75 éves az Angliai Magyar Református Egyház

Szívbéli köszöntés az Angliai Magyar Református Egyház fennállásának 75. évfordulója alkalmával

“Az Angliai Magyar Református Egyház múltja és jelene” című emlékkönyv kiadásához e helyről is örömmel gratulálunk. Írta Jaskó Irén, Kardos István és Salánki Tünde. A példamutató és értékes kötetet szerkesztette Salánki Tünde.

Csodáltuk, hogy a templomfal tövében télen is nyíltak a rózsák…

Anglia különösen vonzott, végtelen munkamezőt láttam a magyar reformátusok térképén. Az egyházközség alapítója, dr. Dobos Károly egyházatya nékem atyai barátom volt, számos alkalommal beszélt az egykori kapcsolatairól, mi egy ideig együtt tevékenykedtünk a budapesti lepramisszió, illetve a menekültügyi szolgálat keretében. Amikor megjelent a hirdetés, hogy Kádár Ferenc lelkésztestvérem utódot keres, felvettem a kapcsolatot Jaskó Irén presbiterrel, Gáspár Gyula gondnokkal, dr. Váraljai Csócsán Jenő görögkatolikus főlelkésszel és Balogh Sándor korábbi londoni lelkésszel. Rokonaim is éltek Angliában. Tőlük akartam hallani, hogy mi jellemző az egyházközség lelkiségére, mi képezi az országos magyar munka dandárját, illetve hogy mi az oka a lelkészek sűrű váltakozásának. Elméletileg a BBC magyar adásainak heti egyházi műsora is kihívást jelentett, pedig nem tudtam előre, hogy egy nyolc percre méretezett igemagyarázatért negyven font honorárium is járt.

Jóllehet sokat nyomhatott a latban, de csak évtizedek múltán jutott tudomásomra a Tőkés István professzor úr levele. Úgy vélem, hogy szerepe volt az egyhangú meghívásomban, ezért most meghatottan osztom meg az olvasókkal, hiszen a hazai háttérből érkezett: ”Igen tisztelt Főgondnok Úr! Dr. Hermán János lelkipásztort régóta és nagyon jól ismerem. Nemcsak tudós szolgája az Úrnak, hanem ugyanakkor minden tekintetben hűséges gyakorló miniszter – egyházi szolgálattevő – valamint fáradhatatlan társadalmi munkás. Sokrétű bizonyságot tett arról, hogy mennyire szívén viseli mind az Anyaszentegyház ügyét, mind a magyarság kis és nagy kérdéseit, határainkon innen és túl egyaránt. Az ő esetében inkább arra kell vigyázni, nehogy túlfeszítse a húrt a munka mezején. Kímélnie kell magát, hogy kegyelmi ajándékul nyert energiájával minél tovább szolgálhassa az evangélium ügyét akár Angliában, akár Magyarországon, vagy Erdélyünkben. Ami pedig – talán – mindeneknél fontosabb: ő igazán hívő személyiség. Lángoló hite és buzgósága közismert ajánlólevél számára. Mindezekhez pedig hozzájárul példás családi élete, az „anyaméh gyümölcsének” elfogadásával és a keresztyén kegyesség ápolásával karöltve. Az előbbiek szem előtt tartásával az a véleményem, hogy nevezett testvérünk és szolgatársunk kiváltképpen alkalmas „a diaszpórában élő kis – vagy nagy – gyülekezetek vezetésére. Atyafiúi tisztelő szeretettel, Kolozsvár, 1993. június 3-án, dr. Tőkés István.” Kérem az olvasót, hogy ne tekintse hiúságnak ezt a közlést, ugyanis arról van szó, hogy életemben – tudatosan – sohasem pályáztam, csak a meghívásokat fogadtam el, ez pedig Londonban is így történt.

Októberi beiktatásomon Tőkés László királyhágómelléki püspök hirdette az Igét. Kibúcsúzásunk alkalmával Varga Sándor nyugalmazott londoni lelkész és dr. Pátkay Róbert szuperintendens mondott beszédet. A gyülekezet kitüntető figyelmességét nagy becsben őrizzük, Hévézi Endrének a londoni parókiáról készült színes rajzáról van szó. Emlékként mi a Zsóka húgom ajándékát adtuk át az egyházközségnek, egy kalotaszegi varrottas mintájú kék szószékterítőt, amelyen egész télen át dolgozott Zágonban. Londoni szolgálatom idején kutattam a XVIII. századi nyugat-európai magyar gyülekezetszervezések adatait, ekkor találtam a 34 éves erdélyi, mezőkövesdi származású Ficsor Ádám lelkipásztor nevére, aki 1728-ban istentiszteleteket tartott Londonban.

Hat gyermekünk iskoláztatását végül is csak Hollandiában tudtuk megoldani, ezért 1994-ben Zwolléba költöztünk. Hála Istennek, hogy szeretetben váltunk meg egymástól, ugyanis ezt követően beszolgáló lelkészként még három alkalommal hívtak vissza több hétre vagy hónapra. Ott folytattuk a családlátogatásokat és az ifjúsági munkát, ahol abbahagytuk, mert enélkül a szórványban élők elárvulnak. Gáspár Gyulával mennyei hullámhosszon dolgoztunk és annyira lelkes volt, hogy verset is írt egyszer: „Hermán Jánosnak, a Londoni Kossuth Lajos Cserkészcsapat alapító tagjának”. Azt is megtette, hogy meglátogatta a Nagysármáson élő szüleimet. Máskor, így 1997 nyarán, a Panykó Gyurika és Valika segítségével Földesre vitte táborozni a gyermekeinket. Gyulabától a kardját és egy Bibliát örököltem, amelyet Passauban kapott, amikor 1956-ban a feleségével, Júliával együtt elmenekült Magyarországról. Kedves testvérem, Salánki István jelenlegi lelkész, akit e helyen is szeretettel köszöntök, ő vezetett el hozzá az öregotthonba, ahol könnyeztünk a viszontlátás örömén. Sokára szólalt meg: „Ismét megkerültél. Nem kellett volna Londonba jönnöd. Vagy sohase kellett volna elmenned.”

Hermán M. János

Megjelent a Zwollei Harangszó 2023/5. számában, mely teljes egészében letölthető innen.