Csíksomlyó!

Elindult a Boldogasszony zarándokvonat csütörtök reggel 900 utasával, immár tizedik alkalommal a budapesti Keleti pályaudvarról Erdélybe, a csíksomlyói pünkösdi búcsúra.

A zarándokvonat mindig két üzenetet közvetít. A zarándokok, akik úton vannak, köszönnek valamit vagy hálát akarnak adni valamiért. Másrészt minden zarándokvonat azt mutatja, hogy a magyarság, a magyarok őrzik a keresztény hitet, a keresztény kultúrát – mondta a szerelvény indulása előtt Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára. Hozzátette: tíz év alatt talán még sosem volt olyan „vészes” a zarándokút időszaka, mint most, amikor a szerelvény egy elhúzódó háború közepette indul el.

Egy zarándoklat mindig az életről, a békéről szól – fogalmazott az államtitkár, aki azt kívánta az útrakelőknek, hogy ez a vonat a zarándoklatot és a békéhez vezető utat is segítse.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke beszámolt róla, hogy hetedik alkalommal csatlakoznak a vonathoz háromszáz középiskolással. A magyarországi és a Kárpát-medencei katolikus középiskolásokon túl a nagyvilágból, Ausztráliából, Brazíliából, Kanadából és Írországból érkezett, magyar gyökerű fiatalok is velük tartanak.

A zarándokokkal tart Felföldi László pécsi megyés püspök is, aki indulás előtt megáldotta az utasokat.

Forrás: https://www.facebook.com/kolozsvariradio/videos/260619479798783

Megjelent a Zwollei Harangszó 2023/5 számában, mely teljes egészében letölthető innen.