Timothy Keller szívet-lelket gyönyörködtetető szavai

Timothy James Keller, 1950 szeptember 23-án született, Allentownban, Pennsylvaniában. Legjobban úgy ismeretes, mint a new yorki Redeemer Presbyterian Church (A Megváltóról elnevezett Presbiteriánus Egyházközség) lelkipásztora. Európai kontinensünkön főleg a népszerű “Reason for God” művével lett népszerű, amelynek a címét magyarra úgy fordítottak, hogy „Hit és Kételkedés”. Ez a könyve bestseller lett Amerikában, a tíz legjobban eladott könyv között szerepelt. Mára már 28.000 példányt adtak el Hollandiában, ami a Nederlands Dagblad szerint különlegesen sikeres egy teológiai könyv esetében.

Timothy Keller
Forrás: Timothy Keller, Facebook

Alapfokozati képzettségét a Bucknell University keretében, Lewisburgben (Amerika) szerezte meg és ebben az időszakban ismerekedett meg a InterVarsity Christian Fellowship nevezetű diákszövetséggel, ami nagy, megtérítő hatással volt rá. Tovább képezte magát teológiai szakon és elvégezteve az „evangelical” Gordon-Conwell Theological Seminary-t Bostonban, illetve később a Presbiteriánus Westminster Theological Seminary-t, Philadelphiában, ahol 1981-ben doktorált.

Első lelkipásztori tapasztalatait Hopewell gyülekezetében, West Virginiában szerezte, ahol kilenc évig szolgált. 1989-ben felkérték, hogy egy egyházközséget alapítson New York városában, Manhattan kerületben. Itt megalapítója és lelkipásztora lett a Redeemer Presbyterian Churchnek, amely lényegesen fejlődött és bővült az évek során. A teológus D.A. Carson és Tim Keller voltak az alapítói 2005-ben a The Gospel Coalitionnek, ami valójában református és evangelical egyházközségek hálózata.

Feleségével, Kathyvel három fiúgyermeknek adtak életet (David, Michael és Jonathan), hét unokájuk van.

Számomra a „Hit és kételkedés” volt az első könyv, amit tőle olvastam 2014-ben holland nyelven („In alle redelijkheid”). Egyből megtetszett a közvetlen stílusa, az intelligens illusztrációi és a keresztyén hit melletti érvei. Azóta már majdnem minden könyvét elolvastam. A reggeleimet egy Tim Keller prédikációval szoktam kezdeni, főleg amikor munkába megyek. Zwolle és Apeldoorn között ingázom háromszor egy héten, ami általában háromnegyed órát vesz igénybe, s így az ő prédikációit hallgatom menet vagy jövet. Sokszor már alig várom a napnak ezt a részét, pedig olykor egy nyűg volt ez az út. Néha, ha lesújtva érzem magam, akkor is egy Tim Keller prédikációt keresek a telefonon, behunyom a szemem és elengedem magad, ez mindig nyugtató hatással van rám.

Tim Keller előszeretettel idézett C.S. Lewistól a Narnia írójától, akinek a keresztyén hitről szóló köteteiből csodálatos idézeteket tudott hallgatói és olvasói elé tárni. Lewis meggyőző érvekkel, logikusan adja elő a hit lényegét és szépségét.

J.R.R. Tolkientől, A gyűrűk ura írójától is gyakran idézett könyveiben, de prédikációiban is hivatkozik rá, illetve vigasztalást lelt a gondolataiban, például akkor, amikor először operálták, pajzsmirigy rák diagnózisával 2002-ben. Szívesen hozta fel Martin Lloyd Jones, Jonathan Edwards és más lelkipásztorok életének példáját, tiszteletadóan igyekezett megadni a gondolatmenetének forrásait. Páratlan ügyességgel szintetizálta a látszólag ellentmondó forrásokat, amelyekből érvei alátámasztásához merített.

Tim meggyőződéssel hirdette Isten igéjét és Jézusra összpontosító prédikációi. Méltatói gyakran kiemelték azt, ahogyan a módszeres üzenet igazán megváltoztatja az emberi szívet, ellentétben a moralizáló prédikációkkal, amelyek csak az emberi akarat erejével vetekedtek.

