Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek

Lekció: Ézsaiás 5:11-24
Textus: Ézsaiás 5:23 és Máté 7:1-2 

„A kik a gonoszt ajándékért igaznak mondják, és az igazak igazságát elfordítják tőlük.” 

„Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.” 

Keresztyén testvéreim! 

„Ő sem jobb a Deákné vásznánál” – szoktuk mondogatni magyar közmondásunkat, ha valaki felett értékítéletet tartunk. Észre sem vesszük, és nagyon gyakran ítélkezünk. Olyan könnyen és mély precizitással tudjuk elmondani, hogy a milyen rossz, mennyire bűnös a világ.  Gyakran ecseteljük, hogy milyen rossz, és mennyire bűnös a másik ember. Milyen könnyen mondjuk, hogy „ezek a mai fiatalok.” Gonosz a világ, amiben élünk, rosszak az emberek, akik körülöttünk élnek… De mi a helyzet velünk? Miközben arról szoktunk értekezni, hogy milyen gonosz a társadalom, gyakran elfeledkezünk, hogy mi is a részei vagyunk. A társadalom az emberek összessége – amiben mi magunk is benne vagyunk.  

Kemény szavakat hallottunk a lekcióban: „Jaj azoknak, akik…” – kezdi a próféta és sok mindent felsorol. Igazából a fogság előtti társadalmi helyzetképpel találkozunk. Végig olvasva láthattuk, hallhattuk, hogy mi is jellemezte a fogság előtti társadalmat. Megrázó szavakkal írja le Ézsaiás. Bor mellett lakmároznak, de az Úr tetteit nem veszik észre. A jót rossznak mondják, és a rosszat jónak. A világosságot sötétségnek, a sötétséget világosságnak. Magukat bölcseknek, okosnak tartják, és könnyen megvesztegethetőek. 

Érdemes újra és újra elolvasnunk, mert ha őszinték vagyunk, akkor be kell ismernünk, hogy nem csak a világunk, de benne a mi életünk is nagyon hasonlít arra, amit itt „jaj” felkiáltással ír le a próféta. Bizony mi sem vagyunk sajnos jobbak… 

Épp ezért érdemes most jól erre az igére figyelnünk, melynek három rövid üzenetét szeretném átadni a testvéreknek Isten Szentlelke segítségével.  

1. A gonoszt ajándékért igaznak mondják 

Ha egy mondatban kellene összefoglalnunk igénk üzenetét, akkor ez a döntő kérdés lenne: hogyan viszonyulsz a bűnhöz? Ézsaiás egyik nagyon erős kritikája, hogy vesztegetésért igaznak mondják ki a bűnöst. Súlyos mondat ez, amely jó, ha önvizsgálatra késztet bennünket.  Mire lehet rávenni téged? Ajándékokkal sok mindenkit meg lehet győzni, rá lehet venni sok mindenre. „Lekenyerezni” – milyen szépen és képletesen mondja a magyar nyelv. Bizony, kenyérrel, pénzzel, földi javakkal, ajándékokkal könnyen rá lehet venni az embert, hogy a gonoszt igaznak mondja.  (ajtók nyílnak meg egy kis kávéval, vagy borítékkal… stb.)

Azért fájdalmas a megvesztegetés, mert az ember tudja, hogy mi az igazság, és mégsem áll oda. Tudom, hogy mi az igazság, tudom, hogy mi a jó – de pénzért, ajándékokért, karrierért inkább elhallgatom, vagy ami még rosszabb az ellenkezőjét állítom.  (lelkiismeretem vádol!!!)

Épp ezért mivel könnyen megvesztegethetőek vagyunk, fontos önismereti kérdés: mivel lehet levenni bennünket a lábunkról? Melyek azok a dolgok, amelyeknek nem tudunk ellenállni?  Mennyire, hogyan, és az életünk mely területein vagyunk sebezhetőek?

Ismertem valakit, aki nagyon szeretett volna egy állást megkapni. Ahhoz, hogy ezt elérje, nagyon sok helyen, és nagyon sokfelé kopogtatott, és mindenhol „kis ajándékokat” (ha jobban tetszik fehér borítékokat) kellett adnia, hogy végre felvegyék. Amikor rákérdeztem, hogy hát miért nem a képességeidért vesznek fel, akkor azt mondta: „Robikám, ez így működik.” Úgy a fülemben van ez a mondat. Hát valóban így működik?  (és azt tapasztaljuk a Balkánon, hogy igen… DE van orvos, van lelkipásztor és vannak sokan, akik nem fogadják el!!!)

