Textus: Apostolok Cselekedetei 2,1–13
Kedves testvéreim!
Gyakran hallhatjuk, hogy az Apostolok Cselekedetei második részében a Szentlélek által végbevitt történés pont az ellentéte annak, ami Mózes Első Könyve tizenegyedik részében történt, és hogy a pünkösdi esemény visszafordította a nyelvek bábeli összezavarását. De ez a vélekedés nem áll. Mert ha így történt volna, az ott lévő emberek újra egy és ugyanazon nyelvet hallották volna és ugyanazon a nyelven beszéltek volna. Mégpedig az emberiség ősnyelvén. Véleményem szerint vannak magyarok, akik azt gondolják, hogy ez az ősnyelv a magyar nyelv volt. Szép is volna!
Volt egy esemény az életemben, amelyre személyesen nem emlékszem, de amelyet nekem utólag elmeséltek. Kórházban voltam, ahol műtétre vártam. Mielőtt elaltattak, az ágyamban egy Mátyás királyról szóló nagyon jó magyar könyvet olvastam. Amikor a műtét után fokozatosan visszatértem az altatásból, a fiam ott ült az ágyamnál. Valamit kérdezett, s arra én magyarul válaszoltam: „Beszélj, légy szíves, magyarul. Úgy sokkal könnyebb!” A fiam erre szörnyen megijedt. Azt gondolta, hogy valami történt az agyamban. Az édesanyja szerencsére megnyugtatta, hogy nem zavarodtam meg, hanem csak magyarul beszéltem.
Szóval, a nyelv létfontosságú és kényes jószág.
Azt, hogy a nyelv létfontosságú, minden németalföldi ember tudja azóta, hogy Bonifatiust 754-ben Frízföldön megölték. A frízek tudvalevőleg azért ölték meg, mert amikor azt kérdezték tőle, hogy a fríz nyelv-e vagy dialektus, azt felelte, hogy sem nem nyelv, sem nem dialektus, hanem beszédhiba.
Szóval a nyelv valóban létfontosságú!
Ez kiderül abból is, ami Pünkösd ünnepén a Szentlélek által történt. Az ott lévők mindnyájan saját „anyanyelvükön” (dialektosz, glóssza – ApCsel 2,6.8) hallották az apostolokat Istennek nagyságos dolgairól beszélni.
Nekem ez a csodás esemény az inkarnáció folytatásáról szól. Inkarnáción azt értjük, hogy „Verbum Dei caro factum est” = az Ige testté lett. Isten, aki Jézus Krisztus személyén át beszélő Isten, ebben a meghasonlott, romlott, bűnös világban ütött sátrat. Ám a Szentlélek eljövetelével Jézus Krisztus munkája még tovább megy. Nem csak az történik, hogy Isten emberré lett az emberek között, hanem az, hogy Isten minden egyes megrontott és elveszett emberben személyesen otthont vesz. Minden egyes ember saját anyanyelvén hallja Istennek nagyságos dolgait. Ugyanúgy, ahogy azt is olvashatjuk, hogy a Szentlélek tüze lángnyelvekre oszlott szét, és “leszállt mindegyikükre”. A Szentlélek “lángnyelveiből” (glósszáiból) “nyelvek”, glósszák, dialektusok, anyanyelvek támadnak. Minden ember saját életébe, saját életkörülményei közé hatol. Mindenkihez saját anyanyelvén szól.
Az egyik magyar lelkipásztor, aki maga is Németalföldön tanult, azt tanácsolta az ugyancsak németalföldi egyetemre készülő fiának, hogy mindenekelőtt tanuljon meg hollandul. Ebből az esetből arra lehet következtetni, hogy nagyon sok, németalföldi akadémiákon tanuló magyar peregrinus nem tudott hollandul. Érthető is, hiszen a legtöbb peregrinus nem éveket töltött itt, ráadásul a magyar diákok itt latin nyelvű egyetemi közegbe kerültek. Nyilván alkalmanként, amikor egymás között voltak, anyanyelvükön beszélhettek. Ezért aztán legtöbbjüknek nem lehetett könnyű a vasárnap reggeli holland nyelvű istentiszteletet elejétől végig követni.
