Hódolat a hollandiai Mikes Kelemen Kör fennállásának LXX. Évfordulójára

Hágában, az úgynevezett Kloosterkerk templomában ünnepeljük október 23-án a MIKES fennállásának a hetvenedik évfordulóját 14 órai kezdettel. A műsorral kapcsolatos bővebb értesítésről Makkai Réka Imola elnök és Baranyai András titkár gondoskodik. /Kibédi Varga Áronnak, az egyik alapítónak az időtálló tanulmányát e helyen is az olvasók szíves figyelmébe ajánljuk: The Hungarian Mikes Kör and Magyar Műhely. In: The Exile and Return of Writers from East-Central Europe: A Compendium. Red. John Neubauer, Borbála Zsuzsanna Török. Walter de Gruyter, 2009./

„…És a lázas ég zokog. / És jönnek a mélységből/ zúgva,forrva /

halotti arccal sírva bujdosók.”

(Kosztolányi Dezső: Mikes szól)

Mikes Kelemen (1690–1761) emléke

Mikes Kelemen a háromszéki Zágonban született református nemesi családban. Szülei az ősi székely nemesi származású zabolai Mikes Pál és csicsókeresztúri Torma Éva voltak. Fiuk születése után az apát a Thököly-féle kuruc megmozdulásokban való részvétel miatt az osztrákparancsnok letartóztatta, majd Fogaras várában különös kegyetlenséggel halálra kínozták, és birtokait elkobozták.

A kis árva gyermekkorát Zágonban, Abafáján (Maros megye), valamint nagybátyja, gr. Mikes Mihály zabolai (Kovászna megye) birtokán töltötte. Özvegy édesanyja hat év után férjhez ment kövesdi Boér Ferenc nemes úrhoz, házasságukból született Kelemen féltestvére, Boér Huszár József. Édesanyjával együtt áttértek a katolikus hitre a nevelőapa hatására, akinek közbenjárására Mikes Kelemen visszakapta régi apai birtokait.

1700 és 1707 között a kolozsvári jezsuita kollégiumban tanult, ahol klasszikus latin irodalmi műveltséget szerzett. 1707-ben, amikor II. Rákóczi Ferencet Marosvásárhelyen beiktatták fejedelmi székébe, a nagytekintélyű Mikes Mihály kieszközölte a fejedelemnél, hogy unokaöccsét vegye fel udvarába. Néhai apja politikai választását követve (aki Rákóczi mostohaapjának, Thököly Imrének volt a katonája) hosszú éveken át apródként szolgálta a fejedelmet, tehát ebben a minőségben soha el nem szakadt urától. Mikes Rákóczi mellett élte át a győzelmes csaták és lesújtó vereségek napjait, az országgyűlések (ónodi és trencséni) viharait és a kuruc szabadságharc hanyatlásának szomorú éveit. Valamivel több mint húsz éves volt, amikor örökre elhagyta Kolozsvárt, s így szeretett szülőhazáját is. 1711 februárjában elkísérte Rákóczit diplomáciai útjára Lengyelországba, ott értesültek az 1711. májusi szatmári békekötésről. Az osztrákok általános kegyelmet ígértek azoknak, akik leteszik a hűségesküt, de Mikes egy pillanatig sem habozott. A fejedelem szolgálata mellett döntött, mert atyjaként szerette és tisztelte őt. Másfél évi ott-tartózkodás után, 1712 novemberében hajóra szálltak, hogy Franciaországba vitorlázzanak XIV. Lajos király meghívására.

Kis kitérővel 1713 februárjában érkeztek Párizsba, ahol éveken át XIV. Lajos király vendégszeretetét élvezhették. Rákóczi állandó vendég volt a versailles-i palotában. Mikes több ifjú nemes társaságában – a fejedelem jóindulata és anyagi gondoskodása révén – megismerhették Párizs nevezetességeit, a francia kultúrát, a francia nyelvet és irodalmat. Ezek hatása későbbi műveiben vált nyilvánvalóvá. Rákóczi és kíséretének lengyelországi, majd franciaországi tartózkodásáról részletesen beszámolt 1717 januárjáig egyik diárium írója, Szathmáry Király Ádám. A kedvezőtlen politikai helyzet alakulása miatt – 1714-ben Franciaország békét kötött Ausztriával, 1715-ben elhunyt a Napkirály, akinek jóindulatát élvezték a bujdosók – arra kényszerült a fejedelem, hogy egész udvartatásával visszavonuljon a grosbois-i kolostorba, ahol kertészkedett és sokat olvasott. Két éven át éltek ott, amikor 1717 őszén III. Ahmed török szultán meghívást intézett az emigrációban élő fejedelemhez, megígérve, hogy – az osztrákok elleni bosszúvágytól fűtve – visszasegíti Erdély fejedelmi székébe.