Milyen jó, hogy Isten nem megvesztegethető. Őt nem lehet rávenni, hogy „egy kis ajándékért” elnézze a bűnt. Pedig sokszor szeretnénk Vele is eljátszani ugyanezt. Sok adomány mögött húzódik meg ez a titkos motiváció. Istent nem lehet lekenyerezni. És kérjük ma Őt, hogy minket se lehessen! Hogy mindig az Ő igazságának az oldalán álljunk. (Ismerős az, az imádságunk: „hogy Istenem csak most az egyszer nézz félre, ne büntess meg… aztán ígérem jó leszek?!)  

2. Amilyen ítélettel ítéltek, olyannal fognak nektek… 

A jól ismert újszövetségi ige kapcsolódik ide Ézsaiáshoz. Van azonban Jézus szavaiban egy plusz. Mégpedig, hogy következménye lesz annak, ha megvesztegetés miatt hamisan ítélünk.  És az igazán megrázó az, hogy ez a büntetés az lesz, hogy ugyanolyan lesz. Azt kapjuk vissza, amit mi adtunk. Ha csaltunk, akkor megcsalnak. Ha bántottunk, akkor bántani fognak. Ha átvertünk másokat, akkor minket is átvernek majd. Ha hamisan ítéltünk, akkor mi is hamis ítéletben részesülünk. Ha hamisan mértünk, majd egyszer nekünk is hamisan mérnek majd. Ha nem álltunk az igazság oldalára, akkor az igazság sem áll majd a mi oldalunkra. És ez igaz, úgy is, ha az Igazságot, nagy „I”-vel mondom.  

Olyan gyakran látni ezt testvéreim. Azt kapjuk, amit adtunk. Úgy kapjuk, ahogy adtuk. Két példát mesélek:

Martin Niemöller (1892–1984) neves német lutheránus lelkész volt. Az 1920-as években és az 1930-as évek elején számos náci eszmével szimpatizált, és támogatta a radikálisan jobboldali politikai mozgalmakat. Ám miután Adolf Hitler 1933-ban hatalomra került, Niemöller nyíltan bírálta Hitler beavatkozását a protestáns egyház munkájába. A náci uralom 1937 és 1945 közötti utolsó nyolc évét náci börtönökben és koncentrációs táborokban töltötte. Niemöller neve talán leginkább a háború utáni kijelentése miatt híresült el: 

„Mikor a nácik elvitték a kommunistákat, csendben maradtam, hisz nem voltam kommunista.
Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el, csendben maradtam, hisz nem voltam szakszervezeti tag.
Amikor a szocialistákat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam szocialista.
Amikor a zsidókat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam zsidó.
Amikorra engem vittek el, nem maradt senki, aki tiltakozhatott volna.”

Vigyázzunk, azért, hogy, hogyan ítéljük meg saját dolgainkat.

Biztos ismerős a következő példa is, amely jól szemlélteti azt, hogy azt kapjuk, amit adtunk. Egy megöregedett apa a gyermekeihez került. Magukhoz kellett venniük őt, mert abban az időben nem volt más megoldásra lehetőség. A fiatalok hamarosan arra a meggyőződésre jutottak, hogy nem tudják elviselni az idős ember asztali szokásait, más szóval: elviselhetetlen teherré vált.  Gyorsan oldották meg a felmerült problémát. Az apának ezentúl a pincében készítettek helyet, ott kellett étkeznie egyedül. Mivel a keze már gyenge volt és remegett, többször fordult elő, hogy a tányér leesett és összetört. Ezért vásároltak neki egy fatányért. Egy nap azt látták, hogy kisfiuk, a nagypapa unokája egy darab fát farag. Kíváncsian kérdezték, hogy mi lesz belőle, mire azt a megdöbbentő választ kapták: „Egy fatányért faragok nektek, amelyből majd enni fogtok, ha megöregedtek.” 

Vigyázzunk, milyen ítélettel ítélünk, mert olyannal ítéltetünk amilyen mértékkel mérünk. Nekünk is olyannal mérnek majd.

3. Istennél számon vannak tartva a dolgaink 

A napokban olvastam Gyökössy Endrétől a következő történetet, amely egy megtért lakatosról szólt. A munkatársai mindig abbahagyták a munkát, és elkezdtek lazítani, ha a főnökük kiment a műhelyből. Egyszer így szóltak ehhez a megtért lakatoshoz: „Abba hagyhatja János bácsi a munkát, mert a főnök kiment.” Mire ő így válaszolt: „Az enyém nem ment ki.” És tovább dolgozott.  (pl. Bátyám orvos … nem vett el csúszópénzt… saját kollegái közösítették ki, mondván nem igazi orvos, ha nem veszi el!)

