Isten tervei

Lekció: ApCsel 11:1‒12
Textus: ApCsel 7‒9, 12

1.  Hallottam egy hangot is, amely így szólt hozzám: Kelj fel, Péter…!

Mindennapi életünkben hozzászoktunk, hogy mi tervezzük meg azt, amit el akarunk végezni, és terveink szerint el is haladunk a munkában. Az élet köznapi dolgaiban, mint pl. egy lakás berendezése, egy konyhai feladat megoldása, még egy fontosabb küldetésben is ez rendjén is való. Isten munkája azonban más logika szerint folyik. Péter apostol, a Jézus mellett kiképzett tanítvány, a tizenkettő szószólója igénkben újra tanulóvá válik, mert Isten az, aki kezdeményez, Ő az, aki újat cselekszik. Isten indította el hajdan a darabos halászembert az apostolság útján, szólította meg Egyszülött Fia által a Genezáreti tó partján; azt, aki soha nem gondolt volna arra, hogy emberek halászaivá válik. Isten az, aki terveivel, ösztönzéseivel új helyzetet teremt a számunkra és fönntartja magának a jogot, hogy szőlőskertjének gazdája maradjon, egyházának parancsolója legyen, sőt, a népek sorsát ő tartsa kezében.

Ő tudja, mi a következő lépés, az ő terveiben már ott vannak azok a világrészek és népek, akiket a szűk tanítványi kör még nem ismer, s eszükbe sem jut, hogy hozzájuk forduljanak.

Ézsaiás prófétánál hangzik el ez az üzenet: „az én utaim nem a ti utaitok, az én gondolataim nem a ti gondolataitok. Amennyivel magasabban van az ég a föld fölött, annyival magasabbak az én gondolataim a ti gondolataitoknál, az én utaim a ti utaitoknál.” (55:8‒9) Az Úr szólt szolgájához, Péterhez. Isten az, aki szól, szava, igéje által kezdeményez. És mindaddig tudhatjuk bizonyosan, hogy az üdvözítés munkájában vagyunk, amíg ez az isteni előre szólás, előre tervezés, előre tudás érvényesülni tud.

De mennyire tudok én teret engedni Isten tervező munkájának? Mi az, amit én akarok mindenképpen eldönteni és mi az, amiben meghagyom az Ő szabadságát? A mi Urunk arra figyelmeztet Péter látomásával, hogy Ő adja a tervet s az erőt a lelkünkbe, hogy elvégezzük a kezünkbe adott munkát.

Vajon Isten nem bízna a mi kreativitásunkban? Nem tudná, mennyi készséget, tehetséget plántált halandó lényünkbe? Nem bízna meg bennünk, hogy mi is tudunk szépeket tervezni, nemes kezdeményezéseket elindítani? Távol legyen! Nemhogy a bizalmatlanság, hanem éppen nyilvánul meg abban, hogy Ő bevon minket a terveibe. Munkájának részesévé akar tenni, de nem mint kezdeményezőt, hanem mint olyanokat, akik kérdező, hallgató emberek. Akkor járunk el bölcsen, ha figyeljük Urunk akaratát, ha hallótávolságon belül maradunk. Ha rólunk is elmondhatja az isteni Lélek: szóltam és te meghallottad, hallottad a hangot.

Ez a hang adott esetben mást mond, mint amit szeretnénk, mert nem belőlem szól, nem a vágyaimat, az elképzeléseimet valósítja meg, hanem Isten vágyait és elképzeléseit.

Légy csendben az Úr előtt! Figyelj arra a szóra, ami téged akar megindítani. Ne gátold Isten munkáit a saját terveiddel, ne szabj feltételeket neki, hanem hagyd, hogy szabadon cselekedjen veled, mert Ő szabad Úr, mindenek felett való Felség.

2. „Semmiképpen sem, Uram, mert szentségtelen vagy tisztátalan soha nem volt a számban.”

