Karácsonyi üzenet

Bibliai olvasmány: Lukács 2: 1-20

Kedves Szülők, Gyerekek, Tanárok, Kórustagok!

Ez már a második karácsony, mióta amióta minden a feje tetejére állt. Lehet, hogy addig jól megvoltunk. Nem is jutott eszünkbe, hogy Szabadítóra volna szükségünk.

De most, amikor gyanakodva nézegeti mindenki a másikat, hogy be van-e oltva, vagy nincs, folyik-e az orra, nem köhint-e, mióta azt sem tudjuk, hazautazhatunk-e a szeretteinkhez, mióta folyton számolgatnunk kell, hogy ki jöhet hozzánk, meg ki nem, teljesen kimerültünk. Most jobban tudatában vagyunk annak, hogy rászorulunk Isten szabadítására.

Amikor Jézus megszületett, az embereknek elege volt mindenből, ugyanúgy, mint most. A római hatóság mindenfélét rájuk erőltetett, beszabályozta az életüket, nem hagyta békén őket. Mindenkinek, még a terhes asszonyoknak is oda kellett utazni, ahonnét a férjük származott, hogy ott iratkozzanak fel az adófizetők listájára.

Betlehem, ahonnét József származott, kis város volt, valószínűleg csak egy vendégfogadója volt, ami az adófizetők összeírása miatt teljesen megtelt, mire a szülés előtt álló Mária és a férje lassan odajutottak. A szálláson tehát nem volt számukra hely. Jézus ezért valószínűleg egy a hegyoldalba vájt, félig föld alatti üregben született, ahová a szállóvendégek állatai voltak bekötve.

Mi nem szeretünk lealacsonyodni másokhoz. De Jézus megtette ezt. Képes volt még arra is, hogy istállóban szülessen meg, csak hogy a mi Szabadítónk lehessen.
(Példa): Gondolkozzunk csak el!

Ha felszállunk a villamosra, vagy elmegyünk egy összejövetelre, ki mellé igyekszünk leülni? Az egyszerű, esetleg nem is olyan tiszta ruhájú emberek mellé, vagy a csinos ruhájú és jókinézetű emberek mellé? Azt hiszem, kellemetlenül érezzük magunkat, ha valaki olyan ül mellénk, aki nem tiszta, vagy alacsonyabb szinten kommunikál, mint mi.

1. Mit tett Isten?

De Isten nem ilyen. Tudta, hogy az Ő beavatkozása nélkül elveszne a világ. Ezért Jézus Krisztus ezért kész volt otthagyni biztonságos és meghitt otthonát, a mennyet és felvállalni minket, bűnre hajlamos embereket.

Pál apostol így ír erről: Jézus, aki Isten formájában volt, nem ragaszkodott zsákmányként ahhoz, hogy egyenlő Istennel, (7) hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; (8) megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. (Filippi 2: 6-8)

A karácsony lényege tehát nem az, amit mi csinálunk: a sütés, főzés, ajándékvásárlás, utána pedig a közös vacsora a karácsonyfa mellett. A karácsony Isten hihetetlen tette: áthidalta a szakadékot menny és föld között, és nem sajnálta hozzánk küldeni az egyetlen Fiát.

Nekünk már olyan megszokott a karácsonyi történet, hogy észre sem vesszük, milyen megdöbbentő volt, amikor először hangzott el.

Az angyal ott, a Betlehem melletti mezőn ezt mondta a pásztoroknak: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.
Az akkori emberek hozzá voltak szokva, hogy az “üdvözítő” szó a Római Birodalomban császárra vonatkozott. A császárt szokták a születésnapján úrnak és üdvözítőnek nevezni.

Az angyal viszont azt mondta, hogy az Üdvözítő az Úr Krisztus, vagyis Isten Felkentje, akit arról lehet felismerni, hogy egy újszülött, aki az állatok etetőjében fekszik egy istállóban.

Gondolhatjuk, hogy az evangélium első olvasóiban mekkora megütközést kelthetett, hogy egy jászolba fektetett szegény gyermeket nevez az angyal üdvözítőnek! Hogy használhatja a császár felségjelzőjét egy ilyen szerény gyermekre?

Jézus esetében ez a szerény külső csak jel, ami egy sokkal nagyobb személyiségre mutat.

Ez a gyermek az egész nép öröme lesz, mert Ő a megígért Megváltó, aki visszavezeti az embert Isten kegyelmébe. Ő az, akinek a születését Isten Lelke által Ézsaiás próféta már 700 évvel korábban megjövendölte:

A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát, a homály földjén lakókra világosság ragyog…  Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! (Ézsaiás 9.fej.)

A zsidó nép történetében gyakran volt úgy, hogy egy szabadítóról a szülei már születése előtt megtudták, hogy ha felnő, Isten különleges feladatot szán majd neki.
De Jézus esetében nem csak a szülei tudták ezt meg. Isten gondoskodott arról, hogy a nép leginkább lenézett tagjai, a pásztorok is értesüljenek róla, aztán egy hét múlva az idős Anna és Simeon, akik évtizedeken át imádkoztak, hogy Isten küldje el végre a Megváltót, és végül még pogány csillagászoknak is jelt adott Isten Jézus születéséről.

