Nagykövet Úr! A Hungária Club érdemes Vezetősége! Hölgyeim és Uraim!
Március idusán kelt templomi köszöntésünket megismételve, gondolatban most egy közös emlékeztető dallamot csatolunk az imádságunkhoz, éspedig a Kossuth Rádiónk régi jelzését: Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!
A szülőföldünkön élők és a bujdosók – és újabban a diaszpórában élők – évszázadokon keresztül íratlan feladatként igyekeztek eleget tenni a népünket megéltető szózatok felhívásának. Némán, vagy egeket ostromló fohászkodással azért esdekeltek, hogy legyen virágzó és legyen szabad a hazánk.
Amikor II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem 1703 júniusában seregeivel átlépte a lengyel-magyar határt, kibontott zászlójára ezt a jelmondatot íratta: Cum Deo Pro Patria et Libertate!, azaz: Istennel a hazáért és a szabadságért! Nyilvánvaló, hogy a Kossuth nóta eszmeisége innen és erről a tőről fakadt.
Tény, hogy a kuruc szellemiség hagyománya az atyáink lelki örökének a része. Az éterben terjedő és a határokon átívelő szignál pedig természeténél fogva kikerülte a cenzúrát és a vámost. Az ideológiai erőszak meg a szabadtéri börtönök ellenében ez a jelzés így válhatott a nemzeti összetartozásunk zálogává. Erdélyben, számunkra később Hollandiában is: a szignál és a himnusz maga volt a nemzeti lét vágyának a fogódzója!
Jól emlékszem, hogy a kényszeredett emigrációban az összes magyar híreket begyűjtöttük: a Szabad Európa Rádió mellett a londonit és a Kossuth Rádió adásait is meghallgattuk. Volt úgy, hogy a Kossuth nóta hangjain kívül emberileg alig akadt más biztató üzenetünk.
Különféle állampolgárságainkat ilyenkor a magasban lévő haza ideáljaihoz viszonyítottuk, és hálásak voltunk, hogy a szakrálissá nemesült szünetjellel –a Kossuth-adóról naponta harangozták bele a szívekbe: Éljen a magyar Szabadság, éljen a haza!
Nemzetünk tudatában a Kossuth neve és a szabadság kívánsága annyira összeforrott, hogy tapasztalatból tudjuk: ez a fogalompár képes arra, hogy már az első trombitaszóra egy nemzeti kormány zászlaja köré seregeltesse az ünneplő magyarságot.
Nem tehetünk róla, hogy a világ mai állapota miatt idén nem lehettünk ott a Batthyányi örökmécsesnél vagy a Bem szobornál. Jövőre viszont – a magyarok Istenére – elvárjuk, hogy mindnyájan elmenjünk és a negyvennyolcas forradalmárok szellemében válasszunk!
Kedves közönségünk!
A közös ünneplés örömét nemcsak lelkileg igényeljük, hanem mentális elégtételként is megéljük, mert a vörös diktatúrákban még egy kokárda is bűnjelnek számított, akárcsak a könyvjelzőként szolgáló piros-fehér-zöld szalagok.
És íme, mit adott Isten március 10-én az állhatatosság gyümölcseként: óriási székely-magyar kokárdát láthattunk a Hősök Terén, a Székely Szabadság Napján. E napon végezték ki 1854-ben Marosvásárhelyen a szabadságharcot folytatni akaró, a felkelést szervező székelyeket. (Régente mi ott jártunk el az emlékmű alatt, de a hősök neve hiányzott, mert az emléktáblájukat mindig összetörték.)
Szomorúan tapasztaltuk, hogy a XX. században a történelmet többször átírhatták, hogy az aradi szabadság szobrot szétszedhették és elzárhatták. Budapesten még 1988 tavaszán is véresre verhették a komáromi születésű Pákh Tibort, mert követelte Mindszenty József hercegprímás rehabilitációját és a szovjet csapatok távozását az országból. Krassó György a külváros utcáit járta és ezt írta a táblájára: Sándor, lemossuk a gyalázatot!