1717. október 10-én érkeztek Gallipoliba. A fejedelem kíséretében ötven-ötvenkét ember volt. Mikes Kelemen huszonhét éves volt, amikor a Törökországi levelek megírásába kezdett. Első levelének keltezése így szól: „Gallipoliból, Anno 1717. 10. Octobris.” További leveleiből nyomon követhetjük gyakori lakhelyváltoztatásaikat: Drinápoly, Bujukdere, illetve Jenikő, ahol nagyon rossz körülmények között voltak elszállásolva, de a fejedelem szállása kivételt képezett. Ugyanakkor nagy örömére szolgált, hogy Jenikőből bemehetett a közeli Konstantinápolyba, hogy tisztelegjen a francia követnél. Ez életének egyik ritka és kellemes epizódja volt. Mivel jól beszélt franciául, a követ felesége, M-me Bonnac szívesen látta vendégei között. Mikes örült, hogy kulturális környezetben lehet. Így ír róla: „Az asszony olyan, mint egy darab nádméz… olyan az asszonyok között, mint a jóféle gyöngy a többi gyöngyök között” (18. levél) Utalást tesz egyik levelében arra, hogy könyveket is kölcsönzött neki.

Végül két és fél éves hányódtatás után, 1720. április 24-én megérkeztek Tekirdagba, magyarul Rodostóba, amely a Márvány-tenger partján terül el. „Mi itt igen szép kies helyt vagyunk… Lóháton innét Constantinápolyba két nap el lehet menni, tengeren pedig egy nap.” Ebben a kis városkában, 120 kilométerre a fővárostól, négy nemzet élt csendben, békében: török, görög, örmény és zsidó. A bujdosóknak lakhelyül egy egész utcát jelöltek ki, az örmények jól gondozott házait bocsátották rendelkezésükre. A Porta gondoskodott teljes ellátásukról, és harminc janicsár őrizte biztonságukat. A fejedelemnek külön palotát biztosítottak, gróf Bercsényi Miklósnak pedig távolabb egy egész birtokot adtak lakóhelyül.

1722-ben édesanyja, Boér Ferencné Torma Éva levelet írt Rodostóba fiának, amely csak egy év múlva jutott el hozzá. Mikes Kelemen boldog meghatottsággal vette édesanyja keze írását, amelyben ez állt: „Bárcsak az én halálom előtt való látásodban örvendeztetne meg az én Istenem! Az igaz, hogy jószágodat mind másnak adták (…) Jobb a magad hazájában lenned, hogysem az idegenek között.” Kelemen megindult lélekkel írta anyja sorai alá: „Ó édes Jézusom, hálákat adok szent felségednek, hogy annyi sok bujdosásom után árva szolgálódnak megadtad levelét látnom! (…) Tartsd meg dicsőségedben tovább, és add meg, édes Teremtőm, árva szolgálódnak azt a vigasztalást, hogy még ebben az életben láthassam és dicsérhessem szent nevedet vele együtt.”

De mindezek ellenére nem igényelte anyja közbenjárását, mert érezte, hogy nem tud elszakadni a fejedelemtől, szégyellte volna szerencsétlenségében magára hagyni őt. A 22. levelében ezt írja: „Az erdélyi nemesember felől nem lehet nagyobb gyalázatot mondani, mint azt, hogy az adomért szolgál (…) ő csak a becsületéért szolgál.”