„…az engesztelés lényege mindig az, hogy Jézus a helyettesítőnkként viselkedik. Jézus harcol a hatalmak ellen, megfizeti az árát, viseli a száműzetést, meghozza az áldozatot, és viseli a büntetést helyettünk, igen, helyettünk. Jézus minden megfogalmazható helyzetben azt teszi értünk, amit mi magunk nem tudunk megtenni. Beteljesíti az üdvösséget; mi egyáltalán nem csinálunk semmit. Ezért Jézus helyettesítő áldozata mindennek a középpontjában áll. (Tim Keller: Center Church , p. 131 )

A 2001 szeptember 11-i terrortámadások egy keddi napon történtek, Tim pedig gyorsan újratervezte a vasárnapi prédikációját. A Jónásról szóló prédikáció-sorozat következő részét felfüggesztette és ehelyett Lázár feltámasztásáról beszélt, János evangéliuma 11. részének a 20-tól 53-ig terjedő verseiből. Mivel nagyon sokan érdeklődtek, s az emberek tömege 2.800-ról 5.400-lélekre ugrott aznap reggel, /John Starke tudósítása a ’ New York’s Post-9/11 Church Boom’ című cikkében (TGC)/, ezért Tim Keller egy második istentiszteletet is gyorsan betervezett. Ezen a napon Tim nem próbált meg választ adni arra a kérdésre, hogy Isten vajon miért engedi, hogy ez a tragédia megtörténjen New Yorkban, hanem arra mutatott rá, hogy bár Jézus sírt Lázár halálának hallatán, mégsem volt tehetetlen és nem hagyta Mártát és Máriát reménytelenül, hanem meghallgatta a bánatukat. Arra a kérdésre, hogy Isten miért engedi, hogy szenvedjünk, vagy, hogy Istent zavarja ez egyáltalán, Keller őszintén bevallotta, hogy ő sem tudja igazán, de az, hogy Jézus maga is szenvedett, és képes volt Magát is szenvedésbe sodorni, az azt bizonyítja, hogy meg van a nyomatékos oka rá és törődik velünk, nincs távol tőlünk, hanem mellettünk áll.

Tim Keller saját tragédiájával és szenvedésével is szembenézett, hasnyálmirigy rákkal diagnosztizálták 2020-ban, amit nehéz terápiás kezelések követtek. Tim Keller azonban még ebben az időben sem ült tétlenül. Lélekjelenletét mindvégig megtartotta. Sőt, szerinte ez egy értékben felülmúlhatatlan időszak is lett számára, mivel még közelebb került Istenhez, illetve Kathyvel az oldalán, imádságban még gazdagabb életnek örvendhettek, teljesen Istenre bízva magukat. 2023 május 19-én, fia, Michael Keller, közölte a Timothy Facebook oldalán: „Timothy J. Keller, férj, apa, nagyapa, mentor, barát, lelkipásztor és tudós, ma reggel otthon elhunyt. Apa megvárta amíg kettesben maradtak anyával. Anya homlokon csókolta és ő kilehelte utolsó leheletét. Bátorítást találunk a végső szavaiban, miszerint „Nincs semmi hátulütője annak, hogy én távozom, a legkevésbé sem. A viszontlátásra, Apa.”

Idézetek és gondolatok Tim Kellertől (saját fordítás angol nyelvről)

„Ha távol maradsz a kereszténységtől, mert a Biblia tanításának egy része sértő számodra, ezzel azt feltételezed, hogy ha van Isten, akkor nem lenne olyan nézete, amely zavarna téged. Van értelme ennek a gondolatmenetnek?’’

„Ez az evangélium: Hogy mi annyira bűnösök és tökéletlenek vagyunk, hogy el sem tudjuk képzelni, de ugyanakkor annyira szeretve és teljesen elfogadva vagyunk Jézus Krisztus által, amennyire sohasem mertük elképzelni.”

„Ha Jézus feltámadt a halálból, akkor el kell fogadnod mindent, amit mondott, de ha nem támadt fel, akkor minek törődni bármivel is, amit mondott? A válasz nem azon múlik, hogy tetszik-e, amit tanított, hanem azon, hogy feltámadt e vagy sem.”

„Isten azt adja meg neked, amit akkor kértél volna, ha te is mindent tudnál, mint Ő.”

„Az a vallásos alapfeltevés, hogy ha jó életet élsz, akkor minden jól fog menni, helytelen, téves. Jézus volt a legigazságosabb ember, aki valaha élt, de az élete tele volt szegénységgel, elutasításokkal, igazságtalansággal és még kínzással is számolnia kellett.”

