Minden karácsony előtti csütörtökön volt Lekencén karácsonyi vásár. Jó ötven éve (1960-1970 között) még gyalog is elmentek az emberek, mert itt lehetett megvásárolni az ajándékokat és beszerezni a karácsonyfát. Balkáni módon, akinek nem jutott, az “szerzett”. Face rost – ez volt a szégyent félretevő jelszó. Elszánt borgói hegyi emberek lopták az erdőről a fiatal fenyőt, hozták feketén, mint a deszkát. Ha a rendőrség megzavarta őket, gyors lovaikkal eltűntek a legközelebbi határ úton és előfordult, hogy a milíciát is alaposan megkorbácsolták. Akinek sikerült, az a hazafelé vezető ösvényeket választotta….
A katonás beszerzést most az angyal jelenet követte: valamelyik rokon fehér lepedőbe burkolódzva hozta a hátán a karácsonyfát. Az ajándékokat a karácsonyok, így többes számban. Hozták. Nem tudom honnan származik ez a szokás, a szomszéd falvakban nincs. A karácsonyok messzi földről jöttek csilingelő szánkóval. Rendszerint a rokon kisgyerekeket szokták megajándékozni. Mézeskalács, alma , dió volt az ajándék. (Mátéban perecek, fiuknak, huszár vagy kard, lányoknak szív.) A karácsony csilingelt az ajtóban, vagy vesszővel verte az ajtót, a gyerek elmondta a Miatyánkot. Majd megnyílt az ajtó és egy kéz betett egy tiszta takaró ruhába csomagolt ajándékot amit a gyerek nagy örömében kicsomagolt. Majd bejött egy ember és elmondta, hogy milyen karácsonyt látott elmenni. Megkínálták egy pohár borral, boldog ünnepeket kívánt, és rövidesen távozott.
Karácsony estén nem volt mulatás, sem ünnepi vacsora. Készülődés volt tisztálkodás borotválkozás. Nagyanyám vezetésével az énekeskönyvből elimádkoztuk a karácsony esti imát. Másnap reggel odatették az előző nap elkészített káposztát főni. Kis reggelizés után mentek templomba. Aki otthon maradt, az táplálta a tüzet, hogy föjjön a káposzta. Az igazi ünnep csak az úrvacsora vétele után kezdődött. Karácsonyi ebédre töltött káposzta volt, utána kezdték meg a mákos és diós kalácsát, lehetett mulatni. Első nap estéjén is volt kántálás, akkor már a fiatal házas baráti csoportok is jártak és a Csendes éjt énekelték. A kántornak nem volt szerepe benne. Az úrvacsorai bort és kenyeret valaki önként ajánlotta, nem volt egyházi bor.
Karácsony szombatján, December 24-én a délelőtti órákban kántálni jártak a kisgyerekek.
Több csoportban, utcánként esetleg szomszéd utcával együtt indultak. Külön alszeg, külön felszeg, külön a fiúk, külön a lányok, külön a románok külön a magyarok. A katolikus Király Jancsi is velünk énekelte Krisztus Urunknak áldott születését…De az anyjától megtanultuk a Mennyből az angyalt, náluk azt énekeltük A románoknak is magyarul énekeltünk. A román fiuk jártak a bethlehemi csillaggal, CU STEUA. Tri crai de la rasarit. A bukarestieknél láttam ilyet a villamoson. A románoknak pénzt szoktunk adni, mi almát, ritkábban diót szoktunk kapni, pénzt nem. Jobban örvendtünk egy marék diónak mint egy mai gyerek egy kompjuternek. Akik már konfirmáltak, azok este kántáltak. Ezek már generációnként csoportosultak. Külön a leszerelt nagylegények, külön a frissen konfirmáltak, külön a lányok. Ezek már a Mária éneket énekelték: “Karácsony estéjén elindult Mária,” stb. A román nagyok énekelték az” O ce veste minunata” kezdetű kántálót. A négy nyelven értő móriczi cigányok is kántáltak, az énekükbe bekomponálták nagyapámat is Orbán Márton cel frumos, többre nem emlékszem. A papokat nem volt szokás kántálni. A cigányokat borral kínáltuk, korsójukba is töltöttünk, a tarisznyájukba kalácsot. Határozottan emlékszem, hogy Bethlehemes Játék nem volt! A szászokról általában azt tudtuk, hogy nekik az ajándékot a fa alá tették.