Isten tehát megtette a lépést felénk. Szabadítót küldött, aki először is otthagyta értünk a mennyet, majd a mikor felnőtt, az életét is feláldozta értünk, hogy kimentsen minket az Istentől elidegenedett életből. A kilátástalanságból.

Utat tört nekünk vissza, az Atyához, Vissza Ahhoz, Aki igazán ismer minket, megért, szeret és elfogad. Vissza Ahhoz, Aki látja a helyzetünket, látja a jövőnket és kinyújtja felénk a kezét, hogy el ne vesszünk, hanem örök életünk legyen.
A karácsony azt jelenti: Isten felvállal minket! Közösséget vállal velünk.

Ezt nem hagyhatjuk válasz nélkül.

2. Hogyan válaszolhatunk Istennek erre a hatalmas lépésére?

A. először is: örömmel

Az első ijedség után a pásztorok elhitték a nagy örömhírt: hogy Isten végre elküldte a Szabadítót. Ezt az örömöt mi is megtapasztalhatjuk.

Elég egy imádságot szívből elmondani: Jézus, nem bírom tovább! Legyél az én szabadítóm is!

Amikor őszintén megszólítjuk Istent, amikor megnyitjuk Előtte a szívünket, és nem hárítjuk el a közeledését, hanem elhisszük, hogy tényleg személy szerint fontosak vagyunk Neki, hihetetlen megkönnyebbülés, békesség és öröm tölt el minket. Az az öröm, hogy nem kell rejtegetnem semmit. Isten kész nekem mindent megbocsátani. Szeret. Felvállal engem. Fontos vagyok neki. Nem fogok elkallódni, mert velem van. Fogja a kezem.

B. Megbizonyosodást keresve

Az első reakciónk tehát az öröm lehet.

A második pedig az, hogy keressük: igaz-e, amit mond?

Az angyalok ugyan nem mondják a pásztoroknak: menjetek, és nézzétek meg a Megváltót! De a pásztorok mégis “fogják” az üzenetet.

Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: Menjünk el Betlehembe, és nézzük meg azt, ami ott történt, amit az Úr tudtunkra adott.

Hinniük kellett, hogy érdemes az éjszaka közepén útra kelni.

Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket. Amikor meglátták őt, elmondták mindazt, amit erről a kisgyermekről az angyalok hirdettek, és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik.

Mindent úgy találtak, ahogy az angyal mondta nekik.

Rájöttek: Isten igazat mond! Istenben érdemes bízni! Az Ő szavára érdemes elindulni.

C. egymással beszélgetve

A pásztorok látogatása Máriának és Józsefnek is csodálatos megerősítés volt.

Bár gyermekük nem biztonságos názáreti otthonukban, hanem útközben, egy ideiglenes szálláson jött a világra, bár nem akart nekik senki szállást adni Betlehemben, azért az ő fiuk mégis az, akinek az angyal mondta. Isten Fia. Különben, hogy is hallhattak volna a pásztorok a mezőn hírt a születéséről!

Máriáról nagyon röviden olvasunk a karácsonyi történetben. De, amit olvasunk róla, az nagyon fontos.

(19) Mária megjegyezte amit a pásztorok mondtak, és szívében forgatta.

 Erre való Isten igéje. Hogy megjegyezzük és a szívünkben forgassuk. Imádkozzunk, hogy amit nem értettünk meg mindjárt, annak a jelentőségét is mutassa meg nekünk Isten Lelke.

Karácsonykor sokan közülünk találkozhatunk szeretteinkkel. Mi is használjuk ki a lehetőséget: mondjuk el egymásnak, mit értettünk meg ebben az évben Istenről. Mit mutatott meg nekünk, hogyan tapasztaltuk meg megmentő szeretetét! Ne csak az ajándékokról legyen szó karácsonykor, meg arról, hogy milyen finom a sütemény!

Ünnepeink, találkozásaink lehetnek alkalmak arra, hogy Jézus szüleihez és a pásztorokhoz hasonlóan rádöbbenjünk: Isten nagyon jó rendező. Mindenkit vezet és az Ő kezében futnak össze a szálak.

Adjon Isten nekünk bátorságot, hogy a saját családunkban is merjünk Istenről beszélni. Mert ki tudja, a mi szavainkból talán más is bátorságot merít és ki meri mondani, hogy ő is hisz.

Így teljesedjen be a mi otthonunkban is az, amit az angyalok hirdettek: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat!

Írta és elmondta: Van Bolhuis Szabó Emőke lelkipásztor. Elhangzott a Hágai Magyar Óvoda és Iskola karácsonyi ünnepélyén Hágában, a Szent Család Templomban, 2021. december 11-én.