Péter válaszában, tiltakozásában megszólal az a reflex, amely mindnyájunkban ott működik. Ez az elhárító kísérlet kétségbe esésre vall; ezt nekünk is át kell élnünk, ha komolyan részesei vagyunk Isten országépítő munkájának, ha meghalljuk a küldetést, amely rendre nem úgy fogalmazódik meg, mint bennünk. Mást mond. Esetleg ellentéteset azzal, amit én jónak tartottam volna.

Péter tiltakozásában ott van minden védhető, érvvel megtámogatható ószövetségi indíttatás. Péternek valóban nem kellett volna tisztátalant érintenie: mint hithű zsidónak, nem kellett volna érintkeznie a pogányokkal ― a régi törvény legalábbis ezt mondta. S mindaddig, amíg Péter a régi törvényhez igazodik, vagyis Isten munkáit az elmúltakból akarja kikövetkeztetni, mindaddig tiltakozni fog, mert ellenére szól az Isten új kezdeményezése.

Hadd leplezze le Péter meglepődése és tiltakozása a bennünk lévő ellenérzéseket Isten munkája iránt, s egyúttal hadd másítsa is meg azokat. Hadd derüljön ki, hogy nem úgy gondolkozik az Úr, mint ahogy mi gondoltuk. Hogy nem tőlünk kér tanácsot, hanem saját kiapadhatatlan kútfejéből, végtelen gazdag bölcsességéből merít.

Jézus Krisztus földi küldetése ilyen sorozatos tiltakozásokat váltott ki. Láthatjuk az evangéliumokból, hogy milyen fogadtatásra talál gyógyító munkája; mennyi ellenérzést vált ki azokból, akik úgy gondolták, hogy pontosan tudják Isten szándékait, hogy teljes mértékig tájékoztatva vannak arról, ami következik. Nekik is és inden Istenre hallgató embernek: nem érvényesülhet a mi ellenállásunk, tiltakozásunk Isten munkájában.

Péter tiltakozásában ott van annak a sodró ereje is, amivel szemben találja magát, nevezetesen, hogy Isten munkája most magasabb lépcsőfokra lép, új határt nyit az evangélium előtt. Jézust, Egyszülött Fiát nem azért küldte, hogy a róla való tanúságtétel néhány elkötelezett ember belső ügye maradjon, hiszen már a próféták is úgy tesznek róla bizonyságot, hogy benne reménykednek a szigetek; vagyis a tőlünk távol lakók, a mi gondolatrendszerünkből kiesők, a mi látókörünkbe bele nem tartozók is ott vannak Isten látószögében! Ez a továbblépés a mi Urunk Istenünk mesteri vezetésének a művelete.

Mindnyájan magunk tudjuk, hol tartunk az Isten munkájának az elfogadásában, annak a résznek az elvállalásában, amit Ő ránk osztott. Péter látomásából értsük meg jól, hogy hogy a noszogatás, a megszégyenítő továbbvezetés a mi javunkat is szolgálja. Benne van Isten feltétlen bizalma; nem az emberi teljesítmény iránt, hanem saját bölcs előrelátása iránt, mert Ő jól tudja, hogy kit mire rendel. S ha meg is szólal egy időre az elhárító hang: Ne engem, Uram, nem vagyok még kész! Hogyan gondolod? Semmiképpen sem! Akkor is halkuljon el ez a hang és némuljon el, adja át a teret Isten szavának, amely mindvégig megáll és amely átformálja életünket, munkánkat. Engedjük, hogy a mi igaz tanítómesterünk vállon ragadjon és kivigyen bennünket terepre, az igazi munka nehéz terepére; hogy tovább vezessen, hogy többet bízzon ránk, mert ő már azt is tudja, ha mi kételkedünk is, hogy mi ennek meg fogunk felelni.

3. „Öld és edd!” ― vagyis: amit az Isten megtisztított, azt ne mondd tisztátalannak!

