Nagyböjt 2023

 „– Én vagyok az. Jöjj velem Jeruzsálembe, és amikor én kezemmel érintelek, kiáltsad: „A názáretit!”; mintha azt kiáltanád: „A házamat! A gyermekemet! A szemem világát!”” (Karinthy Frigyes, Barabbás)

Karinthy Frigyes zseniális gondolkodónk. Nagysága abban rejlik, hogy téren és időn keresztül átjönnek az üzenetei, és talán nagyobb hatásfokkal világítják meg elménkben az összefüggéseket, mint saját korában. Mert összefüggések korában élünk: minden mindennel összefügg.

Mondják, hogy a XIX. század erőforrása a szén volt, a XX. századé a szénhidrogének energiahordozói. A XXI. században a legfontosabb erőforrás az információ, az adat lesz. Ehhez pedig sok ember kell, és a sok ember rengeteg adata, amelyet felelősségtudatuk teljes mellőzése mellett szolgáltatnak be önmagukról.

„– Én vagyok az. Jöjj velem Jeruzsálembe, és amikor én kezemmel érintelek, kiáltsad: „A názáretit!”; mintha azt kiáltanád: „A házamat! A gyermekemet! A szemem világát!”” (Karinthy Frigyes, Barabbás)

Karinthy Frigyes novellájában a Názáreti visszatér egy újabb, utolsó próbára: hiszen tudja, hogy egyenként az emberek nem akarják a halált választani; egyenként az emberek életpártiak, békepártiak, élni akarnak (Leben und leben lassen – élni és élni hagyni, Schiller). A visszatérő Názáreti újra az emberekre épít: „Új törvényt kérek magamra és reátok”. A Názáretit kellene kiáltaniuk Pilátus előtt, mintha az kiáltanák, hogy „az életemet”, „a házamat, a gyermekemet, a szemem világát”, „a szabadságot, a léleknek és a gondolatnak a szabadságát”, „békességet e földön”. Karinthy felfokozza a történéseket: Pilátus a tornácon falatozgat Barabbással. Egy gyilkossal több, kevesebb azon a tornácon, már nem számít. Pilátus belemegy a történet újabb felvonásába, teljesíti a Názáreti kérését, hiszen tudja, hogy a hatalom szempontjából „az igazság” nagyon relatív. A kérdés elhangzik, a válasz érkezik rá – hatalmas torokból. A meglepetés nem marad el: az élet igenlése, a békesség választása, a szabadság akarása helyett a létromboló, életidegen, agonizáló és reménytelen válasz a halál kultúráját hirdeti. A fegyverkereskedelem virágzása, a tíz-százezrek halálba vonszolása, a primitív háborús propaganda eljátszása, a modern agymosott észak-atlanti hazugságörvények mind-mind ott vannak a Názáretit újra halálba hörgő sokaság ámokfutásában. „Halál, halál, halál” az „élni és élni hagyni” helyett. Több fegyver, több béke; több véres halott, szebb jövő; több hazugságörvény, jobb élet; több beteges és embertelen világnézet, biztosabb szép, új világrend… Great reset. Kezdjük elölről, de emeljük a tétet: az emberi hullahegyek járulékos veszteségek; a véres propaganda mindent (is) megold; Istenhit, transzcendencia helyett üzemeltessük a pénzt és még több pénzt generáló mutatványosbódét, amely feláldoz bármit a profit oltárán. És amikor az ember azt gondolná, hogy minden új vallásgeneráló és új isteneket gyártó fordulat lejárt, jönnek az új hittételek, beteges axiómák, melyeknek ellentmondani hamarosan büntetendő cselekedet lesz. Az orwelli gondolatrendőrség, új istenképek, új szentek és új háborús hősök – az elembertelenedés nagy szószólói, akik felsorakoznak Pilátus előtt és újra keresztre küldik az Életet! A történelem ismétli önmagát, Pilátus megvonja a vállát, zavartan lesüti a szemét, és újra mondja a Názáretinek, a haldokló katonáknak, a menekülő civileknek, a Tiszában megfulladó, katonai „kötelezettségük” elöl menekülő fiatal férfiaknak, lelkileg megkínzott magyar embereknek: „Te látod…”

„– Én vagyok az. Jöjj velem Jeruzsálembe, és amikor én kezemmel érintelek, kiáltsad: „A názáretit!”; mintha azt kiáltanád: „A házamat! A gyermekemet! A szemem világát!””

A jelenlegi társadalmi világkataklizmában erősebb a húsvét üzenete, mint bármikor eddigi életünkben: értékeink újjáértékelődnek. Rádöbbenünk arra, hogy mindaz, amit eddig nem becsültünk meg, hatalmas érték: embertársaink, akik körülvesznek; az élő közösségeink; a kapcsolataink, a mozgás lehetősége; a kommunikációs potenciálunk, a kifejezhető szeretetünk megannyi változatai. A kereszten minden megszűnik, minden megáll. A kereszten kilépünk az időtlen időbe. Nincs más, csak a szenvedés, bizonytalanság, a halál… és a remény. A remény az üres kereszt és üres sír legnagyobb üzenete. Ez a remény szüli újjá és formálja majd az embertől megtagadott, de Istentől visszaadott jövőt. Az üres kereszt és üres sír visszaadja számunkra az elrabolt jövőt.

A nagyböjti idő kedvező volt arra, hogy visszatérjünk a lényeghez, hogy levessük magunkról mindazt, ami megterhel bennünket, hogy kibéküljünk Istennel és emberrel, tulajdon emberi sorsunkkal. A lényeghez való visszatérés mindannyiunk életében egy főnix-élmény: hamvaiból feltámadó értelme az életünknek!

Csak az emberi kapcsolatainkon keresztül létezünk: az eredendő kapcsolaton keresztül Teremtőnkkel és a másokkal való mindennapi kapcsolatainkon keresztül. Negyven kedvező napot kaptunk, hogy visszataláljunk önmagunkhoz, hogy megfékezzük a mindig teendőkkel teli naptárunk diktatúráját, az egyre felszínesebb és terjedelmesebb egónk követeléseit, és azt válasszuk, ami számít: a Názáretit, az Életet, a Békét, a Békességet, Gondolataink Szabadságát.

„Információs áradatban élünk, mindenki beszél, és senki sem hallgatja meg a másikat.” írja Pilinszky János. A Názáreti története segít bennünket a húsvéti szentidőben arra, hogy meghallgassuk egymást, hogy életünknek újra értelmet adjunk, hogy a Halál és a primitív propaganda kultúrájában újra az Életet válasszuk Pilátus előtt.

Reményteli feltámadást kívánok mindannyiunknak. Az Istenbe vetett jövőnk most kezdődik.

2023. virágvasárnapján. Dr. Szakács Sándor Ferenc

Forrás: eletunk.net

Megjelent a Zwollei Harangszó 20223/3-4 számában, mely teljes egészében letölthető innen.