanakkor álljanak helyt egy adott közigazgatási község adott kísértései és nehézségei között. Ez a kettő egyszerre történik.

Ez jellegzetesen jézusi gondolat. Jézus könyörgött így a benne hívőkért az Atyához: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” Ez, hogy „őrizd meg őket a gonosztól” ez jelenti itt azt, hogy szentek. A Krisztussal közösségben védve vannak. Isten akarata szerint tudnak élni. De ebben a világban élnek Isten akarata szerint, és ennek a javára igyekeznek szolgálni.

Ebben a világban, de nem e világból. Ők az új teremtés zsengéi, a mennynek is polgárai. Polgárai ennek a világnak, de mivel a Krisztusban vannak, elmondhatják azt, amit Pál apostol nem sokkal a kivégzése előtt írt Filippibe: „A mi polgárjogunk a mennyekben van. Ahonnan a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk, aki ezt a mi nyomorúságos testünket elváltoztatja és a maga dicsőséges testéhez teszi hasonlóvá.” Itt élek két lábbal ebben a világban, de egész szívem és elmém nyitva van a mennyeiek előtt, és mivel Isten áttett engem a Krisztusba, a hit mint egy csatorna működik, és kapom a mennyei erőt, világosságot, megoldásokat, áldásokat onnan azért, hogy azokkal szolgáljak a többieknek. Ez a különbség a hívők és nem hívők között. Enélkül mindenki a saját erőforrásaira, vélt jogaira, a saját ötleteire, saját képességeire van utalva, és ezek hamar beleütköznek a maguk korlátaiba.

Akik abban az országban és családban élnek, ahova Isten elhelyezte őket, olyan körülmények között és olyan környezetben, ahol élniük kell, ott az emberek nem öntudatlanul próbálják valahogy eltölteni az életet.

Testvéreim, vajon elmondhatjuk már alázatosan, de teljes bizonyossággal: kettős állampolgárságom van? Hiszen a mi polgárjogunk a mennyekben is van. Itt is, mert ebbe beleszülettünk, de Isten innen már kihívott minket és áttett az Ő szeretett Fiának az országába. Erre a kérdésre ma adjunk világos választ. Mert nem az a tragédia, ha kiderül, hogy még nem vagyunk a Krisztusban, az lenne a tragédia, hogy ha elhitetjük magunkkal, hogy Őbenne vagyunk és nem érdekel minket, mit jelent Őbenne lenni, miközben csak az igaz, hogy beleszülettünk ebbe a világba. Isten a beleszületés után az újjászületés ajándékát is kínálja. A mi megteremtésünk után az újjáteremtésünket is munkálja. A kolosséi hívőkről ezt el lehetett mondani, és Pál ezt le is írja.

2. A második, amivel folytatja az az, hogy Isten kegyelmének a munkája ebben a kis gyülekezetben gyümölcsöket terem, aminek csodájára járnak, mert ilyet a Krisztuson kívül senki sem tud produkálni. Hitelesen működő szeretetük van és reménység van a szívükben a világ reménytelen helyzetében is.

Mit jelent a Biblia szerint a hit, szeretet és reménység?

A Biblia szerint a hit azt jelenti, hogy Jézus Krisztust annak vallom, aki. Annak vallom, akinek kijelentette magát. Amit Ő tett, azt magamra nézve személyesen is érvényesnek tekintem, és hálás vagyok érte. Ezt jelenti hinni a Biblia szerint. Egyébként mindenféle hit, hiszékenység és hiedelem létezik. Sokféleképpen lehet használni ezt a szót, például: azt hiszem, tegnap ez volt, meg az volt, de ez a bizonytalanságot fejezi ki. A bibliai hit bizonyosság. Ez nem kevesebb annál, mint hogy tudom. Ez ugyanaz, vagy még nagyobb bizonyosságot jelent.

Azt jelenti, hogy hiszem, hogy Jézus az Isten Fia, mert így jelentette ki magát, és az Atya is ezt mondta róla. Hiszem, hogy Ő a próféták által megígért Messiás. Hiszem, hogy Ő a világ Megváltója — amire a samáriai faluban rájöttek azok, akik hallgatták Őt, és örömmel újságolták egymásnak. Hiszem, hogy személyesen az én bűneim büntetését is elszenvedte, mikor meghalt. Hiszem, hogy feltámadott, él és uralkodik örökkön örökké. Így bízom benne, így imádkozom hozzá. Annak tekintem Őt, aki.