Ennek a látomási történetnek a későbbi szakaszában világossá válik ez a homályos értelmű mondat: „Menj velük és ne tégy semmilyen különbséget.” Vagyis: légy részese az ő megébredésüknek, a pogányok hitre jutásának, légy részese annak a bátor munkának, amely Isten műhelyéből indul el és átöleli a világot; amely megérint tisztátalannak mondott embereket és lelkeket. Ne bíráld felül az Úr döntését, ne mondd tisztátalannak azt, amit az Úr megtisztított!

Tudjuk az Ószövetség törvényeiből, hogy tiszta az az élőlégy, az a szövet és az az nép, valamint ember, akit az Úr annak mond. Sokáig érvényben maradtak ezek a tisztasági különbségtételek, mert Isten igazsága így tartotta ezt jónak, mert még nem jött el a teljesség: az Úr Jézus Krisztus, akiben Isten teljes tisztasága és megtisztító kegyelme érkezett el a földre. Miután azonban eljött a teljesség, Isten jónak látta azt, hogy tisztátalannak tartott emberek, pogányok, nemzsidók lehessenek részesei nagyszerű családjának, megtartó népének.

A mi Urunk így tartja fenn magának az ítélkezést; annak a szónak a kimondását, hogy ki az, aki tiszta és tisztátalan. És ebben felülbírálja a mi önkényes ítéleteinket. Lehet, hogy valakiről lesújtó a véleményed, mert ismered a múltját, mert tudod, mi minden történt vele, vagy mi mindent követett el. S mindezt most Isten félreállítja az útból. Nem akarja, hogy gátja légy az ezekből font (elő)ítéleteiddel. Azt akarja, hogy rá figyelj és tudj bizalmat szavazni annak, akinek Ő már sokkal korábban bizalmat szavazott; és tudd felismerni azt az egyedül Tőle induló minőségváltozást, hogy egy tisztátalan ember megtisztul, hogy egy poklos meggyógyul, egy elrontott életű útja kiigazodik, hogy valaki, aki talán még önmagát sem tartotta semmire, Isten kezében valakivé válik. Hagyd meg ezt a szabadságot, ne akard elorozni az igazságos Isten elől! Mert ha Ő valakit tisztának mond, az valóban tiszta lesz!

Ki az, aki tiszta? Nem a tökéletes, nem a hibátlan, nem a makulátlan, hiszen senki nincs közöttünk ilyen. De az a tiszta, akit az Isten annak mond, annak tekint Krisztus érdeme által, s aki ebben a jóságos, kegyelmes, fölemelő tekintetben lépésről lépésre valósággal megtisztulhat.

Adja a mi Urunk, hogy így gyógyuljon meg életünk, személyes utunk. helyi, lelki közösségünk. Hogy tudjunk fölengedni egymás iránt, elengedni olyan tartozásokat, amelyeket már leírt a kegyelmes Isten. Megragadni a kegyelmet azáltal is, hogy megbocsátunk másoknak. Hogy tisztának fogadjuk el azt, aki Krisztus vére által megtisztíttatott. Hadd éljük át azt a csodát, hogy a velünk élőket befogadjuk oda, ahová már a kegyelem Istene befogadta őket: terveinkbe, szívünkbe és szeretetünkbe. Így terjedhetett akkor is az evangélium, így gyarapodhatott, erősödhetett az anyaszentegyház. S a mi napjainkban is úgy újulhat meg Isten megfáradt népe, ha képesek vagyunk tisztának elfogadni a tisztát. Ha Isten szentségét elfogadjuk annyira erősnek, kisugárzónak, hogy aki arrafelé fordul, arra már rávetül a fénye, azon már ott van a Krisztus vérével megtisztított hófehér ruha: az üdvösség és a teljes igazság az Ő érdeméért.

Ezért cselekedjünk, tudjuk felülvizsgálni szándékainkat, érzéseinket, gondolatainkat egymás iránt. És ezért könyörögjünk is, hogy a mi Urunk sok életet megtisztítson hitünk, táguló hitbeli látásunk és végső soron az Ő végtelen kegyelme által.

Sólyom Uzonka Lilla igehirdetése, mely elhangzott 2025. szeptember 14-én a zwollei lutheránus templomban