
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a szoboravató szentmisét követően egyháztörténeti jelentőségűnek nevezte II. János Pál három évtizeddel ezelőtti debreceni látogatását.
Felidézte, hogy a pápa a protestáns gályarabok emlékművének megkoszorúzásával és a Református Nagytemplomban elmondott beszédével felekezeti megbékélést hirdetett, amelynek egyik helyi eredménye Debrecenben három püspökség – református, római katolikus és görögkatolikus – nagyszerű viszonya – tette hozzá.
Az államtitkár „nagyszerű tettnek” nevezte, hogy II. János Pál pápa 1993-ban megalapította az önálló Debrecen-nyíregyházi egyházmegyét, amely a hitélet mellett óvodákat, iskolákat, szociális intézményeket működtet. Bejelentette: a kormány döntött arról, hogy 1,676 milliárd forinttal támogatja a Debrecen-józsai katolikus iskola megépítését.
Soltész Miklós jövőbe látó pápának nevezte II. János Pált, aki a kommunizmus bukása után arra figyelmeztetett, hogy „nem lesz könnyebb” ezután, sőt bizonyos szempontból nehezebb lesz. „A ránk szabadított, istenverte világra figyelmeztetett 30 évvel ezelőtt” – mondta az államtitkár hozzátéve, hogy „Európa új arculata nehéz vajúdások árán születik meg a szemünk előtt”.
Ebben „a legnagyobb szolgálatot azzal tehetjük, ha újból közösen teszünk tanúságot azokról a keresztény értékekről, amelyek Európa és Magyarország alapjait megteremtették” – hangoztatta Soltész Miklós Debrecenben.
Katarzyna Ratajczak Sowa, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövetségének munkatársa örömét fejezte ki, hogy honfitársa, a lengyel pápa „ilyen helyet foglal el a magyarok szívében”. Felidézte a magyarországi látogatásait, egyebek között azt is, amikor – még pápasága előtt – felkereste a kabai cukorgyárat építő lengyel munkásokat.
Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20210818-debrecenben-felavattak-szent-ii-janos-pal-papa-szobrat
Megjelent a Zwollei Harangszó 2021/8 számában, mely teljes egészében letölthető itt.