Kereszt ?!

Zwollei istentiszteletünk képes anyagának megtekintésekor egyik olvasónk július 30-án ezt kérdezte: Mit keres a kereszt az Úrasztalán? Testvérünknek valószínűleg nincs tudomása arról, hogy mi egy zwollei lutheránus templomot bérlünk és a liturgikus térben ott használatos a kereszt. Különben pedig az istentiszteleteinken részt vevő római katolikus testvéreinknek is jól esik, hogy jelen van az egyházi szimbólumaink legfontosabbika, a kereszt. (https://www.facebook.com/refistentiszteletzwolleban/photos/pcb.4525862220757117/4525860624090610)

Letegyük vagy felvegyük?

Az elmúlt évben Németországban, a Boden-tó környékén bezárt templomok és kolostorok eltávolított berendezési tárgyai közül több tucat feszületet és keresztet mentettek meg a protestáns Johannita Lovagrend tagjai, s hoztak el Magyarországra és Kárpátaljára. A művészeti alkotásként is értékes faragványok olyan helyekre kerültek, templomokba, kápolnákba, menedékhelyekre, iskolákba, ahol egy élő közösség fejezi ki hitét a hontalanná vált keresztek befogadásával. Szép-szomorú jelképes történet ez. Hát még akkor, ha felidézzük azt a mai napig tartó vitát, mely az elmúlt évtizedekben Németország fővárosában, az elképesztő méretű építkezéseiről és helyreállításairól híressé lett Berlinben zajlik. A lerombolt porosz királyi kastély, a „Schloss” helyén, a város közepén az NDK idejében felhúzták a csupa üveg, csupa fém (nép)köztársasági palotát, majd a német egyesülés után azbesztveszélyre hivatkozva azt is gyorsan eltakarították. Megszületett a döntés, hogy a porosz hatalom szimbolikus épületének mindenben pontosan úgy kell kinéznie, ha újra felépítik, mint az eredetinek. Egyetlen ponton akartak kivételt tenni a városatyák és némely „kulturális” szervezetek: a kereszt nem kerülhet vissza a csúcsra, eredeti helyére, hiszen az egy elnyomó, imperialista vallás szimbóluma, s sértené a város több százezres muszlim közösségét. Igaz, hogy az ő vallási vezetőik kinyilvánították: nem zavarja az iszlám ottani híveit a kereszt, hiszen az hozzátartozik a város és Németország történetéhez. De ez a kereszt-ellenes szövetséget nem zavarja. Ők kitartanak követelésük mellett.

Először tűnjön el a kereszt, majd minden olyan jelkép és szerveződés, mely mások, értsd „bárki” érzékenységét sértheti. Mi marad így a végén? Költői a kérdés. Marad a nagy semmi. A purifikátorok, akik csupasz köztereket akarnak, nemcsak a városokat és falvakat fosztanák meg a vallási szimbólumaiktól, hanem magát a kultúrával, történelemmel terhesen gazdag emberi közösséget is, magát az embert. S ha már sem épületeink, sem ruházatunk, sem énekeink, sem bibliánk (hiszen némely nyugati egyetemeken már ennek a megtisztítását követelik a diszkriminatív kijelentésektől) nem marad a miénk, akkor azt sem fogjuk tudni, hogy hová, kikhez tartozunk, hogy honnan jöttünk, s hová megyünk. S akkor a tömegben atomizálódott emberrel bármit meg lehet tenni, hiszen védtelen. Azt fogja tenni, azt fogja enni, inni, nézni, hallgatni, fogyasztani, gondolni, amit neki a piac „jóindulatúan” kigondolt és kötelező beszerzésre kínál.

Így lesz a kereszt viselése nem egyszerűen dísz a ruhán, hanem ellenállás, hitvallás. Hirdeti, hogy hová tartozom, s ezen túl elsősorban azt, hogy Kihez tartozom. Akik a keresztet nemcsak a nyakukban viselik, hanem a vállukon is hordják, azok a kereszten értünk meghalt Názáretihez tartoznak. S a kereszt, amit viselnek, amellett, hogy a külvilágot tájékoztatja hovatartozásukról, őket magukat is szüntelenül emlékezteti arra, hogy akik a megfeszített Krisztushoz tartoznak, azok embertársaiknak tartoznak: szolgáló szeretettel. S tartoznak hitvallással is, hogy a szavaikkal és mindenekelőtt életükkel bizonyítsák hitük szabadító és életet megtartó, gazdaggá tévő erejét.

Szerény hozzájárulás a keresztért folytatott világméretű küzdelemhez a Magyarországi Református Egyház leköszönő zsinati elnök-püspökének javaslata: a magyar reformátusok, akik történelmi okokból a keresztet szimbolikus tárgyként nem, vagy csak itt-ott használják, s templomuk tornyait inkább a csillag ékesíti, fogadják be a keresztet, mint jelképet, s viseljék büszkén.

„Vegyük fel a kereszt jelét… az üldözöttekért, akik Krisztusért szenvednek háborúságot. S azokért is, akik a földre dobták a keresztet, mint valami kellemetlen, zavaró „tárgyat” – javasolja Bogárdi Szabó István.

Ha néhány százezer magyar református a jövőben nem csupán a feladat és hivatás sokszor nehéz keresztjét viseli majd a vállán, hanem a jelképet is a ruháján, ezzel persze még nem váltjuk meg a világot. De az nem is a mi dolgunk. Elég, ha a keresztünkkel arra mutatunk, akit advent idején várunk, s hisszük, hogy ez a Jézus a Golgotán megváltotta a világot.

Balog Zoltán

Lelőhely: Magyar Johanniták, 2021. január. Online elérhető: https://johannitak.hu/wp-content/uploads/2021/02/LE003285_Johannita_ujsag_v4_v%C3%A9gl.pdf

Megjelent a Zwollei Harangszó 2021/9-10 számában, mely teljes terjedelmében letölthető innen.