Beszámoló az 6. vianeni istentiszteletről

2023. május 21-én istentisztelet volt Vianenben a Langeweg 6a/b szám alatt (Sportpark Blankensteijn). Jézus Urunk mennybemenetele és pünkösd ünnepe között félúton örömmel üdvözölhettük a régi ismerősöket és köszöntöttük azt, aki először jött közénk. Jelen volt 9 felnőtt, a lekció az ApCsel 1:4-14 volt, az igehirdetés alapigéje pedig a Mt. 28: 16-20.

Újra elveszítve? Hányszor lehet valaki elveszíteni?

Az érti ezt a kérdést, akinek valamelyik szülője vagy házastársa demenciában szenved. Létezik olyan, hogy valakit először mentális‒érzelmi valójában veszítünk el, aztán pedig fizikailag is. Igaz ez akkor is, amikor valakiről ’lemondunk’, mert ’nincs kivel beszélni’, de a kapcsolatot nem akarjuk megszakítani, mert valamilyen oknál fogva mégis fontos számunkra az illető. S aztán ott van az a helyzet, amikor valamikor szó volt párkapcsolatról, de aztán az megszakadt, s utána talán évtizedekig nem is tudtunk semmit a másikról, mégis veszteségként éljük meg, ha halálhírét kapjuk. Mert ha valaki hosszabb‒rövidebb ideig közel állt hozzánk, akkor annak helye van a szívünkben.

A tanítványok is többször veszítették el Jézust?

Nyugodtan mondhatjuk, hogy igen. Pedig a Mester hányszor figyelmeztette, emlékeztette őket arra, hogy mi mindennek kell majd megtörténnie. Mégis volt, hogy nem a tanítványok emlékeztek a szavaira, hanem a farizeusok; mint amikor Pilátustól őröket kértek a sír őrzésére.

Ha csak az érzelmeket nézzük, elmondhatjuk, hogy a tanítványok virágvasárnaptól kezdve egy érzelmi hullámvasúton ültek: az örömteli, dicsőséges (bár a szamár miatt kissé furcsa) bevonulás után egy gyorsvonat sebességével követték egymást az események. Meghökkenés a templomtisztításkor, értetlenség a lábmosás alkalmával, letargia a Gecsemáné-kertben, félelem Jézus kihallgatása alatt, s végül a veszteség felett érzett bánat, amikor kénytelenek hinni a szemüknek: elveszítették Jézust. Folytatódott aztán mindez húsvét reggelével és a Jézus megjelenéseit átélők érzelmeivel: csodálkozás és hitetlenség, meglepődés és örömteli felismerés.

Aztán eltelt a negyven nap, ami idő alatt még sok csodálatos élményben volt része a szűkebb és tágabb tanítványi körnek. Elcsodálkozhatunk a tanítványok ’nehézfejűségén’, hogy úgy tűnik, mennyire nem értettek meg semmit abból, amit Jézus mondott és tett.

A tanítványok kérdése még mindig az értetlenséget tükrözi: Uram, nem ebben az időben állítod fel újra a királyságot Izraelnek? (ApCsel 1:6).

De gondolkodjunk el azon, hogy elég csak végignézni a saját életünkön, s beláthatjuk, hogy utólag mindig vannak jobb ötleteink… Visszanézve a helyükre kerülnek a mozaikdarabkák: az utalások, a figyelmeztetések, az események sorrendje.

Amikor valaminek a közepében vagyunk, s elborítanak a részletek a maguk érzelmeivel, akkor nagyon nehéz az egész egységét látni. Ezért jó gyakorolni azt, hogy tudatosan eltávolodunk a bennünket érintő problémától. Történhet ez azáltal, hogy olyannal beszélgetünk, akinek megbízunk a tárgyilagosságában, ami nem rideg, mert tudjuk: fontosak vagyunk neki. A ’hogyan reagáltam, hogyan reagált a másik; mi okozta nálam ezt a reakciót’ kérdések is sokat segíthetnek, mint ahogy annak a tudatosítása is, hogy nem tudhatjuk, milyen helyzetben van a másik, ami miatt úgy reagált, ahogy.

