Wagner Szilárd: Új lendülettel

A szeptember minden évben az iskolakezdés ideje. Mindannyian megerősíthetjük, hogy éppen a nyári pihenés után, amikor igazán élveztük a szabadságot, különösen nehezünkre esik lendületet venni az új feladatokhoz. Az idei szeptember mégis más. Számomra személyesen mindenképpen. Nagy büszkeséggel tölt el ugyanis, hogy kislányom Bécsben megkezdte általános iskolai tanulmányait. Erre nem lehetett nem készülni és kár volna tagadni, hogy ilyenkor gyerekben és szülőben egyaránt nagy az izgalom.

Talán az idei évben mindannyiunkra igaz, hogy a szokásosnál nagyobb várakozással tekintettünk az őszi időszak elé. Az elmúlt hónapokban mindannyian nehéz időszakot éltünk át, a COVID-19 kapcsán foganatosított intézkedések mindannyiunkat érintettek. Voltak akik kis kellemetlenségről beszéltnek, másoknak a teljes egzisztenciája veszélybe került. S azt is be kell vallanunk, hogy bármelyik csoporthoz tartozunk is, mást vártunk szeptemberre. Nem csak a külső körülményektől sokszor független személyes remények megszólalása miatt, vagy azért, mert világi vezetőink is ezt a reményt kötötték össze a szabályok betartásának sikerességével; hanem azért is, mert a bennünk, keresztény emberekben élő bizalom, az Isten gondviselésébe vetett töretlen hit sem hagy elkeseredni. Pontosan
ezért lehet sokakban nagy a csalódás, hogy a vírushelyzet a továbbiakban is, egyelőre nem látható ideig próbára tesz majd bennünket.

A szeptember minden évben a gyülekezeti munkaév kezdete is. Örömmel adjuk hírül ezt a tényt és az istentiszteletekre, gyülekezeti alkalmakra történő meghívást. Persze azt a kérdést is feltesszük, hogy evangélikus keresztény emberként és gyülekezetként megtaláljuk-e a helyünket és a küldetésünket a sok feszültséggel teli világban. Meg tudjuk-e mutatni munkánkkal Istennek azt a szeretetét és gondviselését, amelyet ma a leginkább megkérdőjeleznek az emberek, s amelyben olykor még a magukat hívő embereknek tartók is elbizonytalanodnak? Segítsen most ebben
a maga módján a Zwollei Harangszó legújabb száma, amelyet örömmel ajánlok testvéreim figyelmébe.

Jelen cikk első ízben megjelent a Zwollei Harangszó 2020/8-9 számában, mely teljes terjedelmében itt tölthető le.