Aki átélte ezeket az időket, az legyen hálás, hogy nemzedéke javán nem fogott a marxista agymosás. Azért élt a rejtett ellenállás vagy földet megrengető, az 1956-os ellenállás, mert az őseink, nyíltan vagy palástoltan, de folyamatosan példázták a tiszta emberi tartásuk miatti szenvedés méltóságát. Szüleink átadták a múlt tanulságait és imádkozva járultak hozzá a jövőképünk, a sorsunk alakításához. Reménykedtek. Mondhatnánk úgy is, hogy nem hagytak a 48-ból! Megtették, amit megtehettek, sohase törődtek bele a fizikai és szellemi jogfosztásba, hívek maradtak mindhalálig.
Kedves hallgatóságunk!
Visszatekintve a hősi múltra és egy rövid pillantást vetve 1848 szellemi műhelyeire, megállapítható, hogy azok többnyire az ifjúság gyülekező helyei voltak: Pozsonyban a Zöldfa vendéglő, Pesten a Pilvax kávéház, Kolozsváron a Redut palota, vagyis a Vígadó, és végül az Aula, a bécsi egyetem diákságának a székhelye.
A magyar–lengyel–olasz sorsközösség a ’48-as ifjúság számára pedig úgyszólván közhely volt, de nem árt, ha megemlítjük.
Az is közismert, hogy a reform-korban Széchényiék, majd a maguk idején a negyvennyolcasok különös intenzitással töltötték be az élet törvényét. Utóbbiak közül elsősorban a lánglelkű látnokok jelesére, Petőfi Sándorra gondolunk. Március 16-án ő így foglalta össze az előző nap történését:
„Magyar történet múzsája,
Vésőd soká nyúgodott.
Vedd föl azt s örök tábládra
Vésd föl ezt a nagy napot!
Nagyapáink és apáink,
Míg egy század elhaladt,
Nem tevének annyit,
mint mink Huszonnégy óra alatt.
Csattogjatok, csattogjatok,
Gondolatink szárnyai,
Nem vagytok már többé rabok,
Szét szabad már szállani.”
(Petőfi Sándor: 15-dik március 1848)
Hölgyeim és Uraim!
Karizmatikus voltából adódóan Petőfi – úgymond – „felkészülten” várta a forradalmat. Tanúsítja ezt az akkori besúgó világ és az osztrák belügymininiszter, aki már 1846-ban figyelmeztette a rendőrséget: ”exaltált gyűlöletet árul el az osztrák államigazgatás ellen; a legközelebbi jövőre pedig a fennálló rend teljes felfordulását és a véres katasztrófát jósolja.”
Úgy is lett: Franciaországban a köztársaság állami intézményét hozták létre és ez óriási váltás volt az évezredes múltra visszatekintő császárságok és királyságok államformájának az ellenében. A fegyveres felkelésbe torkolló mozgalom 1848. február végén elsöpörte Lajos Fülöp uralmát. Tehát Párizsban nyílottak Európa tavaszának az első virágai és rövidesen Bécs következett. Bár az ausztriai ellenzék nem volt annyira szervezett, mint a francia, 1848. március 13-án a Párizsból induló forradalmi hullám már elérte a császári fővárost. Kossuth németre fordított beszédét olvasta fel az
utcán egy diák a várakozóknak, miközben a kormány gyűlésezett.
Kossuth a tervezetében a jobbágyság felszabadítását, a közteherviselés bevezetését kérte, és még azt is, hogy a császár ne csak a magyaroknak, hanem az örökös tartományoknak is adjon alkotmányt. Mivel elodázták a döntést, zavargás tört ki, ötvenen meghaltak.
V. Ferdinánd császár ekkor menesztette a gyűlölt Metternich kancellárt és úgy tűnt, hogy március 14-én Bécsben győzött a forradalom.
Figyelemre méltó, hogy az ifjúság egy másik vezéregyénisége, Vasvári Pál, már kezdetben megfogalmazta, hogy több színtéren kell cselekedni, továbbá azt a követelményt is, hogy az erők kölcsönhatására kell törekedni.