Mit jelent az a szeretet? Ez nem valamiféle lelkesedés. Nem könnyen ellobbanó szalmaláng. Nem olyan szeretet, amit színez vagy beszennyez bármiféle számítás vagy érdek. Ez az Isten szeretete. „Az Isten szeretete kitöltetett a mi szívünkbe a Szentlélek által, aki adatott nékünk” (Róm 5,5).

 Ez az újjászületés aktusának a leírása. Az újjászületésben Isten az Ő isteni szeretetét adja a hívőknek. Azért mutogattak az első keresztyénekre: nézzétek, hogy szeretik egymást! Ilyet még nem láttunk! Persze, hogy nem, mert ez nem emberi teljesítmény. Ezek nemcsak jó emberek voltak, hanem újjászületett emberek, s megjelent bennük az Isten szeretete. Az az egyenletes, másokért minden áldozatra kész, szíves, még viszonzást sem váró, egyoldalúan is működő szeretet, amivel Isten szeret minket. Itt erről a szeretetről van szó és nem kevesebbről.

És miféle reménység ez? Az Isten ígéreteinek a komolyan vétele. Amikor tudja valaki, hogy. az vár rá, amit Isten elkészített. Nem az az igaz, hogy majd csak lesz valahogy. A „sorsom” úgy lesz, ahogyan Isten elkészítette a jövőt. Ő a jövőnek is Ura. Ezért bízza rá magát és szeretteit reménységgel a hívő. Ezért tudnak a hívők csüggesztő körülmények között is békességgel, reménységgel, olykor még derűsen is élni. Mert nemcsak annyit látnak a világból, amennyi a szemük előtt van. Mi nem a láthatókra nézünk — írja Pál apostol —, hanem a láthatatlanokra (2Kor 4,18).

Tágas horizonton belül tájékozódik a hívő. Isten kiemelte abból a napi politikai perspektívából, amiben Isten nélkül legfennebb csak gyarló módon vegetálhat. 

 Felemelte és Isten nézőpontjából — ahogy a reformátorok írták: sub specie aeternitatis -az örökkévvalóság szempontjából értékeli a dolgokat.

 Ezért nem esik kétségbe vagy nem háborodik fel jelentéktelen dolgokon. Hogyan nézett rám valaki? Görbe szájjal mit mondott rólam? — Ezek nem nagy ügyek, ilyenekért nem szabad botránkozást és gyülekezetrontást okozni.

A keresztyén állampolgár azonban súlyosnak és komolynak tekinti azt, ami Isten minősítése szerint súlyos és komoly dolog. Mivel rálátása van az eseményekre, ezért reménység van a szívében.
Isten kegyelmének a munkája tehát ezt jelenti: hisz — vagyis tudja, mit tett értünk Isten; szeretet van benne — vagyis tudja, mi a dolgunk ezen a világon, és reménység van a hívő szívében — mert tudja mi vár rá és mi vár erre a világra.

 Ebből harmónia következik. Harmónikus személyiség a hívő. Nagy kincs az, ha vannak ilyen stabil emberek ebben a világban. Figyeljétek meg, hogyan vonzódnak hozzájuk mások. Hogyan vágyik ez a világ arra, hogy legyenek igazmondó, megbízható, szilárdan álló emberek, miközben wok szélviharok dúlnak körülöttünk.
Presbiter testvérek, nézzük mi is a világ eseményeit Isten szemszögéből, összetörhetetlen reménységgel! Ez volt a második jellemző, amit Pál a kolosséi atyafiakról írt.

Az első tehát az, hogy Isten átemelte őket a Krisztusba és ők kettős polgársággal élnek nagy boldogságban, ebben a világban, akkor a római birodalomban, Kolosséban, de a Krisztusban, mint a mennynek a polgárai. A második az, hogy ez meg is látszik az életükön. Bibliás hitben, szeretetben és reménységben.

3.-A harmadik — érdekes, hogy nem ezzel kezdte, hanem a végén említi: hogyan jutottak el ide. Szinte azt mondja: az ám, el ne felejtsétek, hogyan kezdődött, hogyan jutottatok el ide. Erről ír a legrészletesebben: „ti már hallottátok az igazság beszédét, az evangéliumot, mert ez hozzátok is eljutott, és ahogyan az egész világon gyümölcsöt terem és növekedik, úgy közöttetek is, attól a naptól fogva, amelyen meghallottátok, és igazán megismertétek az Isten kegyelmét. Így tanultátok ezt Epafrásztól, szeretett szolgatársunktól, aki a Krisztus hű szolgája értetek.”

