A hívek részvételével a templomban tartott 15:30 órakor kezdődő közgyűlésen a presbiterek közül jelen vannak: nt. Kelemen Attila Csongor (KCS), nt. Hermán M. János (HJ), nt. Sólyom Uzonka (SU), Szilágyi Árpád (SzÁ), Truczkai József (TJ), és Tárnok Eszter (TE). A diakónusok testületéből Truczkai Adrienn és Marci Márió van jelen.
Kimentését kérte: Urbán Ákos (UÁ), Rostás Kriszta Tímea (RK)
Az előzőleg háromszor is meghirdetett közgyűlés kezdetén Kelemen Attila Csongor előfohászt mondott, és gondnok testvérünk hiányában, mint rangidős tisztségviselőt, Hermán Jánost kérte fel a gyűlés levezetésére. Ugyanakkor felkérte Szilágy Árpád presbitert a jegyzői teendők végzésére. Ismertette a napirendet, és kérte az összes jelenlévő híveket, hogy megjegyzéseikkel és javaslataikkal járuljanak hozzá a gyülekezet lelki és anyagi építéséhez. Ezek után a közgyűlést megnyitottnak tekinti és átadja a szót a moderátornak.
I per 2023 jegyzőkönyvi szám
Hermán János lelkész felolvassa a 2022. évi közgyűlés jegyzőkönyvet, amelyet kinyomtatott formában bárki átvehet Szilágyi Árpád jegyzőtől, aki a magával hozott számítógépen őrzi az Egyházközséget illető adminisztrációt, beleértve a presbiteri gyűlések jegyzőkönyvi feljegyzéseit. Jegyző testvérünk a közgyűlés figyelmébe ajánlja a 2023/febr.12-i presbiteri jegyzőkönyve szerinti papír- és kérésre a digitális adminisztráció gyakorlatát. Csakis ilyen módon lehet megoldani Hollandiában az anyakönyvezés gondját, különben tíz év múlva senki sem találhatja meg a keresztelés, konfirmáció, esketés vagy temetés bizonylatát vagy annak másolatát. Vianen szétesésének a példája szolgáljon figyelmeztetésül. Szilágyi Árpád beszámol a jegyzői szolgálatáról és a zwollei egyházközségünk végleges email címének a pontosításáról: zwolleiref@gmail.com
Kézfelemeléses szavazással, egy tartózkodás mellett a jelenlévők elfogadják a tavalyi közgyűlés jegyzőkönyvet, amelynek a döntése nyomán az Egyházközség azóta a NYMPGySz, azaz a Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetségének a teljes jogú tagja lett. Hermán János elmondta, hogy a NYMPGySz vezetősége tárgyalást kezdeményez a jövő évi közgyűlés Hollandiában való tartásáról.
II per 2023 jegyzőkönyvi szám: Sólyom Uzonka lelkész beszámol a Vianeni Magyar Otthonban tartott régi összejövetelekről.
Tavaly okt 16-án volt az első istentisztelet egy más helyen, a közeli vianeni Blankenstein Sportpark közösségi termében, amely nagyjából harminc ember befogadására alkalmas. Köszönetet mondott Baranyai-Szemethy Magdolna testvérünknek, aki díjtalanul kaphatta a gyülekezet hasznára a termet. Immár 5 alkalommal tartottak istentiszteletet, átlagban 15 lélek részvételével. A kántorizálást Baranyai András testvérünk végzi és egy facebook oldalt is létrehoztak, ugyanis a korábbi vianeni weboldalak, beleértve a Stichting Protestants Christelijke Geestelijke Verzorging voor Hongaren in Nederland weboldalt is: mind eltűntek a világhálóról, fennmaradt adatok csak írásbeli hivatkozásokban lelhetők fel.
Landman Gábor testvérünk kérdéseire elmondtuk, hogy Sólyom Uzonka testvérünket bekebeleztük a zwollei egyházközségbe, ahol presbiterré választottuk és helyzetismerete, valamint elfogadottsága alapján megbíztuk a vianeni istentiszteletek tartásával. Térítjük az útiköltségét, szolgálataiért honoráriumot nem kér. A szervezésben segítségére van Toma Lóránt presbiter és Baranyai András testvérünk, aki rendelkezik az elhagyott vianeni telek és a romosodó épület kulcsával. Laandman Gábor azon kérésére, hogy mi a helyzet az úgynevezett Vianeni Magyar Otthon alapítvánnyal, amely a működésképtelen Lelkigondozói Alapítvány címére van bejegyezve, nem tudtunk válaszolni, ennek az alapítványnak a létéről márciusban hallottunk először. A jelenlévők közül többen is jelezték, hogy szívesen elmennének a vianeni istentiszteletekre és ajánlották a törvényesség helyreállítását, addig pedig amíg megerősödik, úgy adminisztráljuk és támogatjuk az új vianeni gyülekezetet, mint a zwollei egyházközség filiáját.