Nekünk legalábbis az volt a tapasztalatunk, amikor Kolozsváron laktunk és tanultunk, hogy bár szorgalmasan tanultuk a nyelvet, nagyon sokáig tartott, amíg az istentiszteleten a magyar nyelvű prédikációt rendesen követni tudtuk. Éppen ezért csodálatos lehetett a Németalföldön tanuló magyar peregrinusoknak, hogy 1722-től kezdve Utrechtben magyar nyelvű istentiszteletet tarthattak. Hallhatták a mi mennyei Atyánk evangéliumát az édesanyjuk nyelvén! A nyelv ugyanis éppen a hit számára létfontosságú. Hiszen a hit hallásból van!
Ezt tapasztalták meg évszázadokon keresztül a Németalföldön élő magyarok. Az 1968-ban Erdélybe való elutazásunkat megelőző hónapokban már vettünk részt Utrechtben magyar nyelvű istentiszteleten, a Nieuwe Grachton lévő Apáczai Csere János-házban. Mikor pedig hazatértünk Németalföldre, éveken át tagja lehettem a Magyar Protestáns Lelkigondozó Alapítvány vezetőségének. Az a Lelkigondozó Alapítvány is a mennyei Atya evangéliumát szolgálta édes magyar anyanyelven.
Az anyanyelv rendkívül fontos, mert a szeretet nyelve. De van egy nyelv, amely még ennél is fontosabb, egy igazi létfontosságú nyelv. Hiszen minden anyanyelv tulajdonképpen csak segédeszköz. Segédeszköz ahhoz, hogy tanuljuk meghallani és beszélni a legeslegfontosabb nyelvet. Mert tulajdonképpen erről van szó minden igaz és jó istentiszteleten. Arról, ami A Cselekedetek Könyve második részében történik: „halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten nagyságos dolgairól”.
„Istennek nagyságos dolgai” – ez a Szentlélek nyelve. Ez Isten szeretetének nyelve. Ezt a nyelvet gyakran a teremtett világban is hallani lehet, ám akkor annak az Izraelnek a fülével kell reá figyelnünk, amelyik Istennek nagyságos dolgait saját életében megtapasztalta. Isten szeretetének nyelvét elsősorban Istennek azokban a nagy tetteiben lehet meghallani, amelyeket Izrael nagy szülöttje, Isten Fia, Jézus Krisztus által vitt végbe. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
Isten az ő nagyságos dolgaival beszél, ezek az Isten nyelve. Ez az Isten igazságosságának, Isten megbocsátásának, Isten kegyelmének, Isten akaratának, Isten békéjének, Isten örömének a nyelve. A Szentlélek azt akarja, hogy tanuljuk meg ezt a nyelvet, beszéljünk ezen a nyelven. Ez nem egy rövid ideig való tanulás kérdése, hanem az életfogytiglan való „nyelv”-tanulás és „nyelv”-használat kérdése. Ez az, ami létfontosságú!
Pál apostol nem hiába írta nekünk: „Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen énbennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom”.
Persze a Szentlélek nyelvét ilyen gazdag szókinccsel sohasem fogjuk tudni megtanulni és folyékonyan beszélni. De éppen ezért itt az ideje, hogy mindig és mindenütt engedjük, hogy az általunk legjobban ismert nyelv, anyanyelvünk segítségével oltsa belénk Istennek és Jézus Krisztusnak a Lelke az Isten nagyságos dolgainak nyelvét, Isten szeretetének nyelvét.
Azt a nyelvet, amely minket embereket istenhez kapcsol. Azt a nyelvet, amely minket embereket egymáshoz kapcsol. Azt a nyelvet, amely minket a mai teremtett világgal összekapcsol. Azt a nyelvet oltsa belénk, amely nekünk is feltárja a jövőt az új világra, az új életre, az Isten országára.
A Jelenések könyvében öt helyen is elhangzik egy refrénszerű felsorolás az Istent dicsérő énekben: „Megváltottál minket Istennek a te véred által, minden népből és nemzetből, minden törzsből és minden nyelvből”. (5,9; 7,9; 10,11; 11,9 és 13,7)
Ilyen az Isten szeretetének nyelve. Életünk elengedhetetlen nyelve, valóban létfontosságú nyelv!
Ámen.
Elhangzott Utrechtben, a Peregrinatio Hungarica konferencián, 2022. november 19-én
Zwollei Magyar Evangéliumi Református Egyházközség Hollandia 