Székely zászló

Helyt adott Tőkés László zászlóügyben benyújtott panaszának a strasbourgi bíróság

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kártérítést ítélt meg Tőkés Lászlónak, ugyanis kedden hozott ítélete szerint a székely zászló kitűzésének ügyében a román hatóságok megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményének a véleménynyilvánítás szabadságáról szóló cikkét. Helyt adott Tőkés László zászlóügyben benyújtott panaszának a strasbourgi bíróság A volt európai parlamenti képviselő 2016 júniusában fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához a nagyváradi képviselői irodájának az erkélyére 2014 júniusában kitűzött székely zászló ügyében foganatosított közigazgatási intézkedések miatt. A Bihar megyei törvényszék 2015 novemberében jogerős ítéletben reklámzászlónak minősítette Székelyföld jelképét. Tőkés Lászlót a nagyváradi polgármesteri hivatalnak alárendelt helyi rendőrség ezt követően felszólította a reklámzászlónak minősített székely zászló és partiumi zászló eltávolítására. A strasbourgi székhelyű Európa Tanács felügyelete alatt működő emberi jogi bíróság kedden közzétett ítéletében nem értett egyet Tőkés László azon véleményével, miszerint a szabad véleménynyilvánításhoz való jogába való hatósági beavatkozás minden jogi alapot nélkülözött.  Ugyanakkor a strasbourgi bíróság helyt adott a panaszának, megállapítva, hogy a székely zászló eltávolítását elrendelő bíróság nem teljes körültekintéssel járt el az ügy kivizsgálása folyamán, illetve határozatának indoklása hiányos. Megállapította, hogy a reklámzászlónak minősített jelkép eltávolítását elrendelő ítélet indokolása túlzottan szűkszavú, és nem tartalmaz elegendő információt ahhoz, hogy megismerhető legyen belőle az eljárás indoka. A jogsértés miatt az emberi jogi bíróság anyagi jóvátétel megfizetésére szólította fel Romániát.

Forrás: https://kronikaonline.ro/erdelyi-hirek/helyt-adott-tokes-laszlo-zaszlougyben-benyujtott-panaszanak-a-strasbourgi-birosag

Megjelent a Zwollei Harangszó 2020/3-4. számában, mely teljes terjedelmében letölthető itt.