Testvéreim! Gyakran elfelejtjük, hogy Istennél számon vannak tartva a dolgaink. Lehet, hogy mikor másokat megvesztegetünk, vagy minket vesztegetnek meg; amikor hamisan ítélünk, amikor csalunk, amikor kis ajándékokkal próbálkozunk – lehet, hogy úgy gondoljuk – senki sem tudja meg, titokban marad. Senki se látta. Pedig Istennél számon van tartva minden dolgunk. Az ítéleteink, a mértékeink, a tetteink. Számon van tartva, hogy bármit tettünk, a mögött milyen szándék, motiváció volt. És majd egyszer lesz egy „elszámolás”. Mindenkinek az érdeme szerint. Nem kicsinyíteni szeretném a kegyelmet, de mi reformátusok, sokszor a kegyelem mögé bújunk elfeledkezve az emberi felelőségünkről.

Csiha Kálmán bácsitól hallottam a következő mesét, amely csak mese, de nagyon tanulságos: Volt egy hagyma árus, aki nagyon-nagyon fösvény, rosszindulatú, irigy ember volt.  Aki soha nem segített senkin, aki soha nem adott senkinek semmit. Egy alkalommal mégis csak megesett a szíve egy kolduson, és adott neki egy száll zöld hagymát. Amikor meghalt, akkor fösvénysége, rosszindulata miatt a pokolba jutott. Nagy felháborodva mondta, hogy ő az életében tett egy jót, hisz egyszer adott egy koldusnak egy száll zöld hagymát, és mégis a pokolba jutott.  A mennyben elővették a nagykönyvet, amelybe az élete volt beírva, és ott tényleg megtalálták ezt a jó tettét. Ekkor két angyal lement érte a pokolba, hogy hozzák föl a mennybe. De amint hozták kifelé a pokolban levő többi ember megkapaszkodott a lábába, és próbáltak megmenekülni ők is. Erre az árus, mérgesen ennyit mondott: „Ti az én hagymaszáramon akartok megmenekülni?” És nagyon rúgott, hogy lerázza őket a lábáról. Amikor látták ezt az angyalok, hogy még most mennyire önző, ezért elengedték, és így örökre visszaesett a pokolba.  

Testvéreim! Ez csak egy mese. De az biztos, hogy Istennél minden számon van tartva. Mind a jó, mind a rossz dolgaink számon vannak tartva. Ezért vigyázzunk arra, hogy hogyan ítélünk, és milyen mértékkel mérünk, mert olyannal mérnek majd nekünk is – már itt is, s majd odaát is. (+Kegyelem) Ámen.  Imádkozzunk! 

Köszönjük Istenünk Igéd tanításait, üzeneteit. Köszönjük, hogy Igéd most is önvizsgálatra késztetett bennünket. Bűnbánattal ismerjük be, hogy bizony sokszor megvesztegethetőek vagyunk, hogy sokszor mi magunk is próbálunk másokat, és gyakran Téged is megvesztegetni.  Add, hogy inkább becsületesség, gerincesség, és az igazsághoz való ragaszkodás jellemezzen bennünket. Hogy ne ajándékokkal, hanem munkával akarjuk elérni céljainkat. 

Bűnbánattal ismerjük be azt is, hogy sokszor ítélkeztünk, és sokszor hamis mértékkel mértünk.  Sokszor másokat becsapva akartunk magunknak többet. Irgalmazz nekünk Istenünk! Köszönjük, hogy Nálad számon vannak tartva dolgaink. Szeretnénk egyre jobban Neked élni, szerinted élni, hogy szép dolgok legyenek számontartva rólunk, hogy már itt e földön emelt fővel járhassunk, s majd egykor a Te szent színed elé is úgy állhassunk: hogy ama nemes harcot megharcoltuk, s a hitet megtartottuk. Ez nem megy egyedül. Ehhez Tőled kérünk erőt, és Szentlelkedet, hogy munkálkodjon bennünk, életünkben, és szeretteink életében. Egyedül a Te dicsőségedre.

Ámen.

Lészai Róbert prédikációja, mely elhangzott Zwolléban a lutheránus templomban, 2025. július 13-án.