Vagyis, hogyan kezdődött az evangéliummal való találkozásuk? Úgy, hogy hallottak Istenről. Az istenek világában élő pogányok hallottak a valóban létező, egy, igaz, élő Istenről. Először talán különös volt, amit hallottak, de mivel Isten maga szólította meg őket Epafrászon keresztül, ezért hit támadt a szívükben. És egyre nagyobb hittel hallgatták azt, amit Isten Epafrászon keresztül mondott nekik, és Isten ezzel az igével teremtette újjá őket. Ez azóta is, magyar szórványvilágunkban is mindig így történik. Nem véletlenül hangsúlyozza itt az apostol három vagy négy megjelölést is mondva Isten igéjére. Azt mondja: ez az igazság beszéde, amely az egész földön érvényes, amelyik élő beszéd, mert növekedik is, meg gyümölcsöt is terem — ilyet csak egy élő fa tud csinálni —, és ez formált át benneteket. És ha már átformált, akkor a bennetek levő szeretet arra fog indítani, hogy másoknak is továbbadjátok, és ti is igehirdetők lesztek.

Testvérek! Nemcsak Epafrászt bízta meg ezzel Isten, hanem mindnyájatokat, akik már ismeritek az igazság beszédét. Azért csatoltuk a Római levélből Pál apostolnak ezt a vaslogikával megírt rövid gondolatmenetét, hogy lássuk, hogyan segít rajtunk Isten!

Hogy kezdi el az Ő munkáját és minek a gyümölcse lesz a hit, szeretet és reménység egy emberben, a hitetlen, szeretetlen és reménytelen világ közepette? Ezt írja: „Aki segítségül hívja az Úr nevét, az üdvözül. De hogyan hívnák segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan higgyenek abban, akit még nem is hallottak? Hogyan hallják, ha nincs igehirdető? De hogyan hirdessék, ha nem küldi el Isten őket? Ezért tehát a hit hallásból van, mégpedig a Krisztus beszédének a hallásából.” (Róm 10,13-17).

Úgy kezdődött a kolosséiak új élete, hogy Epafrász, egy kolosséi férfi hallotta az evangéliumot Páltól. Hazament és elmondta azt, amit hallott Istenről. S láss csodát, hittek a szavának, és kialakult egy kis keresztyén közösség Kolosséban. Tovább is hangzott ott az evangélium, és átalakult az életük. Így ment híre a környéken annak, hogy mennyire másként is lehet élni. Akik befogadták a hallott igét, továbbmondták másoknak. Mindegyik egy-egy kis apostol lett a maga családjában meg közösségében.  — Miközben továbbadták az istenes életvitel titkát, az ő hitük is megerősödött és bennük is gyümölcsöket termett. — Először tehát hallották, aztán mivel Isten beszéde élő beszéd, gyümölcsöt termett az életükben, és tovább hangzott rajtuk keresztül is.

Ezt a három dolgot próbáljuk magunkkal vinni ma reggel. Isten kegyelmének a munkája az, hogy áttesz minket a hitetlenségből, az Isten-nélküliségből, az istentelenségből a Krisztussal való közösségbe. Fizikailag Munkácson, Kolozsváron, Bécsben vagy az éppen földrengéssújtotta Kolosséban maradunk, ott, ahol élnünk kell, de bárhol a Krisztussal való közösségben élhetünk tovább. Ez az állapot megtermi a reá jellemző gyümölcsöket, ami a szó bibliai értelmében vett hit, szeretet és reménység. Valamikor mindez azzal kezdődött, hogy a kereső és nyugtalan szívű emberek hallották és befogadták az igehirdetést. Mert a keresztről való beszéd akkor is, meg ma is némelyeknek botránkozás, másoknak bolondság, de akik hisznek, azoknak Isten ereje és Isten hatalma. A hívő állampolgárok nemcsak veszik, hanem viszik is az evangéliumot, és továbbadják másoknak. Úgy legyen! Ámen

Hermán M. János igehirdetése, mely elhangzott Holzhausenben, 2023 április 1-én.

Megjelent a Zwollei Harangszó 20223/3-4 számában, mely teljes egészében letölthető innen.