„Ha intoleráns vagy intoleráns emberekkel, akkor te is intoleráns vagy és ugyanazt teszed, mint amivel őket vádolod.”

“Az ima az egyetlen bejárat a valódi önismerethez. Ez a fő módja annak, hogy megtapasztaljuk a mély változást – a szerelmeink átrendezését. Az imádság által Isten oly sok elképzelhetetlen, nekünk szánt dolgot ad. Valóban, az ima biztonságossá teszi Isten számára, hogy megadja nekünk mindazt, amire a legjobban vágyunk. Ez az a mód, ahogyan megismerjük Istent, ahogyan végül Istenként kezeljük Istent. Az ima egyszerűen a kulcsa mindennek, amit meg kell tennünk és amivé kell lennünk.”


„George Herbert azt írja: „A halál korábban hóhér volt, de az evangélium csak kertésszé teszi.” A halál korábban össze tudott törni minket, de most a halál csak annyit tehet, hogy Isten talajába ültet minket, hogy valami rendkívülivé váljunk.”

Magyar nyelvre fordított könyvei:

  • Hit és kételkedés, 2012
  • A tékozló Isten és két elveszett fia, 2013
  • Az önmagunkról való megfeledkezés szabadsága, 2015
  • Bálványaink, 2015
  • Istennel a szenvedés kohójában, 2016
  • A házasságról, 2018
  • Gyülekezet a központban, 2019
  • Születés, 2021
  • Házasság, 2021
  • Halál, 2021

Román nyelve fordított könyvei

  • Argument pentru Dumnezeu (Credinta intro epoca a sceptiscismului), 2013
  • Libertatea uitarii de sine, 2014
  • Dumnezeul Rispitor (Recuperarea esentei crestinismului), 2016
  • Sensul Casniciei (Cum Sa faci fata aspectelor complexe ale relatiei conjugale cu intelepciunea lui Dumnezeu), 2016
  • Profetul Risipitor (Iona si taina indurarii lui Dumnezeu), 2022
  • Predicarea (Comunicarea Credintei intro epoca a scepticismului), 2022
  • Orice Fapta Buna (Munca ta si Lucrarea lui Dumnezeu), 2023

Rostás Kriszta Tímea

Kép forrása: DesiringGod.org – Pinterest

Bibliográfia

  1. Hansen, C. (2023) Timothy Keller, His Spiritual and Intellectual Formation. Zondervan. Available at: https://www.perlego.com/book/3540526/timothy-keller-his-spiritual-and-intellectual-formation-pdf (Accessed: 29 May 2023).
  2. In Memoriam Tim Keller, de prediker die zonder successformule te werk ging, pagina 6  Nederlands Dagblad, Zaterdag 20 mei 2023
  3. Keller, T. (2018) Timothy Keller: The Reason for God, Making Sense of God and The Prodigal God. [edition unavailable]. John Murray Press. Available at: https://www.perlego.com/book/3279859/timothy-keller-the-reason-for-god-making-sense-of-god-and-the-prodigal-god-pdf (Accessed: 26 May 2023).
  4. Keller, T. (2018) Timothy Keller: Generous Justice, The Meaning of Marriage, Every Good Endeavour, Preaching. [edition unavailable]. John Murray Press. Available at: https://www.perlego.com/book/3279818/timothy-keller-generous-justice-the-meaning-of-marriage-every-good-endeavour-preaching-pdf (Accessed: 2 June 2023).
  5. Keller, T. (2012) Center Church. [edition unavailable]. Zondervan. Available at: https://www.perlego.com/book/559666/center-church-pdf (Accessed: 9 June 2023).
  6. Starke, New York’s Post-9/11 Church Boom’, New York’s Post-9/11 Church Boom (thegospelcoalition.org)
  7. TGC weboldal, 20 Quotes from Tim Keller’s New Book on Prayer (thegospelcoalition.org)
  8. TGC weboldal, https://www.thegospelcoalition.org/article/20-quotes-tim-kellers-new-short-book-death/ )
  9. Timothy Keller, Facebook és Twitter közösségi média oldalai. Képek forrása: 3-3 The Gospel Coalition

Megjelent a Zwollei Harangszó 2023/7 számában, mely teljes terjedelmében letölthető itt.