1725-ben a fejedelem legbizalmasabb emberei közé fogadta, előléptette kamarássá, akinek pénzügyeit kellett intéznie. Élete legszomorúbb napjáról, 1735. április 8-ról, II. Rákóczi Ferenc haláláról így ír: „Az Isten árvaságra téve bennünket ezen az idegen földön, és kivevé közülünk a mi édes Urunkot és Atyánkot (…) ki sem lehet mondani, micsoda nagy árvaságra jutottunk (…) nagy sírás és keserűség vagyon itt” – 112. levél. A konstantinápolyi jezsuita rend temetőjébe édesanyja, Zrínyi Ilona mellé temették.

Öt héttel később így fogalmazott a 114. levelében: „Eddig csak belsőképpen voltam magyar, vagy székely, de már külsőképpen is: mert 27 esztendő múltán ma tettem le a francia köntöst”, amit csak a fejedelem kedvéért viselt. Azután boldogan csak székely viseletet hordott. Abban jobban és kissé otthon érezhette magát.

1740-ben Mikes Kelemen 50 éves volt, amikor Mária Terézia királynő lépett trónra, és akkor a kisszámú bujdosó a konstantinápolyi osztrák követség útján kegyelemért folyamodott a kegyelmes szívűnek hitt császárnőhöz, de az elutasította kérelmüket. Mikes mellől évente több emigrációban élt bujdosótársa elhunyt.

1758. december 20-án, 69 évesen írta utolsó levelét képzeletbeli nagynénjéhez.

Utolsó, 207. levelében beszámolt báró Zay Zsigmond úrfi elhunytáról. Így 1758 novemberében őt nevezte ki a Porta „básbuggá” (csapatvezetővé), és felvette az ezzel járó „general” címet. „Akik az öreg Rákóczival jöttünk, azokból csak én maradtam” – írja a 207. levélben. A még ott élők, azok mind újak (kb. harminckét–harmincnégy személy), akik ott születtek (a száműzöttek leszármazottai) vagy oda vándoroltak. „Mennyi változáson mentem már által, de az Istennek gondviselése mindenkor velem volt.” Negyvenegy évig írta leveleit. Első levelei még a közeli hazatérés reményétől voltak bizakodóak, de az évek teltével a beletörődés derűs nyugalmával számolt be az eseményekről, és többször idézett erkölcsi példázatokat olvasmányaiból, illetve számtalan fordításából. Leveleskönyve lezárásának – talán – fő oka az lehetett, hogy Konstantinápolyból 1758 decemberében értesítést kapott, hogy engedélyezik erdélyi rokonaival való levelezését. A 68 éves Mikes Kelemen öröme leírhatatlan volt.

Akkor már csak két idősebb rokona élt: báró Boér Huszár József, anyai féltestvére, illetve Mikes István unokatestvére.

Élete utolsó éveiben rendhagyó életvitele nagy boldogsággal töltötte el, mert oly régen vágyott, otthonról érkezett leveleiből híreket kapott familiáriusaitól, akik hazatérésre biztatták. De e vágya beteljesülésének a váratlan pestis örökre véget vetett 1761. október 2-án. A rodostói örmény temetőben helyezték örök nyugalomra, de a török föld Mikesnek nem adott örök nyugalmat, mert a 19. század második felében a város terjeszkedése miatt a temetőt megszüntették. Az elérhető csontokat összegyűjtötték, és egy közös sírgödörbe helyezték.

Részletek Buksa Éva Mária tanulmányából: A 260 éve elhunyt Mikes Kelemen időszerűsége (1.)   In: “Művelődés”, LXXIV. évfolyam – 2021, Február Világhálón: https://muvelodes.net/enciklopedia/a-260-eve-elhunyt-mikes-kelemen-idoszerusege-1

A Hollandiai Mikes Kelemen Kört 1951-ben alapították a Hollandiában tanuló magyar diákok. Céljuk a magyar műveltség ápolása és megismertetése Hollandiában. Lásd a jubiláló kötet anyagát. Számadás:  Hollandiai Mikes Kelemen Kör (1951-2001) – Emlékkönyv a HMKK fennállásának 50. évfordulójára. Kalligram Kiadó, 2001.

Megjelent a Zwollei Harangszó 2021/7. számában, mely teljes terjedelmében letölthető itt.