Advent üzenete

A karácsony előtti négy vasárnapot a keresztyének adventi vasárnapnak nevezik. 2021-ben november 28-a advent első vasárnapja. Maga a négyhetes időszak az egyházi évben az advent nevet viseli és az egyházi év kezdetét jelöli. Az advent latin szóból származik és eljövetelt jelent, ami Krisztus eljövetelére és annak várására utal. Az egyház ünneprendjében ez a hónap Krisztus fokozott várásának jegyében telik. Várják a keresztyének a naptár szerint következő karácsonyt, hogy emlékezzenek Krisztus születésére. Számot vetnek e várakozási időben azzal, hogy Isten megtartotta szavát, mert amint régi választottjainak megígérte a Szabadítót, úgy el is küldte. Betlehemben az első karácsonykor megszületett a Megváltó.

Az advent ugyanakkor Krisztus második eljövetelére, más megfogalmazással mondva a visszajövetelére figyelmeztetés időszaka is. Az első húsvétkor feltámasztotta Isten Fiát, Jézus Krisztust, Aki a Szentlélek által jelen van láthatatlanul és gondot visel a benne bízókra. Isten ígérete azonban úgy szól, hogy Krisztus egyszer visszajön látható formában, ítéletet tart és újjáteremti a világot. Krisztus új világában nem lesz többé bűn, betegség, nyomorúság, halál, hanem Isten szeretete tölti be azt. Ennek a naptárhoz nem kötött végső eljövetelnek a várását hordozza az advent távlati, üzenete.

D.dr.prof. emeritus Csohány János, Debrecen