Március 15-én Pozsonyból, a magyar fővárosból Kossuth Lajos, Széchenyi István, a magyar viseletet hordó nemesek és a diákok serege utazott Bécsbe két gőzhajóval, az alkotmányos követeléseik elfogadtatására. Petőfiék pedig Pesten várták a híreket. Az Ellenzéki Kör a radikális ifjúsággal a Pilvax kávéházban gyülekezett. A Nemzeti dal, a Talpra magyar izzó szövege már elkészült. Ez a páratlanul hatásos vers hűen tükrözi március 15 lelkületét, igazát és kezdeti lendületét!
A másik „szent szöveg” a 12 pont volt, a melyet Irinyi József fogalmazott meg az ellenzékiek , vagyis a Tizek Társaságának a megbízásából. A pestiek önállóan cselekedtek, lefoglalták a Landerer nyomdát, érvényt szereztek a sajtószabadságnak és írásban terjesztették a magyar nemzet kívánságait. Ezek voltak azok az órák, amikor a modern értelemben vett magyar nemzet megszületett.
Hölgyeim és Uraim, megjegyezzük, hogy az 1956-os szabadságharc követelései nagyon hasonlóak voltak a több mint száz évvel azelőtti 12 ponthoz:
- Kivánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését.
- Felelős ministeriumot Buda-Pesten.
- Évenkinti országgyülést Pesten.
- Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.
- Nemzeti őrsereg.
- Közös teherviselés.
- Urbéri viszonyok megszüntetése.
- Esküdtszék. képviselet egyenlőség alapján.
- Nemzeti Bank
- A’ katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a’
külföldieket vigyék el tőlünk. - A’ politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak.
- Unio.
Az utolsó pont, az Unió, az Erdélyi Nagyfejedelemséggel való egyesülést jelentette. Ez az ügy az 1867-es kiegyezés után került rendezésre.
A 12 pontnak az volt a máig is érvényes lényege, hogy a magyar nemzet ne legyen idegen és másodrendű a saját hazájában.
Testvéreim, e helyről is merjünk szólni és könyörögni a kárpátaljai atyánkfiaiért, akiket alapvető emberi jogaiktól fosztanak meg, Ukrajnában zárolják az anyanyelvi iskoláikat és orosz harctérre viszik a fiaikat.
Kedves Híveink!
Mit kívánt tehát a magyar nemzet 1848-ban? Azt, amit ma is, hogy legyen béke, szabadság és egyetértés! A mai Magyarország határain belül és kívül, a Kárpát medencében és a diaszpórában élők között!!!
Testvéreim, Szent Pál szavaival fordulok hozzátok ezen az ünnepen:” Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó. Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben.” (Róma 12:18)
Igen, a 12 pontot úgy karoljuk fel, akárcsak a múltban, hogy az egyetlen ember és egyetlen ország ellen sem irányul. A békés megoldást keresték őseink 1848-ban is, nem rajtuk múlt, hogy, a bécsi udvar hadsereggel támadt Magyarországra. 1848 nyaráig az osztrákok leverték az olaszországi felkelőket, pénzzel, fegyverrel támogatták a horvát, szerb és román nemzetiségi függetlenséget követelő mozgalmakat, aminek meg is lett a háborús eredménye: Jellasics horvát bán harmincezres hadsereggel támadott, győzni viszont nem tudott, mert Kossuthék toboroztak, a huszárok nyergeltek és fordultak és lett nemzetőrség és támadt honvédsereg! A Székelyföldön pedig lett ágyú!
Azután Bécsben, 1848 október hatodikán kirobbant a forradalom, itt lép a csatatérre Bem József, aki a bécsi forradalom leverése után az erdélyi hadtest parancsnoka lesz. Ekkor írta Petőfi: – Az erdélyi hadsereg című versében:
„Mi ne győznénk? hisz Bem a vezérünk,
A szabadság régi bajnoka!
Bosszuálló fénnyel jár előttünk
Osztrolenka véres csillaga.”
(Petőfi: Az erdélyi hadsereg)
Osztrák részen Ferenc József lett az új császár 1848 decemberében, Olmützben koronázták meg 18 éves korában.
A magyar honvédsereg dicsőséges tavaszi hadjárata után Ferenc József a birodalom megmentése érdekében személyesen, megalázkodva kért orosz segítséget a magyar szabadságharc leveréséhez.