Máté nem számol be Jézus felemeltetéséről, viszont olvasunk nála arról, hogy kétségek fogták el őket, mármint a jelenlévő tanítványokat(Mt. 28:17). Magyarázatok megjegyzik, hogy ennek az eredeti görög szava ugyanaz, mint amit Jézus használ akkor, amikor Pétertől megkérdezi, miután az elindult felé a tengeren, de lenézve a zajló vízre, süllyedni kezdett: (kicsinyhitű,) miért kételkedtél? (Mt. 17:31), hozzáteszik, hogy ebben az egy szóban világossá válik, mit jelent a tanítványság: teljes részesedést Jézus korlátlan hatalmában, de a kételkedés állandó támadását is; megosztott létet az Úrba vetett bizalom és a veszély félelemmel teljes szemlélése között.

Ott állnak hát a tanítványok, s feltesznek egy kérdést, ami számomra olyannak tűnik, mint a gyermek kérése a szülő felé, akiről tudja, hogy távozni készül: gyere velem játszani! ― pedig tudja, hogy ez nem lehetséges, de húzná még az időt.

S valóban, elveszett gyermekek csoportjának tűnik a tanítványok serege.

Még kapnak egy nagy megbízatást, ami nem a bezárkózásra szólítja fel őket, hanem a nyitásra: Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek a nevébe(n), tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig (Mt. 28:19-20)

De még nem kell azonnal útra kelniük. Még egy rövid ideig Jeruzsálemben kell maradniuk, amíg megkapják az erőt, a Szentlelket.

Egyértelmű és világos utasításai, vagy inkább iránymutatásai ezek Jézusnak.

Mert Krisztus mindig is a kormánynál áll(t).

Akkor is, amikor Atyjának könyörög azért, hogy múljon el tőle a keserű pohár.

Emberi mivoltában ismerte mindazokat az érzelmeket, amelyek bennünket a hatalmukba tudnak keríteni: tudott örülni (kánai menyegző) és mélységesen megrendülni (Lázár feltámasztása), volt dühös (templomtisztítás) és csalódott (alvó tanítványok a Gecsemáné kertjében) és igen, még félt is (ugyanott).

Mindazonáltal jó lelkigondozó volt (emmausi tanítványok) és határokat is szabott, ha arra volt szükség (Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett [ApCsel 1:7])

Isteni természeténél fogva Jézus minden helyzetben szilárd, biztonságot nyújtó támasz.

Figyeljük meg, mennyire más a tanítványok viselkedése azután, hogy másodszor is ’elveszítik’ Mesterüket: most nem egy pásztor nélkül való nyáj, amely szétrebben (Péter: el[vissza]megyek halászni), hanem pontosan azt teszik, amire Jézus kéri őket: visszatérnek Jeruzsálembe. Együtt marad a közösség egymást támogatva a várakozás ideje alatt is. Miután Lukács felsorolja a tizenegy tanítvány nevét, ezzel zárja az Apostolok cselekedeteiről írt könyve 1. fejezetét: Ezek valamennyien egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban az asszonyokkal, Jézus anyjával, Máriával és testvéreivel együtt (14.v.)

Hagyományosan mennybemenetel napján éltek először az áldozás lehetőségével az ifjak, ezt vitte tovább a protestáns gyakorlat: van, ahol még mindig áldozócsütörtökön van a konfirmáció. Kell-e ennél szebb példa Krisztus messiási parancsának a megtartására?

Imádkozzunk azokért, akik vállalják hitüket, hogy megtartassanak kegyelemből abban, bőséges gyümölcsöt hozva.

Mert Jézus, aki megígérte a Szentlelket, nem hagyja el népét. Nem tudjuk elveszíteni azt, aki megtart bennünket!

Sólyom Uzonka Lilla prédikációja, Vianen, 2023 május 21.

Megjelent a Zwollei Harangszó 2023/6. számában, mely teljes terjedelmében letölthető itt.