A pásztorok éneke

Talán nincs még egy időszak az évben, vagy egy ünnep, amelyhez több ének tartozna, mint karácsonyhoz… Biztos, sokatoknak eszébe jutnak gyermekkori kántálások magyarlakta vidékeken, s hogy milyen élmény volt előbb a gyermekekkel elindulni, vagy ahogy Inaktelkén szokás volt, a legénysereggel, zenészekkel… – éjszakába nyúlóan. – Tény tehát, hogy a karácsony és az éneklés/kántálás elválaszthatatlanok egymástól.

DICSÉRET AZ ELSŐ KARÁCSONY ÜNNEPÉN

És nem csak napjainkban énekelnek karácsonykor, hanem Jézus Krisztus születése körül is sokan és sokat énekeltek. Legalábbis… ezt mindig feltételezzük, nem igaz?

Hogyha Lukács evangéliumának csupán első két fejezetét olvassuk végig, tele van dicséretekkel. Ott van Zakariás éneke, Mária éneke, Simeon éneke, sőt egyesek szerint még Erzsébet is énekelt, amikor találkozott a várandós Máriával, és azt mondta „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus” … és persze ott van az angyalok csodálatos éneke Efráta mezején: “Dicsőség Istennek a magasságban, és békesség a földön, az emberekhez jóakarat.” Milyen csodálatosan hangozhatott ez az ének.

Az érdekes viszont az, hogy egyik éneknél, dicséretnél, amit felsoroltam, sincs odaírva szó szerint, hogy „énekeltek”, hanem mindig „így szólt…vagy dicsérte Istent.” Még az angyaloknál is csak annyi áll: “dicsérték Istent, és mondták…”

Tehát nincs odaírva, hogy énekeltek… de feltételezhetjük… és szerintem joggal. Hiszen sok kultúrában magától értetődik, hogy ha nagyon örülsz, vagy nagyon szomorú vagy, kitörsz dalban. A zsidó kultúrában ez biztosan így van… Ha örülsz, vagy bánatos vagy: énekelj! Ha valaha Jeruzsálemben jártál a Siratófalnál, ráadásul a szombat beálltakor…hát az nem más, mint egy nagy ünnep, és éneklés és. És sosem felejtem el, hogyan láttam Jeruzsálemben egy férfit Dávid király állítólagos sírjánál… – abban a pillanatban egyedül volt abban a kis szobában – ráhajolt arra a kőkoporsóra… és elkezdte sírni, és énekelni minden bánatát és vágyakozását.

Ez az éneklés ereje… Talán így lehet megfogalmazni: ha valaki verset olvas, gondolatokat ért meg. Ha valaki zenét hallgat, érzéseket érez. De ha valaki énekel, „gondolatokat érez”. Tehát a szív és az elme… együtt van. És ehhez a hit is kapcsolódik – „biztos ismeret és szívbeli bizodalom” – Az érzésed és az értelmed egyesül. És szerintem mindkettő szükséges ahhoz, hogy Istent megismerjük és méltósággal magasztaljuk… hiszen az Úr arra hív minket, hogy szeressük Őt teljes szívünkkel, lelkünkkel, értelmünkkel és erőnkkel.

És ezt láthatjuk itt, Lukács 1-ben és Lukács 2-ben, mindezeknél az embereknél – betelnek a Szentlélekkel… Istent dicsérik a szívükből… az érzelmeikből, miután megtapasztalták Isten csodálatos tetteit… de értelmesen is magasztalják Őt… szavakkal fejezik ki pontosan, hogy mit tett értük Isten…

A DICSÉRET A PÁSZTOROKHOZ

És talán ez a legjobban a pásztorok történetében látszik a karácsonyi evangéliumban. Éjjel őrködnek a nyájuk felett… és Isten dicsősége ragyogja körül őket. Talán nincs is szebb beteljesedése Ézsaiás próféciájának – hogy „a nép, amely sötétségben jár, a halál árnyékában… nagy világosságot lát”. Ha a karácsonyi evangéliumban a Megváltó eljövetele mellett az ember nyomorúságát is látni akarod… nem kell tovább nézned a pásztoroknál.

A pásztorok nem voltak a zsidó társadalom igazán megbecsült tagjai. Hogy gyűlölték-e őket, az nem egyértelmű az Írásból – egyes teológusok erre a következtetésre jutnak, mások árnyaltabban látják. De gyakran megbízhatatlannak, lustának, durvának tartották őket… Biztosan voltak olyan pásztorok, akik megfeleltek ennek a leírásnak, és olyanok is, akik ezt igazságtalan előítéletként élték meg.