Aki teheti, olvassa újra Jókai Mór: Csataképek című kötetét. A szabadságharc történetéhez kapcsolódó könyvtárnyi irodalom ma tanulmányozható, és még napjainkban is folyik az oknyomozó kutatás, hogy milyen erők játszottak közre a szabadságharc leverésében.
Általánosan elfogadott vélemény, hogy I. Miklós orosz cár kétszázezres létszámú hadseregének 1849 júniusától ellent állni nem lehetett. Ellenükben Görgey Arthur, Klapka György vagy Gábor Áron zsenialitása sem tudott segíteni.
A világosi fegyverletétel, 1849. augusztus 13. után, a teljhatalommal bíró Haynau táborszernagy rémuralmat vezetett be.
Aradon 1849 október hatodikán kivégeztette a magyar hadsereg tábornokait, és a magyar katonákat újra besorozták a császári hadseregbe. A katolikus papoknak és a református lelkészeknek sem kegyelmeztek, hogyha kihirdették a Habsburg ház trónfosztását a templomban (Debrecen, 1849 április 14). Számos hazafit ítéltek börtönbüntetésre. Európa csendes lett, újra csendes, elzúgtak forradalmai.
Kezdetét vette a Kossuth nevéhez fűződő emigráció, az élet pedig, bármilyen nyomasztóan is, de ment tovább, és a rá következő húsz évben megerősödött az ország. Úgy alakult a politika, hogy 1867-ben megszületett a Deák Ferenc nevéhez fűződő Ausgleich. A Kiegyezés alkalmával a magyarok
majdnem minden politikai célkitűzésüket elérték, és bebizonyították, hogy NINCS VESZTES SZABADSÁGHARC!
Nem tehetjük, hogy végül ne említsük meg azokat a hollandiai költőket, akik szimpatizáltak a magyar törekvésekkel. Allard Pierson teológus megénekli a szabadságharcot, a vég tragédiáját, Haynau
kegyetlenkedéseit. A végén a lengyel nemzeti dal változatával biztatja a magyarokat:”Nem fog veszni Magyarország”. Kossuthra hivatkozik és a hősi halottakra:”Lelkesítse kebleteket hűségük és bátorságuk./ Jelszavatok legyen az ő jelszavuk: Haza és szabadság!” /Versének címe: a „De Hongaren”, 1849 novemberében írta Utrechtben./
Eeltsje Halbertsma pedig fríz nyelven írt verset Batthyányi Lajos miniszterelnök 1849 október hatodikán történt kivégzéséről. A vers (eredeti címe Batthyany’s Dea), amelyet Pál Zsuzsanna fordított magyarra, így végződik:
”Reméljetek, magyar s lengyel!
A sötétség egyre nő,
Most még rejtőzik a béke,
De majd váratlan eljő!”
Befejezésképpen azt kérjük e helyen, hogy Isten áldja nemzetünket és az összes békeszerető népeket széles e világban!
Legyünk azért méltók 1848 örökségéhez. Köszönjük Istennek, hogy a mai magyar kormány megbecsüli a nemzeti ünnepeinket és hagyományainkat. Az 1848-as forradalom hősei a legnagyobb viták közepette is tisztelni tudták egymást. Ismét hangsúlyozzuk, hogy a magyar szabadság nem jelent veszélyt mások szabadságára nézve. Sem Európában, sem más földrészeken. Búcsúzóul pedig emlékezzünk Jókai Mór jóslatára, aki két nappal a forradalom kitörése után a következőket mondta: „Míg magyar él, míg szabad ember él e honban, kegyelettel fognak visszagondolni ez évre, annak történelmére s történetalkotó alakjaira”. Úgy legyen!
Írta és elmondta: Hermán M. János
Zwolle, 2021 március 15-én
Elhangzott a Hollandiai Magyar Szövetség – Amszterdami Hungária Klub 2021. március 15-i megemlékezésén. Az ünnepséget március 20-án, a YouTube-on lehetett megtekinteni.
Zwollei Magyar Evangéliumi Református Egyházközség Hollandia 