Ledán M. István: Nincs pusztulásra készült edény

Nincs-e hatalma a fazekasnak az agyagon, hogy ugyanabból az agyagból az egyik edényt nemes célra, a másikat pedig közönségesre formálja? Róm 9, 21

A válasz a kérdésre az, hogy van! És nemcsak hogy hatalma van, de kötelessége, mi több, érdeke is, hogy különféle rendeltetésű edényeket készítsen. De olyan fazekas aligha van, aki kifejezetten azért készít el egy-két, akárhány edényt, hogy földhöz vagy a falhoz vágja azokat. Ha netán mégis akadna ilyen fazekas, annak nem az ehhez való jogát vonnánk kétségbe, hanem elméje épségét. A tehetetlen agyaggal szemben mégis miféle hatalmat lehet felmutatni? Az agyag tehetetlenségéhez képest akár egy incifinci hatalom is hatalom! Aztán az edénynek tökéletesen mindegy, hogy díszes váza vagy éppen kübli. Nem gondolkodik és nem érez. Nincs lelke, nincs saját sorsa, és nincs önmagában való értéke. Ahogy a cipőfűzőnek vagy a gyufának: csupán használati értéke van. Csak abban
az esetben lehet a tárgyaknak lelkük, önmagukban való értékük, ha megszeretjük őket, és valamiért ragaszkodunk hozzájuk.

Ám eddig semmi másról nem beszéltünk, csupán fazekasról, agyagról és edényekről. Könnyű belátni, hogy a fazekas bármilyen edényt készíthet. Akár még olyan fazekast is el tudunk képzelni, aki csak azért gyártja az edényeket, hogy majd falhoz vághassa azokat. Az ember végül is szokott őrült dolgokat csinálni. Feszengeni akkor kezdünk, ha az agyag helyébe behelyettesítjük magunkat. És még inkább akkor, ha Istent ilyen szeszélyes és hóbortos fazekashoz hasonlítjuk. Szerencsére a hasonlatok – a bibliai hasonlatok is – sántítanak. Nehéz elképzelni Istent olyan fazekasként,
aki kimondottan azért készít ronda edényeket is, hogy majd összetörje azokat. És nehéz elképzelni magunkat csupán agyagnak, föld porának, az élet lehelete nélkül. Nem, Isten nem fazekas. És az ember nem agyag.

Vagy mégis? Van-e lehetőségünk például arra, hogy választhassunk a születés és meg nem születés
között? Még elképzelni is lehetetlenség. Egyszerűen létbe szólíttatunk, választási lehetőség nélkül. Nem mi teremtjük, nem mi valósítjuk meg magunkat. Elpusztítani sem tudjuk magunkat. Ha megpróbáljuk, csak kontármunkát tudunk végezni: csak a testet ölhetjük meg. És még azt sem egészen. Minden olyan törekvés, mellyel saját sorsot próbálunk kovácsolni magunknak,
éppen olyan képtelen és elképzelhetetlen vállalkozás, mintha az agyag ülne a korong mellett. A régi
görögök ezt hübrisznek, gőgnek nevezték. Úgy tartották, hogy ez a legnagyobb bűn, amit az ember az istenség ellen elkövethet. A hübrisz annyi, mint nem tudni, hogy agyag is vagyok. És az alázat? Az alázat latinul így van: humilitas. Ez a humus, föld szóból származik. Alázatosnak lenni annyit tesz: tudom, hogy földből, agyagból is vagyok. Igen, agyag vagyok. Olyan agyag, aki az élet leheletét Istentől kapta. Olyan agyag, aki pontosan tudja, hogy Isten tervét nem lehet felülírni, futással vagy akarással kicselezni. Lehet az Isten akaratával ellenkezni, de akkor megkeményedek, s végül összetörök. És bele is lehet simulni. Azonosulni is lehet Isten szándékaival. Mi történik ekkor? Nos, akkor nincsenek olyan elmét, lelket fárasztó kérdések, hogy mi van megírva és mi nincs? Mennyi szabadsága van az embernek vagy van-e egyáltalán? S ha van – bármilyen kevés is – hogyan lehet mindenható az Isten? Ha nincs – valamennyi bár – hol az én felelősségem? Akkor miért hibáztat mégis az Isten? Ha nekem könyörülő Istenem van, mennyei Atyám van, nyugodtan, félelem és fenntartások nélkül belesimulhatok akaratába és terveibe. Az ösztöke ellen rugódozni nemcsak
nehéz, de nem is érdemes.

Ám egy lépéssel, egyetlen eggyel, tovább léphetünk. Azt hiszem, különösen is fontos tisztázni, hogy
itt, a római levél 9. részében kicsoda a potenciális kérdező? Kinek válaszol Pál? A kérdések izgalmas kérdések. Azt is mondhatnánk, hogy a gondolkodó ember, a homo sapiens nagy létkérdései. Az ókori görög drámák szívet szorongató kérdései. Igazságos-e az Isten (az istenség)? Ki állhat ellen Isten (az istenség) akaratának? Felelős-e az ember a sorsáért? Hibáztatható-e cselekedeteiért? És mégis…olyan ember alapkérdései ezek, aki nem hajlandó azonosulni Isten akaratával. Aki nem tud beilleszkedni Isten terveibe. Szóval, mégiscsak az öntörvényű, az ösztöke ellen rugódozó ember kérdései ezek. Az ilyen embernek a válasz az, hogy Istennel nem lehet perbe szállni. Nem lehet a vádlottak padjára ültetni. A fazekas azt tesz az agyaggal, amit akar. Nincs beleszólása az agyagnak abba, hogy nemes
célra, díszes vázának, vagy közönséges célra, mondjuk éjjeliedénynek formázza-e a fazekas. Nincs apelláta.

Egészen más viszont a helyzet akkor, ha az ember Krisztusban van. A Krisztus-test nemesebb tagjait – írja Pál az első korinthusi levél 12. részében – nagyobb tisztességgel vesszük körül, és amelyek ékesség nélküliek, azok nagyobb megbecsülésben részesülnek. Isten úgy szerkeszti egybe a testet, hogy az alacsonyabb rendűnek nagyobb tisztességet ad (22-24 versek). Krisztusban nincs jelentősége annak, hogy ki milyen edény. Nem frusztráló a különféle rendeltetések ilyen vagy olyan volta. Mert bármi is legyen a rendeltetésem, azt én az engem szerető Isten kezéből fogadom el. Bármi is legyen a rendeltetésem, az a Krisztus-testben szükséges, fontos és hasznos. Krisztusban nincs selejt. Nincs elhajítható testrész. Nincs pusztulásra készült edény. Ennyi az, amit tudhatunk. A többi… titok. A titkok pedig – tudjuk – az Úréi (5Móz 29,28).

Érköbölkút, 2020 nov. 15

Megjelent a Zwollei Harangszó 2020/12 számában, mely teljes terjedelmében letölthető itt.