III. per 2023 jegyzőkönyvi szám: Népmozgalmi adatok. Pénztárkönyv.
HJ a gondosan vezetett istentisztelet számvetések és a Zwollei Harangszóban közölt népmozgalmi adatok elérhetőségét ajánlja közgyűlés figyelmébe. Jelenlévőket az úgynevezett HÍVOGATÁS feladatára buzdítja, hogy minél több lelket érhessünk el az idekerültek elérése érdekében. Évi átlagban több mint húsz istentiszteletet tartunk, az istentiszteletek látogatottsága harminc fő feletti. Köszönetet mond Rohaan Éva testvérünknek a gyermekistentiszteletek tartásáért, Kelemen Csongor vezető lelkész testvérünknek pedig az áldozatos és színvonalas szolgálatait emeli ki, akárcsak Urbán Ákos gondnok testvérünknek, Szilágyi Árpád jegyzőnek és Rostás Kriszta pénztáros atyánkfiának.—Hozzávetőleges pontosséggal 150 gyakorló lélek szerepel a címlistánkon, azonban ennél sokkal több lélekre számíthatnánk a családlátogatások intenzívebb gyakorlásával és a Hollandiában tanuló nagyszámú diáksereg bevonásával
Pénztárkönyvi adatainkat a február 12-i presbiteri gyűlés alkalmával pontosan átnéztük, a kivonatok megtekinthetők gondnok és pénztáros testvérünknél. Címenként 60 euró az önkéntes egyházfenntartói járulék, amely kiegészül az 1500 euró körüli perselypénz összegével. Ily módon képesek voltunk a templom bérlésére, orgonista és lelkészek honoráriumára, amelyet szolgálatonként száz euró összegben határozott meg a presbitérium. Istennek legyen hála a MRE zsinati osztályának a támogatásáért, különben a fix kiadások miatt aligha gyűlhetnénk össze évi 20-25 istentiszteletre. A zsinati támogatásnak köszönhetően tudjuk fenntartani a Zwollei Harangszónkat, illetve ezzel a támogatással tudtuk szervezni a Peregrinatio Hungarica konferenciát Utrechtben a magyar istentiszteletek tartásának 300 éves jubileuma alkalmával. Jelenlegi pénztármaradékunk szűken szabva fedezi a folyó évi istentiszteletekhez kapcsolódó költségeket. Ismételten köszönjük Rostás Kriszta pénztáros testvérünk munkáját. Arra a kérdésre, hogy hányan fizetnek egyházfenntartói járulékot, nem tudtunk válaszolni, mert pénztáros testvérünk nem lehetett jelen.
Külön kell szólnunk a diakóniai célú adományozásainkról az ukrajnai testvéreink részére, a szíriai menekültek támogatására és a Ráday Kollégium leégésekor küldött összegre. A holzhauseni konferencia alkalmával két kampeni diáknak fedeztük a részvételi költségeit.
IV. per 2023 jegyzőkönyvi szám: Asztalra került elemzések, kérések és javaslatok
Kelemen Csongor az urki egyházközség üdvözletét adja át, viszonozva a miénket az ottani istentiszteleteinkért és a befogadásunkért.
1.) Urki látogatás összekötve istentisztelettel. Kelemen Csongor.
2.) Szerződések kötése: templombér, orgonista: Urbán Ákos
3.) Testvértalálkozó , szabadtéri istentisztelet 2023 jún.25 Zeist (Hermán M. János)
4.) Utrecht 300” peregrináció – emlékünnepély anyagának egybegyűjtése (Hermán M. János).
5.) November 12-i istentiszteletet megelőző lustrum és missziói-gyülekezetépítési konferencia Hajdú Zoltán Levente meghívásával. (Hermán M. János)
Megjelent a Zwollei Harangszó 2023/6. számában, mely teljes terjedelmében letölthető itt.