De milyen vigasztaló ez számunkra… hogy akár jogos, akár igazságtalan más embereknek a megvetése…ahogyan a pásztorok számára igaz volt az angyalok üdvözlete, úgy számunkra is az. A pásztorok válasza is ezt mutatja… amikor Isten dicsősége körülveszi őket – amikor a fény olyan erősen ragyog rájuk… – megrettennek. Az „Isten félelme” nem azt jelenti, hogy az ember fél Istenről, hanem azt, hogy szembesül Isten szentségével és az ember semmiségével… – Ha ezt megtapasztalod, akkor szégyent érzel… alázatot… tiszteletet… remegsz… és a karácsony csodája az, amit az angyalok is hirdetnek: minél nagyobb a szakadék Isten és ember között, annál nagyobb a kegyelem, hogy Krisztus gyermek formájában ebbe a világba jött. – „Dicsőség Istennek…” – és „az emberekhez jóakarat.”

ÚTON JÉZUS FELÉ

Miután meghallották az angyalok énekét… a pásztorok útnak indulnak Betlehembe, hogy megkeressék a gyermeket. – Ugyanazt az utat járják végig, amelyet a korábbi fejezetekben Zakariás és Mária is bejártak: hallják az örömhírt… először értetlenül, csodálkozással fogadják, de végül hitből cselekszenek. Elindulnak Betlehem felé.

A pásztorok pontosan megmutatják, hogyan kell az embernek Isten Igéjével bánnia. Amikor Isten szól… az arra van rendelve, hogy bennünket az Ő üdvösségéhez, Krisztushoz vezessen. Tehát Isten Igéjének a célja nem az embernek a szórakoztatása. Ez pedig az istentiszteletre is igaz. Képzeljük el – és most nagyon cinikus leszek –, képzeljük el, hogy mi lett volna, ha a pásztorok egyszerűen a mezőn maradtak volna. Tehát: az angyalok megjelennek Isten jelenlétében, hirdetik Jézus születését… és dicsérik Istent… – És a pásztorok erre azt mondták volna, amit a kultúránk egyre inkább gyakrabban visszhangoz: „Na, ez igen! Szép! Ingyen koncert… ez jól jött… szép volt… élveztem… sőt, megérintett…” 

…Ismerős ez önnek egy kicsit? Remélem, hogy nem… hogy nem úgy jövünk a templomba, hogy azt várjuk: „Na, lássuk, vajon az istentisztelet, vagy – hogy ne mondjam – a lelkész tud-e nekem valami szép élményt adni…” – Szeretteim, minden amit itt minden istentiszteleten átélünk, annak két oldala van… – hogy Isten dicsértessék… és hogy az ember Krisztushoz vezettessék – az egyetlen szabaduláshoz a sötétségből. – Pontosan, mint az angyalok éneke: „Dicsőség a magasságban Istennek… és békesség a földön az emberekhez jóakarat.”

DE VAN MÉG EGY HARMADIK CÉLJA IS 

A PÁSZTOROK DICSÉRETE

Az előbb arról beszéltünk, hogy Lukács 1-ben és 2-ben sok éneket jegyeztek fel – de ugyanazt a szót használják az angyalok és a pásztorok cselekedetére is: dicsőítették és magasztalták Istent. – Nos, ha csak egy kicsit is megvolt bennük az a zsidó identitás, hogy mindent énekelve fejezzenek ki, akkor ez biztosan nem „száraz” elbeszélése volt Isten nagy tetteinek, hanem dicsőítő ének. És én könnyen el tudom képzelni, hogy pontosan azt a dicséretet adták tovább más embereknek, amit maguk is hallottak az angyaloktól: „Dicsőség Istennek, és békesség a földön… az emberekhez jóakarat.”

Ez a különleges Jézus születésének hírüladásában… Isten nem a jeruzsálemi templomnál, nem a királyi palotában, és nem a piacon jelentette be Fia születését… ahol mindig sok és fontos ember volt jelen… hanem az efrátai mezőn… egy maroknyi pásztor előtt…

Az angyalok csak egyszer jelentek meg, hogy Krisztus születését hirdessék… – mégis, az üzenetük az egész világ számára örömöt hozott… hogyan?
Nos, a pásztorok dicsérete által… Miután meghallották a hírt, hitben válaszoltak rá, megkeresték Jézust, és megbizonyosodtak Isten Igéjének igazságáról… ezt olvassuk: „A pásztorok pedig visszatértek, és dicsőítették és magasztalták Istent mindazért, amit hallottak és láttak, ahogy nekik megmondatott.”

Az, aki Isten Igéjét hallja… és Krisztushoz jut… és hite megerősödik… elkerülhetetlen, hogy ezt másoknak is ugyanazt kívánja… – Hiszen nemcsak kellemes karácsonyt kívánunk egymásnak, hanem azt is, hogy Istent és egymást találjuk meg Betlehem jászlánál…

Szeretett gyülekezet… ne hagyjuk, hogy dicséretünk valaha is elnémuljon. Dicsérjük Őt, akit az angyalok dicsérnek… Dicsérjük Őt, akit a pásztorok dicsérnek… Hadd egyesüljön hangunk a dallal és a húrokkal… Hadd egyesüljön szívünk és értelmünk… És énekeljünk Neki, aki földre hozta a mennyet. ÁMEN

Kelemen A. Csongor igehirdetése, mely elhangzott 2024. december 26-án a zwollei lutheránus templomban.