Másod és harmadnapján volt a bál, délután és éjjel. Csak konfirmálás után lehetett menni, gyerekeket nem engedtek. A lányokkal együtt mentek az anyák is. A bál a táncházban volt, külön a magyarok s külön a románok számára. A táncházért a fiatalok nyáron „fizettek”, rendszerint kapálással. Az elharapozó szocializmusa idején, a kollektivizálás után nem volt szabad külön bált szervezni, az szeparatizmusnak számított. A barátság nevében muszáj volt együtt táncolni. Ebből konfliktus nem lett, de a magyarok nem táncoltak GYÁ LUNGUT, a románok sem csárdást. A Bethlen gróftól elvett udvarházat nevezték kulturotthonnak, itt volt a bál. A zenész cigányok rendszerint Lekencéről származtak. A kezesek állították őket, két banda volt, egy magyar cigányokból álló banda, a Ferenc bácsié, egy pedig román cigányokból állt, az volt a Mikié. Érdekesség, hogy a román cigány fiát Jancsinak hívták. Az Istvánokat és Jánosokat is felköszöntötték, de tipikus István vagy János köszöntő ének nem volt. Rendszerint törölköző kendővel megkötözték a lábukat és csak akkor oldották el ha kaptak inni.
Köbölkúton két karácsonyt kellett volna eltöltenem, de egyiken sem voltam jelen, nem tudom milyen szokások élnek. Először 1966-ban szolgáltam közöttük, mint helyettes tanító. A kecsedi román igazgató nagyon túlbuzgó kommunista volt. Szánkóval végigjárta a falusi iskolákat, a tanyaiakat is, és ellenőrizte, hogy ki van jelen. A helyetteseket azzal fenyegette, ha nem mennek Besztercére továbbképzésre, akkor kirúgja őket. Féltem és elmentem. 1973-ban mint szakképzett tanár, már nem féltem, hazafelé menet megálltam Lekeencén és hasmenéssel kiírattam magam egy hétre, egy liter pálinkáért. A többiek ott maradtak és jelen voltak az igazgató ellenőrzésén. Aztán Mátéba kerültem, ott már nem volt a kecsedi szigorúság. Délelőtt bementünk az iskolába, aláírtuk a kondikát, megittunk egy kávét majd haza mentünk. Nem ellenőrzött senki, a pártnál sem volt téma. Főiskolás diákként is megéltem egy karácsonyt 1970-ben. A főiskolán nem volt szigorú ateista nevelés, nem foglalkozott senki azzal, hogy ki jár templomba és ki nem. De valami tevékenységet a pártnak ki kellett mutatni. Karácsonyra rendszeresen szerveztek nagyon olcsón sí táborokat. Én is részt vettem eggyen Marosfőn. Szabadon síelgettünk de néha összegyűjtöttek a diszterembe, kiadták, hogy minden egyetemi központ 24-én este mutasson be valami folklór vagy vidám műsort. Vásárhelyről mind magyarok voltunk és egymás melletti villákban laktunk. Valakinek eszébe jutott, hogy adjuk elő a Mennyből az angyalt románul. Ez így hangzott: INGERII DIN CER AU COBORIT JOS CIOBANII ,CIOBANII!
Még nem írtunk a népviseletekről. Az 50-es években még vásár és ünnepnapokon Mátéban és környékén népviseletbe öltöztek. Szeptember közepe körül volt a lekencei nagyvásár. Itt megjelent népviseletbe öltözve a környék apraja-nagyja. Nagyon tarka világ volt. Látható volt, hogy ki román, magyar, szász és cigány. A szászokra alig emlékszem. Azt hiszem, hogy a háború után kifosztott, megalázott maradék szászoknak nem volt kedvük identitásukat mutogatni.
A párt lihegő katonái Óradnán sikeresen bojkottálják az elsőáldozókat, Málomban és Örben pedig a konfirmálókat. Letolták a zselyki tanárokat, hogy a parokián szórakoznak és részt vesznek a karácsonyi istentiszteleten. A fejtágítás, a kioktatások után az élelmes iskolaszolga átadta az inspektoroknak a disznóvágási szeretetcsomagot, és ezzel az ügy húsvétig nem került napirendre.
Orbán János ny. tanár, Rajka
Megjelent a Zwollei Harangszó 2020/13 számában, mely teljes terjedelmében letölthető innen.
Zwollei Magyar Evangéliumi Református Egyházközség Hollandia 